Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy lagzin az éjszaka közepén már mindenki sakálkészen van. Dülöngélnek, belehánynak a söröskorsókba és elrejtik a függöny mögé, WC-nek nézik a szekrényt, majd elfelejtik visszarakni a péniszüket a nadrágjukba stb.

Imre bácsi a mulatság alatt végig becsületesen ellátta a vőfélyi teendőket, ám mostanra már ő is jelentősen lealjasodott. A többiek ugratják:

– Na, Imre bá', mondjon má' egy pohárköszöntőt!

Imre bácsit még ilyen állapotában is hajtja a kötelességtudat. Kimászik az asztal alól, újszülött kisborjú módjára feltápászkodik, az egyik kezével valamelyest stabilizálja magát az asztalnál, a másikban pedig egy poharat lóbál:

– Höööööee, böböbö! Brouááááá, hö! Szia, pohár.

Kultstáb 2022.04.14. 13:00

A népszavazás

Lezajlott Magyarország történelmének egyik legfontosabb népszavazása. A részvétel elsöprő volt, hiszen minden állampolgár számára húsbavágó témáról volt szó. A nép bölcs döntést hozott, 99,9%-ban minden kérdésre IGEN válaszok érkeztek:

1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül kultvicceket bemutató foglalkozást tartsanak?

2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára kultvicceket népszerűsítsenek?

3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló kultvicc médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?

4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek kultvicc médiatartalmakat jelenítsenek meg?

Az egytized százalékos eltérést az okozta, hogy páran nem olvasták végig rendesen a kérdéseket.

Egy külföldön élő hazánkfia azt olvassa az interneten, hogy Magyarországon rengeteg ember követ el öngyilkosságot. Kíváncsi lesz, vajon ez igaz-e, ezért ellátogat a fővárosba. Épp a Szabadság hídon próbál átsétálni, ahol azt látja, hogy fent az egyik madár tetején áll egy ember, lent pedig hatalmas tömeg skandálja: „Ugorj már! Ugorj már a gecibe, bazdmeg!” Van, aki még a Rammstein együttes ikonikus Spring-című számát is lejátssza egy kazettás magnóról. Mint tudjuk, a dal címe – mivel németül van – nem tavaszt jelent (és nem is rugót), hanem azt, hogy „ugorj”. Emberünk nyugtázza is magában, hogy a cikk nem hazudott és nem is tévedett.

 – De borzasztó ez a tömeg, alig kapok levegőt! És még az ülőhelyekhez se férek oda! – méltatlankodik az öreg néni a zsúfolt buszon. Valójában azonban esze ágában sincs leülni, mert a tömegben állva odadörgölőzhet a fiúk sliccéhez, és kiszagolhatja a hónaljukból a tesztoszteront, ahogy kapaszkodnak.

 

Kultstáb 2022.04.11. 13:00

A meglepetés

Egy férfi vásárolt az élelmiszerboltban egy doboz Meggle márkájú tejet. Otthon, amikor kibontotta, meglepődve látta, hogy belepetéztek a kukacok. Vissza is vitte az üzletbe, és az eladó nagyon meglepődött.

Kultstáb 2022.04.10. 13:00

A rántotta

– Mi a kedvenc ételed, Lajoska? – kérdezi Lajoskát a nagymamája.
– A rántotta! – feleli Lajoska. A nagymamája ki is süt neki két tojást vacsorára. Lajoska azonban csak fanyalogva turkál az ételben. Kiderült, hogy otthon az anyukája a betűtésztából kiválogatja az „A” betűket, bepanírozza, és olajban kisüti. Lajoska ilyen rántottára gondolt.

A femináci Fräuleint szerfölött bosszantja, hogy a magyar költészet nagyjainak műveiben mennyire hemzseg a szexizmus. Itt van például Arany János Zách Klára című verse:

„Királyasszony kertje
Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa...
Szőke, leány, barna.”

A költő itt puszta árucikké redukálja az ifjú hölgyeket, mintha csak egy virágboltban válogatnánk. Márpedig a nőknek is joguk van szekszpozitívnak lenni, becsmérlően mustrálgatni a fiúkat, vagy épp elégedetten cöcögni. Ezért megcsinálja a saját, feminista változatát:

„Királyasszony kertje
Kivirult hajnalra:
Sárga répa, fehér répa,
Szőke legény, barna.”

Nagyon elégedett vele, ezért, miközben a városban a feminista főhadiszállás felé tart, végig a férfiakat bámulja, és ha valamelyiken megakad a szeme, így szól:

„Királyasszony, néném,
Az egekre kérném:
Azt a répát, marharépát
Haj, de bekapnám én!”

Egészen addig, amíg egy jóérzésű fiatalembernek meg nem esik rajta a szíve, és tényleg elő nem veszi neki a villamoson a péniszét. A femináci Fräulein erre persze egyből pofán veri, a következő megállónál pedig leugrik a villamosról és elszalad, ezt üvöltözve: „Mítú hesteg! Mítú hesteg!”

A femináci Fräuleint szerfölött bosszantja, hogy a magyar költészet nagyjainak műveiben mennyire hemzseg a szexizmus. Itt van például József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című verse:

„Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.”

A költő már az első versszakban a férfiakra korlátozza az olvasók körét. Hiszen mit kezdjen ezzel egy nő, ha olvassa? Nyújtson be nemváltoztatási kérelmet? Ezért megcsinálja a saját, feminista változatát:

„Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: néni.
A fütyi nő utánad.”

Nagyon elégedett vele, ezért végig ezt szavalja, miközben a városban a feminista főhadiszállás felé tart. Egészen addig, amíg egy jóérzésű, költészetet kedvelő ember pofán nem veri.

Bár a Kultvicc-oldal csak bő 10 éve létezik, azt kevesen tudják, hogy a kultviccírás szokása egyidős az emberiséggel. A leghíresebb ilyen fennmaradt gyűjtemény az, amit ma Bibliaként ismerünk. Valami furcsa okból sokan szentírásnak veszik az abban leírtakat, pedig voltaképpen az is csak egy korabeli kultvicc-enciklopédia. Csak mivel akkor még teljesen más volt az emberek élete, gondolkodásmódja, másfajta problémák foglalkoztatták őket stb., a humoruk is merőben eltérő volt, és a későbbi korok emberének ez már nem jött át.

Kultstáb 2022.04.06. 13:00

Főnök-gomb

Egy férfi a munkahelyén rendszeresen felmegy a kultvicc.blog.hu-ra. Persze ilyenkor nem tudja önfeledten átadni magát a magas színvonalú humor élvezetének, mert a főnöke rendszeresen elhalad a háta mögött. Az oldal üzemeltetői tisztában vannak a problémával, ezért felszerelik az oldalt egy „főnök” gombbal, melyre kattintva az oldal átvált pornóra. Így a főnök is megnyugodhat, mert azt látja, hogy minden kolléga egyforma hatékonysággal végzi a munkáját.

- Mit tesz a meleg férfi, ha közkedvelt szeretne lenni a bárban?
- ?
- Segget csinál a szájából.

Kultstáb 2022.04.04. 13:00

A fájl

- Az anyag nagyon bizalmas, ezért csakis egyetlen számítógépen tároljuk, azon, amin ön jelenleg éppen szerkeszti a fájlt, Kincses néni. - mondja az igazgató a legmegbízhatóbb beosztottjának - Ezért arra kérem, hogy öt percenként használja a mentés gombot és majd a munka végén, mielőtt hazamenne, feltétlenül kattintson a biztonsági mentés gombra, hogy az anyag tárolódjon a felhőben is, ahol már biztonságban tudhatjuk.

Másnap az igazgató falfehérre vált arccal áll, mert a nagyon fontos és nagyon bizalmas anyag egyszerűen eltűnt. Kiderült, hogy Kincses néninek a nagyapja huszár volt, és emiatt Kincses néni egészen másként értelmezte a "mentés gomb" szót és nyomkodta ő szorgalmasan a zsebében lévő gombot és a végén a tartalék gombot is, amik még a nagyapja mentéjéről lettek levágva, mielőtt az öreg nekiadta.

A legtöbb ember nem tudja, mit jelentenek azok a rövidítések (mozaikszavak), amikkel a képlejátszó készülékeket szokták jellemezni. Ebben segít ez a rövid kis tananyag. És egyáltalán: miért rövidítik ezeket, ahelyett, hogy rendesen kiírnák? Erre egyszerű a magyarázat: azért, mert csúnya szavak. Sajnos a szabványokat kitaláló emberek már csak ilyen mocskosszájúak, de ezt is elnézték nekik, mert nagyon okosak. (Mint Tarlós vagy Bayer.) Lássuk akkor, mik is ezek:

Full HD: Fullos, Hájas Disznó. (Azaz nagy, de lassú és lomha, nem túl szép ránézni.)
HDR: Háááá, De Retek! (Ilyet ne vegyen senki, mert szar. Mondjuk ez nem is felbontás, hanem minőségjelző, így egy kicsit kilóg a sorból.)
UHD: UHhhh... Dugnám! (Ez a legjobb minőségű.)
4k és 8k: egyszerűen a TV súlyára utal: a kisebb az 4 kg, a nagyobb 8 kg.

Illetve a régebbi videófelbontások:

HD: Há Dikk! (Amikor megjelent, meglepődtek rajta, mennyire újszerű.)
VGA: Veres (vagy Véres?) Geci Anyádba (Ezen a kijelzőn a nagy fényerő mellett a vörös színkomponens zavaróan erős, innen a tréfás elnevezés.)
CGA: Ugyanaz, mint az előző, itt a C betű jelentése: Cica. (Ezek a monitorok még nagyfeszültségű katódsugárcsővel működtek és a nagyfeszültségű transzformátor úgy magához vonzotta a port, hogy az évek után egy fekete cicához hasonlított.)

- Hogy lehet megjegyezni annak a szónak az írási módját, hogy laparoszkóp? Mert lehetne laporoszkóp is vagy lapartoszkóp vagy lapariszkóp vagy lap-periszkóp, nem?
- Volt két áruház egymás mellett, mind a kettő coop áruház volt. Az egyiknek szép, cseréptetős fedele volt, a másiknak lapos, vasbeton teteje. A cseréptetősben friss és jó minőségű áruk voltak, a betontetősben nem. A cseréptetősben kedvesek és barátságosak voltak az eladók, a betontetősben gorombák és bunkók. Mindennek a tetejébe a betontetős coop-ban minden drágább volt. Ezután, ha valaki, idegen, megkérdezte, melyik coop-ba érdemes bemenni és melyiket érdemes elkerülni, én mindig azt mondtam: a tetőt nézd: cserép a jó coop és lap a rossz coop. Érted: lap-a-rossz-kóp azaz laparoszkóp. Ugyanígy kell ejteni azt is, amit kérdeztél az elején.

- Tisztelt tanár úr, professzor úr! - kérdezi a riporter a világhírű sebészt - Mi az oka, hogy ön, aki a legbonyolultabb és legnagyobb operációkat is sikerrel végezte el, sőt, azokat is, amiket mások reménytelenek ítéltek volna, nos, mi az oka, hogy ön soha sem végzett laparoszkópos műtétet?
- Ennek egyszerű az oka: én egy régi vágású sebész vagyok. Érti: régi VÁGÁSÚ sebész és nem régi LYUKASZTÁSÚ sebész.

- Csirkemellfilét kérek! - mondja a dagi nő a baromfihús pult előtt.
- Hányat? - kérdezi az eladó.
- Hatot. - mondja a nő, miközben a szemüvegét feljebb tolja az orrnyergén.

Erre a faszi elővesz hat csirkemell CSONTOT, HÚS NÉLKÜL és becsomagolja, majd így szól a megdöbbent fejjel néző nőhöz:
- Dagi nőnek ez jár: nem a csont került eltávolításra, hanem a hús. További szép napot kívánok!

– Egy kakajós csigát kéjek szépen! – selypegi a még mindig fogatlan, másodikos Julcsika az iskolai büfében. Nem kis meglepetésére a finom péksütemény helyett egy csillogó, villogó, RGB LED-ekkel gazdagon ékesített, mindenféle tanúsítványokkal- és szponzor cégek logóival teleragasztott, részben giccses, részben futurisztikus, csiga alakú berendezést kap, ami így szól hozzá a hangszórójából: „Önnek valószínűleg egy napon belül, de legkésőbb öt napon belül lesz széklete. Ez a jóslattevő készülék vissza nem térítendő, uniós forrásból, 574 millió forint felhasználásával, a Mészáros Informatika ZRT-ben készült. Hajrá Magyarország, csak előre, sosem hátra!”

Julcsika csak néz maga elé szomorúan, hogy hová süllyedt a színvonal egyetlen év alatt. "Ezek a fiatal, demokrata, keresztények csak tönkrevágnak mindent" - állapítja meg magában a kicsi lány.

Kultstáb 2022.03.29. 13:00

A kakajós csiga

– Egy kakajós csigát kéjek szépen! – selypegi a fogatlan, elsős Julcsika az iskolai büfében. Nem kis meglepetésére a finom péksütemény helyett egy éti csigát kap, aki így szól hozzá: „Önnek pontban 10:52-kor lesz széklete.”

Így is lett, Julcsika 10:52-kor szaladt is a WC-re. Kakaós csiga helyett ugyanis ténylegesen egy kakajós csigát kapott, amelyik megjósolja, hogy a gazdája mikor fog kakálni.

Kultstáb 2022.03.28. 13:00

The perfect drug

– Miért a mínusz 7 a legjobb gyógyszer?
– Mert egyből nyolc.

Kevesen tudják, hogy a hárshegyi OPNI-t eredetileg nem megszüntetni akarták, csak áthelyezni Szegedre. Többmilliárdos beruházás keretében már el is készült az új ingatlan, már az összes ápoltnak megvolt az új szobája, és csak a szalagot kellett átvágni. Az ünnepélyes megnyitón a polgármester beszédet mondott:

– Nagy örömömre szolgál, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek ezentúl szeretett városunk ad otthont. Remélem, mindenki hamar hozzászokik a változáshoz, hogy az intézmény neve mostantól Szegedi Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, röviden…
(itt habzani kezd a szája, letépi a ruháit, és az ollóval, amivel eredetileg a szalagot kellett volna átvágni, artikulálatlan üvöltések közepette vagdosni kezdi a péniszét. Meg is hiúsult az átadás, az ápoltakat pedig szélnek eresztették a szélrózsa minden irányába).

Egy nő internetes társkereső oldalon keres párt magának. A profiloldalán meg kell adni, mi a legfontosabb számára egy férfiban. Erre azt írja, számára az a legfontosabb, hogy egy férfi legyen ápolt. Másnap már kap is egy üzenetet egy szimpatikus egyéntől, és meg is beszélnek egy randit egy belvárosi kávézóba. Mindketten időben érkeznek, és a pincér hamar ki is hozza nekik a kávét. Erre a férfi magára borítja az egészet, letépi a ruháit, összetöri a kávéscsészét, és artikulálatlan üvöltések közepette vagdosni kezdi vele a péniszét. Pedig ő nem hazudott, tényleg ápolt volt, csak a pszichiátriai intézetben.

Március utolsó hétvégéje van, amikor szombatról vasárnapra virradó éjjel 2-ről 3-ra kell előretekerni az órát.

– Gyerekek, menjetek lefeküdni, mert éjjel elvész egy óra, egy órával kevesebbet tudtok csak aludni – mondja este az anyuka Juditkának és Zoárdkának.

Zoárdka visszaemlékszik 5 hónappal korábbra, a téli időszámításra való átállásra, amikor is édesanyjuk ugyanúgy korábban küldte el őket lefeküdni, holott akkor pont ellenkező irányba kellett tekerni az órát. Mélyen zavarba ejti Zoárdkát, hogy a kétfajta érvelés elvileg nem lehetne egyszerre igaz, és mégis. Végül arra jut, hogy az emberek torkán bármit, és annak az ellenkezőjét is le lehet nyomni, csak kellően jó beszélőke kell hozzá. Sőt, nincs is abszolút igazság. Nincs abszolút jó és rossz. Az erkölcs úgy alakítható, mint a színes gyurmák az oviban. Nagykorában ügyvéd lesz, aki a szavakat szükség szerint csavarja, és az édesanyja igazságtalan bánásmódja (meg a nővére, aki a ribanc életet választotta a családja helyett, ahol mindene megvolt) miatt érzett nőgyűlöletét abban éli ki, hogy elintézi, hogy a lúgos orvoshoz hasonlókat lehetőleg felmentsék, vagy a minimális kiszabható büntetési tételt kapják.

Október utolsó vasárnapja van, amikor szombatról vasárnapra virradó éjjel 3-ról 2-re tekerték vissza az órát.

– Gyerekek, menjetek lefeküdni, mert igazából már egy órával előrébb járunk, csak a szervezetetek még nem állt át, és holnap álmosak lesztek, amikor suliba meg oviba kell menni – mondja este az anyuka Juditkának és Zoárdkának.

Juditka visszaemlékszik 7 hónappal korábbra, a nyári időszámításra való átállásra, amikor is édesanyjuk ugyanúgy korábban küldte el őket lefeküdni, holott akkor pont ellenkező irányba kellett tekerni az órát. Mélyen zavarba ejti Juditkát, hogy a kétfajta érvelés elvileg nem lehetne egyszerre igaz, és mégis. Végül arra jut, hogy a dolog lényege, hogy édesanyjuk örül minden egyes percnek, amit ivadékai nélkül tölthet. Juditka hétfőn már nem megy haza az iskolából, hanem az utcán éli tovább az életét, drogos prostituált lesz, majd fiatalon elhalálozik AIDS-ben.

Az óvónéni a thaiföldi nyaralás után először lép be a munkahelyére. Pistike meglepetten felkiált:
– Nahát, milyen szép négerbarnának tetszik lenni az óvónéninek!
– Jaj, Pistike, ezt a szót nem szabad használni – helyesbít pironkodva az óvónéni – A helyes kifejezés a fekáliabarna.

Kultstáb 2022.03.22. 13:00

Kitti-Betti

Egy fiatalember már 15 éve együtt van Nagy Kittivel, az első szerelmével. Kapcsolatuk jónak mondható, ám a fiú egyre gyakrabban elmereng azon, hogy annyiféle lány van, ő meg még csak ezzel az eggyel volt, és lehet, hogy sose fogja megtudni, milyen lehet egy másmilyen lánnyal. Ezért szakít Kittivel és elhatározza, hogy keres egy olyan lányt, aki teljesen az ellentéte a Kittinek. Így is lesz, a következő barátnőjét Kiss Bettinek hívják.

Kultstáb 2022.03.21. 13:00

3 BKV-ellenőr

3 BKV-ellenőr áll a metró bejáratánál. Elkezdi az egyik:

– Mindenki úgy siet, minek úgy sietni?

Persze ő könnyen beszél, mert ő már ott van a munkahelyén. De amikor reggel úton volt a Bosnyák-téri elosztóközpont felé, ő is kurvaanyázott a dugóban, mert a főnöke megmondta, hogy ha még egyszer elkésik, kirúgja.

Kultstáb 2022.03.20. 13:00

A kakaprizma 2

Mint tudjuk, csak idő kérdése volt, hogy a titkos ghánai föld alatti laborban mikor robban fel a gigantikus nukleáris kakaprizma, kipusztítva ezzel a Föld majdnem teljes élővilágát. Csak az emberek meg a krokodilok élik túl. A megváltozott éghajlati viszonyok miatt viszont most erősen a krokodiloknak lejt a pálya, így pár ezer év alatt kisajátítják maguknak a tápláléklánc csúcsát. Az ember viszont – továbbra is relatíve intelligens lényként – belátja, hogy korábban a kakaprizma másik végén lévő állatoknak bejött az, ha meggyőzik a domináns fajt, hogy a hasznára lehetnek, például cuki háziállatként. Így most a krokodilok kezdik el háziállatként tartani az embereket. Viszont a közhiedelemmel ellentétben a krokodiloknál sem úgy van, hogy csak úgy úszkálnak, amerre látnak. A birtokviszonyok a pocsolyában is tisztán ki vannak jelölve, így akinek kisebb szelet jutott, az nem biztos, hogy tud kifejlett emberpéldányt tartani. Éppen ezért egy krokodil-lángelme fejéből kipattant az ötlet, hogy elkezd törpenövésű férfiakat és nőket pároztatni, kisméretű, kompakt kis háziembereket hozva létre ezáltal. Ezután ráállnak a Down-kóros egyedek tenyésztésére is, mert ezeket a krokodilgyerekek különösen cukker-mukkernek találják. Így az emberi faj egyre nyomorékabb lesz, és újabb pár ezer év múlva a krokodilok már el se hinnék, milyen nemes faj volt a kiindulópont, ha nem maradt volna fenn egy fénykép Nagy Alekoszról.

Két barátnő ruhát próbál a plázában.

– Aaaannyira jó lenne ez a ruci, de nem áll jól rajtam, nincs semmi derekam – így az egyik. A másik elgondolkodik, hogy lehetséges ez, hogy barátnője arra panaszkodik, hogy valami, ami szerinte túl vastag az voltaképpen nincs is. Meg se szólal a bevásárlókörút további részében, hanem ezen gondolkodik. Csak akkor szólal meg újra, amikor hazafelé a villamosra várnak:

– Remélem, lesz hely a villamoson, nagyon feltörte a lábamat a magassarkú ebben a nagy plázázásban.

– Nyugi, szivi, nézd meg, tele van hellyel! – Mondja a barátnője, amikor befut a szinte üres jármű.

Erre a nő ismét gondolkodóba esik, hogy lehet valami tele, ami üres. Másnap beiratkozik egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra, ami azon alapul, hogy ne a lerajzolni kívánt tárgy vonalaira összpontosítsunk, hanem az azt körülvevő környezet vonalaira. És ezt se érti.

- Mi az a tevékenység, ami az embert magasan kiemeli az összes állat közül? Ami olyannyira kiemeli, hogy már nem is tekintjük magunkat egy állatfajnak, hanem teljesen elkülönítjük magunkat: nevezetesen, hogy vannak az állatok és van az ember. Mintha biológiailag is teljesen függetlenek lennénk az állatoktól. Nos, mi az?

- Gondolom, a gondolkodás, a szerszámok használata, a közösségi élet, a művészetek... Ilyesmik.

- Á! Nem! A hangyák a maguk szintjén sokkal komolyabb közösségi életet élnek, mint az emberek. Egy pókháló is tekinthető művészinek. Igaz, hogy a pók ugyanolyat készít mindig, de az ember is ugyanúgy fest: fog valami festéket és feljuttatja a vászonra. Figyelembe véve a pókagy kicsinységét az emberéhez képest, nem olyan nagy a különbség az alkotásaik között. Az állatok is gondolkoznak a maguk módján, itt is csak az arányokban van eltérés. Na, de nem húzom tovább az időt, elmondom, mi az, ami csakis az emberre jellemző és ami bizonyítottan megmutatja az ember abszolút felsőbbrendűségét: ez a cselekvés a DOHÁNYZÁS. Mert egyedül az ember képes rá, hogy tudatosan megszerezze a doboz cigit és az öngyújtót, meggyújtsa a cigit és nagy élvezettel elszívja. Sajnos, az utóbbi években kitiltották a dohányzást a zárt helyekről, és csak könnyes nosztalgiával gondolhatunk a régi szép Alain Delon filmekre, ahol percenként rágyújtottak és a régi jó diszkókra a 90-es években, amikor mindenki cigizett és a csikket egyszerűen a csempe járólapra ejtette, miközben 110 decibel hangnyomással szólt a dallamos techno-zene.

A nyelvtannáci Fräuleint szerfölött bosszantja, hogy az internet térnyerésével minden eddiginél igénytelenebbé váltak az emberek nyelvtan és helyesírás dolgában. Különösen idegesítik az olyan típushibák, mint például az, hogy a „-ba/-be, -ban/-ben” végződéseket sokan helytelenül használják, mégpedig úgy, hogy akkor is -ban/-ben-t, írnak vagy mondanak, amikor -ba/-be lenne a helyes (hiperkorrekció a neve eme jelenségnek). Ezért ördögi tervet eszel ki: egy kamuprofillal regisztrál a legnagyobb közösségi oldalra, és egy receptes csoportban az egyik ilyen notórius „beteszem a sütőben”-ező, „lemegyek a boltban”-ozó nőnek úgy a bizalmába férkőzik, hogy a legjobb barátnők lesznek. Egy nap a nő korábban és haza, és a Fräuleint találja a lakásban, épp meztelenül szalad el előle.
– Te meg mi a faszt csinálsz itt a lakásomba?! – vonja kérdőre újdonsült barátnőjét.
– Bemegyek a szobáBAN a szekrényBE, mert a pasim felesége ma előbb jött haza. Ja, hogy te vagy az? Cumiiiii!!!

- Mondd azt, hogy orgona!
- Orgona!
- Vastag... vastag... vssss... vastag! VASTAG sz... vsta... - nem bírja a gyerek végigmondani, amit akar, mert káromkodásgátlót adtak be neki. Görcsösen próbálkozik, pitvarfibrillációja támad, amitől elsápad, ami átterjed és kamrafibrillációvá alakul, szegény gyerek összeesik, hirtelen szívhalál.
Ugye, kedves gyerekek, ti nem akartok hirtelen szívhalált halni?

Kultstáb 2022.03.15. 13:00

Zsiványmazsola

- Én már nagyon éhes vagyok! - panaszkodik nagyapjának a hat éves Janika.
- Ejj, te! Te! - nyugtatja a nagyapja - Majd kapsz finom zsiványmazsolát. Szereted a mazsolát, te zsivány?
- Nagyon szeretem! - csillan fel Janika szeme.
- Akkor jó, már inicializálom a szekvenciát! - kacsint a nagyapa Jancsikára. Elővesz egy ipari kéztörlő csomagot, abból kivesz egy zöldeskék kéztörlőpapírt és az asztalra helyezi. Ezután hátranyúl, belenyúl a mackónadrágjába és rövid kurkászás után apró mazsolaszemeket helyez a markából a kéztörlőpapírra és még a körme alól is kipiszkál apróbb darabokat.
- Egyél, galambom! - mondja barátságosan - Egyél, mert különben megeszi előled a nagypapa! - ugratja tréfásan a kisgyereket. Hát ilyen szép, nyugodalmas, békés és családias esték voltak régen, amikor még nem mindenki a mobiltelefonját nyomkodta.

Egy rendkívül befolyásos külföldi politikus érkezik Magyarországra. Már hónapokkal korábban megkezdődnek a nagyszabású biztonsági intézkedések, golyóálló limuzin, konvoj, testőrök hada, stratégiailag elhelyezett mesterlövészek a környező épületek tetején, és persze a legelegánsabb budapesti luxusszállodában is már minden elő van készítve a VIP vendég fogadására. Amikor emberünk a hotel bejáratánál kiszáll a kocsiból, a szálloda személyzete mérgezett egérként rohangál ide-oda, hogy minden tökéletes legyen, és jó benyomást tegyenek a fontos személyre. Az eszükbe sem jut, hogy a nyári melegben nagyon beizzadt a fanszőrzete az öltönyben, és a seggszőrzetébe ragadt betyárkörték is nagyon bepálltak már.

Kultstáb 2022.03.13. 13:00

Felirat

Felirat a lépcsőházi hirdetőszekrény üvegére ragasztott papírlapon:

"már Én naggyon únom hogy nemtudnak helyesen irni merhogy meg a egész lépcső házba nics senki akik köszöni tudnának a kúrva életben bele ,vagy legaláb fölsöp- örnétek maguk után a szarrt Te büdösbunkó ? anyád nemtanított meg Te büdösbunkó"

Kultstáb 2022.03.12. 13:00

Járőrtársak

- Mit eszel? - kérdezi a rendőr a kollégáját.
- Kolbászzsíros kenyeret! - felel a másik, de olyan undorító módon ejti ki a hangokat, annyira irritáló és annyira elviselhetetlen, olyan elképesztően visszataszító az egész, hogy a kérdező önkéntelenül azt mondja, hogy "Kurva anyádat! Hogy dögölnél meg, te rohadék! Mi a faszért nem szakadt az a mocskos fejed abba a rongybatekert anyádba, amikor a lábadnál fogva kihúztak belőle, te pisamarta, idióta fos?!" A másik ebből pont nem hall semmit, mert éppen akkor nyel és bedugul a füle. Ezért csak elégedetten bólogat és mosolyog.

Kultstáb 2022.03.11. 13:00

A kakaprizma

Lajoskáék az iskolában azt a feladatot kapják, hogy a következő környezetismeret-órán tartsanak kiselőadást a kataklizmákról. A nagy napon a gyerekek egymás után részletezik a becsapódó kisbolygókat, nukleáris viharokat miegymást, míg végül Lajoskára kerül a sor. Kimegy a táblához, a tanári asztalra helyez egy háromszögletű, tömör üvegtárgyat, majd letolja a nadrágját és sugárban ráfosik. És láss csodát: a prizma másik oldalán egy csodálatos szivárvány bukkan elő! Hiszen a barna az minden szín összessége, a prizma pedig szétbontja különböző színfrekvenciákra. Nyugodtan ki lehet próbálni otthon. Ebben áll a működési elv.
Általános az éljenzés, mindenki szívét elönti a boldogság és a szeretet.

Kultstáb 2022.03.10. 13:00

Bízz bennem!

Egy betegesen féltékeny fiú folyton azzal gyanúsítgatja a barátnőjét, hogy az megcsalja. – Ugyan, bízz bennem! – Biztatja a lány a fiút. Olyannyira sikerül megnyugtatnia, hogy a féltékenységi jelenet ágyjelenetbe torkollik. A behatolást követően a fiú elkezdi: – Bíííííííííííííí!!! – Azt hitte ugyanis (tévesen), hogy ilyesmire gondolt a lány, amikor azt mondta, bízzon benne.

A nem nyelvtannáci Fräuleint nem bosszantja, hogy az internet térnyerésével minden eddiginél igénytelenebbé váltak az emberek nyelvtan és helyesírás dolgában. Nem idegesítik az olyan típushibák, mint például az, hogy a „megvan” szót sokan következetesen különírják. Ezért nem eszel ki ördögi tervet: egy kamuprofillal nem regisztrál a legnagyobb közösségi oldalra Scarlett Johansson fotójával, és az egyik ilyen notórius „meg van”-ozó férfinek sem  férkőzik a bizalmába, nem bolondítja magába egy kicsit sem. Nem szerveznek le randit. Innentől a történet teljes érdektelenségbe fullad. Az öngyi hajlamúak öngyik lennének, de nem teszik, mert nihilisták és elképesztően lusták, ezért meg sem mozdulnak. Beáll a statikusság és úgy is marad.

Mindenki csak csodálkozott, amikor kiderült, hogy egy olyan nagyon okos ember, mint Csaba bácsi, nem szerette a történelmet. Kérdezik is tőle, hogy ez hogy történhetett. Csaba bácsi így válaszol:

- Persze, hogy nem szerettem, sőt, jelenleg sem szeretem! Azért, mert teljesen felesleges tantárgy. Tanulja az, akinek ez a hobbija, de ne mindenki és főleg ne kötelezően! Nem az a fő bajom vele, hogy be kell magolni egy csomó lexikális adatot, több száz évszámot, hogy mondjuk Tatárjárás 1241-1242 - bár ez is éppen elég baj lenne, már önmagában is -, hanem az, hogy nem okulnak a múlt hülyeségein, a múlt balfaszságain, hanem újra és újra megismétlik azokat. Így aztán semmi értelme az egésznek! Tudják, mi az egyetlen és valós tanulsága az emberi faj egész történelmének? Mi az, amit mindenkinek, mindig tudnia kellene? Az, hogy soha, semmilyen körülmények között sem szabad hagyni, hogy egyetlen egy embernek kontroll nélküli, korlátlan hatalma lehessen. Mert minden baj, háború, szenvedés ebből származott eddig is és ezután is így lesz mindig. Amikor egy ember akkora hatalmat szerez, hogy már azt csinál, amit csak akart. Amikor már az sem számít, ha full elmebeteg, akkor is ő az, aki megmondja, merre hány lépés. Itt van mondjuk ez az Orbán-gyerek: egyre-másra csupa olyan dolgokat talál ki, amivel az egész országot tönkreteszi, de nem baj, senki sem mer neki szólni, hogy "hé, főnök, ez már nagyon gáz, ne csináld", és ha kiderül, hogy alkalmatlan a feladatára, akkor sem mondják azt, hogy "ez már vállalhatatlan, öreg, menj nyugdíjba, amíg nem késő és majd választunk egy olyan vezetőt, aki tényleg alkalmas egy ország vezetésére, aki építi és nem tönkreteszi az országot" és nem szavazzák le, hanem hagyják, hadd pusztítson el mindent és hadd tegye tönkre a jobb sorsra érdemes, rendes emberek életét is. Márpedig, ha valaki leválthatatlan, bírálhatatlan, kontroll-vesztett, az egyszerűen elfogadhatatlan. Még egy munkahelyen is az, nem hogy országok élén! Hiába teltek el ezer évek, hiába fejlődött a tudomány, ez a hülyeség, hogy egyetlen ember, a király, a nagy vezető döntheti el országok sorsát, még mindig változatlanul megmaradt. Mert nézzük csak ezt az orosz-ukrán háborút: én nem tudom, hogy az Ukránok mit követtek el és hogy jogosak-e Putyin vádjai, de az tény, hogy ha a két ország vezetőjének baja van egymással és normálisan nem tudják megállapodásokkal rendezni a helyzetet és mindenáron meg akarják ölni egymást, akkor rendezzék le ketten egymással, mondjuk egy ketrecharcban, ha már ennyire kevés eszük van és kapjon esélyt olyan vezető, aki képes a békés megoldásokra. De az elfogadhatatlan, hogy a pont azt a lakosságot irtják ki, akinek 99%-ban köze sincs és beleszólása sincs a politikai és a hadi lépésekbe. Biztos vagyok benne, hogy ha egy népszavazáson döntötték volna el, hogy akarnak-e háborút, akkor egyik fél sem akarta volna. Ameddig lesz olyan ország, ahol a vezető azt csinál, amit csak akar és milliók elfogadják a legnagyobb hülyeségeket is, addig én azt mondom, tök felesleges volt történelmet tanítani és tanulni is, mert az egészből pont a lényeget nem fogta fel senki.
A háborút, mint fogalmat, mint jelenséget eleve értelmezhetetlennek tartom. Ha valaki ellop valamit vagy kár okoz, az bűn. Ha fogva tart valakit vagy erőszakosan lép fel, az nagyobb bűn. Ha szándékosan megöl valakit, az a legnagyobb bűn. Viszont, ha a balfasz vezetők nem képesek megoldani a problémákat egymással, akkor azt mondják a népnek, hogy "na, háború van", lehet menni és nyugodtan halomra lehet ölni olyan embereket, akikkel még csak nem is találkoztál, semmi közötök egymáshoz és lehet, hogy a világ legrendesebb, legjóindulatúbb, legértékesebb embere az, akit agyonlősz. Ekkor ez nem bűn, hanem egyenesen kötelesség, sőt, ha nem mész és nem vállalod az ölést és azt, hogy téged is bármelyik pillanatban megölnek, akkor majd megölünk mi, amiért nem akarod teljesíteni a parancsot. Az már nem zavar senkit, hogy nem azok az emberek okozták ezt az egészet, akiket egymás ellen beküldenek lemészárolni egymást? Mi a fene köze van ehhez annak, akit belekényszerítenek az egészbe?! Semmi. Olyan, mint egy kutyaviadal, csak itt most emberek vannak a kutyák szerepében.

 

A nyelvtannáci Fräuleint szerfölött bosszantja, hogy az internet térnyerésével minden eddiginél igénytelenebbé váltak az emberek nyelvtan és helyesírás dolgában. Különösen idegesítik az olyan típushibák, mint például az, hogy a „megvan” szót sokan következetesen különírják. Ezért ördögi tervet eszel ki: egy kamuprofillal regisztrál a legnagyobb közösségi oldalra Scarlett Johansson fotójával, és az egyik ilyen notórius „meg van”-ozó férfinek úgy a bizalmába férkőzik, hogy teljesen magába bolondítja. Végül egy randit is leszerveznek. A Fräulein természetesen ginával érkezik, amit egy óvatlan pillanatban a férfi italába csepegtet. A férfi, amikor magához tér, egy pincehelyiségben találja magát egy székhez kötözve. Előtte áll a nyelvtannáci Fräulein, aki dirr, egy hatalmasat lekever neki:
– Nesze! MEG VAN benzin is! MEG VAN gyufa is!

A nyelvtannáci Fräuleint szerfölött bosszantja, hogy az internet térnyerésével minden eddiginél igénytelenebbé váltak az emberek nyelvtan és helyesírás dolgában. Különösen idegesítik az olyan típushibák, mint például az, hogy az „ugyanaz” szót sokan következetesen különírják. Ezért ördögi tervet eszel ki: egy kamuprofillal regisztrál a legnagyobb közösségi oldalra Justin Bieber fotójával, és az egyik ilyen notórius „ugyan az”-ozó kislánynak úgy a bizalmába férkőzik, hogy teljesen magába bolondítja. Végül egy randit is leszerveznek, ahová a Fräulein természetesen kloroformmal érkezik. A kiscsaj, amikor magához tér, egy pincehelyiségben találja magát egy székhez kötözve. Nincs körülötte semmi más, csak egy lemezjátszó, amiről ez szól:
– Ugyan azt senki nem kérdezte, mi a véleményem, én mégis elmondom. Újra elmondom ugyanazt. Ugyanazt. UGYANAZT!!!

Kultstáb 2022.03.05. 13:00

Körtéfa

Ül a kisfiú a körtefán és körtét eszik, a csutkákat meg csak úgy eldobálja. Pont arra sétál egy öltönyös úriember, és az egyik körtecsutka pont fejbe találja. Felkiált az úriember:
– A kurva istenedet, te pöcs!

Kultstáb 2022.03.04. 13:00

Fűrész

Pistike bátyja várja a haverjait, hogy elmenjenek a moziba megnézni a Fűrészt. Az előzetes telefonbeszélgetésből Pistike annyit leszűrt, hogy ez valami menő dolog, ami csak nagyoknak való, és ez szerfölött felkorbácsolta az érdeklődését. Hatalmas hisztit csap tehát, hogy ő is akar menni.
– Nem való ez neked, pöcsös, összefosnád magad, aztán meg éjjel is bepisilnél – mondja neki a bátyja. Ám Pistike hajthatatlan, és akkor sem hagyja abba a hisztit, amikor a haverok megérkeznek.
– Hadd jöjjön, ha annyira akar, legalább tanul valamit az életről – javasolja az egyik haver, így kénytelen-kelletlen elindulnak mindannyian. Amikor a mozihoz érnek, így szól Pistikéhez a bátyja:
– Jól van pöcsös, lehet koccolni.
– Miiiiii, nemáááár, én is meg akarom nézni a fűűűűréééészt!!!! – így Pistike. Erre a bátyja lehajol, letép egy darabot az egyik fűszálból, és Pistike kezébe nyomja.
– Nesze pöcsös, itt a fű-rész! – Ha-ha-ha! – majd még be is int Pistikének, és az arcába is fingik.

Kultstáb 2022.03.03. 13:00

Művészfilm

Józsinak, a segédmunkásnak már régóta tetszik egy egyetemista lány. Úgy gondolja, bevágódhat nála, ha elhívja moziba egy művészfilmre. A lány igent is mond. Este találkoznak és beülnek a moziba. Művészfilm helyett viszont valami ZS-kategóriás katasztrófafilmet adnak, amiben a Godzilla a King-Kong fejével töri be a felhőkarcolók ablakait, az Alien meg a rasztáinál fogva szedi ki a Predator gyomrát, mindeközben pedig kihal az emberiség, de előtte még Dwayne Johnson smárol valami csajjal.
– Mi ez a fos?! – pattan fel a lány felháborodottan.
– Nyugi, szivi – csitítgatja Józsi – Ez nem igazi vész! Csak mű vész! Film!

Mohamed és Szent Kleofás beszélgetnek. Megkérdezi Kleofás:
– Mondd, komám, te ismered Jézust?
– Ja, hallomásból.
– Én meg látomásból.

Van egy gyerek, akinek se keze, se lába, de még csak teste sincs, nyaka sincs, csak egy fej az egész. Karácsonykor izgatottan kibontja a csomagot, majd csalódottan így szól:
- Ez a tizenhatodik karácsonyom, vártam, mit fogok kapni, de idén is, mint eddig minden évben, 100 db. 74LS73 IC-t kaptam. Oké, hogy J-K flip-flop, ami a bistabil multivibrátorok között az egyik leguniverzálisabban használható típus, meg hogy törlő bemenete is van, sőt, kettő van egy tokban, de akkor is... Szerintem nem igazán szeretnek engem a szüleim, csak le akarják tudni minél gyorsabban és minél olcsóbban ezt az egész ajándékozást.
(Azt is megmondták neki előre, hogy ha meghalna, akkor nem költenek koporsóra, hanem abba a gömbakváriumba teszik, amiben most az aranyhal van, és úgy temetik el.)

Kultstáb 2022.02.28. 13:00

Faszék 2.

Egy férfi egy nap arra megy haza, hogy a neje a közös képviselő fütykösét cibálja. Ennek láttán éktelen haragra gerjed, és mindkettejüket azonnal megöli. A kiérkező rendőrök a következőképpen rekonstruálták az esetet:

A közös képviselő azért csöngetett be, hogy aláírassa a közgyűlési jegyzőkönyvet. A feleség nyitott ajtót, majd a konyhaasztalnál hellyel kínálta a közös képviselőt. Miután végeztek a papírmunkával, a derékfájós férfi nehezen tápászkodott fel a hokedliről, miközben így szólt: „Ejj, de kényelmetlen ez a faszék!” A segítőkész asszony pedig azonnal a segítségére sietett. Azt hitte ugyanis, hogy egy ék van a közös képviselő péniszében, és azt próbálta eltávolítani. Szerencsétlen félreértés.

Rövidesen újabb lakógyűlést kellett tartani új közös képviselő megválasztása céljából. A vicc elején említett férfi ezen nem vett részt, mert börtönben volt.

Avasa István nem vonzódott a nőkhöz, de a férfiakhoz annyira, hogy végül összeköltözött Kecskés Elemérrel, és bár nem túl hivalkodóan, de azért mindig vállalta a másságát. Egyik nap, a munkahelyén gyomron ütötte a kollégája, majd egy másik is, a harmadik pedig egyszerűen úgy hátba vágta, hogy szinte kongott. Ugyanez megismétlődött a következő napon, majd a hét minden napján. István - mivel semmiféle magyarázatot nem kapott erre az érthetetlen és indokolatlan agresszióra - elkiáltotta magát: "Hát mi van már itt?! Megőrültetek? Mikor lesz már ennek vége?!" Erre a legrendesebb kollégája odalépett hozzá és ököllel a vállára ütött, miközben szétnézett és így kiáltott: "- Addig üsd Avasat, amíg meleg!"

Kultstáb 2022.02.26. 13:00

Faszék 1.

– Kik laknak a szódásüvegben?
– Buborék.
– És kik laknak az alsógatyában?
– Péniszék.

– Doktor úr, folyamatosan attól rettegek, hogy meg akarnak ölni. Már az utcára se merek kimenni, sőt, a pizzafutárt se merem beengedni. Azt hiszem, paranoiás vagyok.
– Uggyankéhem – feleli a pszichiáter kabosgyulás hanghordozással, mutatóujját tudálékosan feltartva – Önnek ábszolúte nincsen páhánojája.
– ?
– Önnek igaza van! – feleli a pszichiáter. Leakasztja a falon lógó géppuskát, és szitává lövi a pácienst.

Kultstáb 2022.02.24. 13:00

Beteg a krokodil?

– Egy nő belép az állatorvoshoz, pórázon egy krokodilt vezetve.
– Mi van? – Kérdezi az állatorvos.
– Beteg a krokodil.

– Miért nem létesített szekszuális kapcsolatot Kabát Péter soha egyetlen focistatársával sem?
– Mert ő nem egy meleg kabát.

Szólj hozzá!

Címkék: foci

Kultstáb 2022.02.22. 13:03

A matchbox

– Mit szeretnél a születésnapodra, kisfiam? – Kérdezi az anyuka.

– Egy matchboxot! – Válaszolja a kisfiú.

Elérkezik a várva várt nagy nap, és a gyermek várakozással telve néz elébe, hogy nemsokára a kezébe foghatja a vágyott kisautót. Amikor azonban belép a szobába, az időutazó boxolót találja ott, aki egy ütéssel leteríti a gratulálómajmot, akinek a születésnapi köszöntést kellett volna elszavalnia. Kiderült, hogy az anyuka azt hitte, a matchbox és a boxmeccs az egy és ugyanazon dolog.

Szomorúan, elgyötört arccal megy haza egy nő az első munkanapja után, pedig reggel, mielőtt elindult az új munkahelyére, még nagyon lelkes volt.
- Mi történt? Mi a baj, Bogárkám? - kérdezi az anyja.
- Az a baj, hogy az új főnököm példaképe a nagyanyja volt!
- Na és? Hát az nem baj! Pont, hogy nagyon jó! Végre egy ember, aki tiszteli a hagyományokat és a nagymamáját tekinti a példaképének! Bárcsak több ilyen ember, több ilyen úriember lenne a világon! - mondja lelkesen az anyuka.
- Á, nem érted. Ennek az embernek a nagyanyja azt vallotta, hogy ha nem fejnek egy tehenet, akkor annak elapad a teje, de ha fejik, akkor biztos dűti magából...
- Aha! Szóval folyamatosan dolgoztat titeket a főnök, hogy ne lustuljatok el és hogy állandóan magas szintű teljesítményt nyújtsatok. Nagyon helyes!
- Nem, nem, anyuka, nem! Ez az ember szó szerint vette a nagyanyja tanításait és minden nap megfeji az összes nőt és az összes férfit is! Ráadásul azt mondja, hogy vagy fehérnek vagy pirosnak, de valaminek ki kell fejődnie, addig nem hagyja abba.

Kultstáb 2022.02.18. 14:54

A macska neve

Egy férfi a macskáját Ferences Izabellának nevezi el (mivelhogy az ő keresztneve Ferenc, ezért logikus, hogy a cica a Ferences vezetéknevet kapja) és így szólítja az utcán is, mindig kimondva a teljes nevét. Hiába kritizálják emiatt, hogy hülyeség, mert egy állat számára a két szótagú és magas hangrendű nevek az ideálisak, ő állítja, hogy a cica megsértődne, ha máshogy szólítaná.

- Hé, elromlott a digitális tolómérőm, geci!
- Mer'? Mija baja?
- Ha nyitom a pofáját, akkor jó, megyen felfele a számérték, de ha zárom, akkor nem megyen lefele.
- Azt a kurva! Tudod mi a baja?
- Tudja a faszom!
- Hát az, köcsög, hogy inkrementális jeladó az van benne, de dekrementális nincs!
- Hát ez igaz! He-he-he.
- He-he-he.

Egy hívő asszony és a vallásokat eleve ellenző férje éldegélnek, amikor az asszony az ötvenes évei körül kitalálja, hogy gyerekek kellenének a házba és ennek a legjobb módja, ha nevelőszülőkké válnak, így lesz gyerek is, még pénzt is kapnak érte. Igen ám, de ehhez tanfolyamot kell végezniük és ahhoz pedig, jelentkezésképpen, egy motivációs levelet kell írniuk. Az asszony meg is írja a levelet, a következőképpen:

"A férjemmel 8 éve vagyunk házasok. Sajnos nincsen gyermekünk. Eredetileg én óvónő szerettem volna lenni, de aztán más irányba fordult az érdeklődésem és könyvelő lettem. A gyermekek szeretete azért megmaradt és az évek során sok kisebb és nagyobb gyermek felügyeletével voltam megbízva az ismerőseim, barátaim, rokonaim gyermekei közül, amit rendkívül élveztem. A legembertpróbálóbb feladat ezek közül az volt, amikor négy fiútestvérre vigyáztam rendszeresen péntek délutánonként hajnalig, amíg hazaértek a szüleik. A férjem is sokat foglalkozott az unokaöccseivel és az unokahúgommal. Rendkívül jól kezeli a gyermekeket. Mérnökként fél évet egy középiskolában tanított informatikát. Azalatt a fél év alatt sikerült elnyernie az év tanára címet. Igazából nem szeretném gyermekek nélkül leélni az életet. Az iskolában, ahol dolgozom, nap mint nap találkozom gyermekekkel, de az csak egy nagyon pici része a napnak. A férjem még nem tud egy gyermeknél többet elképzelni, akit nevelőszülőként elvállalunk. Én négy gyermeket is simán el tudok képzelni, de remélem, hogy a nevelőszülői tanfolyam végére jobban kikristályosodik ez a hivatás és annak minden nehézsége és szépsége előttünk."

Majd megkéri a férjét, hogy nézze át ő is a fogalmazást és javítsa ki az esetleges helyesírási és stilisztikai hibákat. A férj meg is teszi, ami a szöveg minimális megváltoztatásával jár:

"A férjemmel 8 éve vagyunk házasok. Sajnos nincs igényünk a tisztaságra és a rendre, ezért bárhol is éltünk, a környezetünk egy rendetlen, poros raktárra hasonlított vagy méginkább egy ócskapiacra. Sokáig óvónő szerettem volna lenni a férjem pedig űrhajós. Később rájöttünk saját korlátainkra és mindketten olyan szakmát választottunk, amire alkalmasak vagyunk. Természetesen még így sem vittük sokra, de ebben a rendszerben, ahol úgysem viheti semmire az ember, ezt elfogadható kompromisszumnak tartjuk. A gyerekek szeretete megmaradt, bár saját meglátásom szerint igyekeznek távol tartani tőlünk a gyerekeket. A férjem is sokat foglalkozott az unokaöccseivel és az unokahúgommal, de megbánta, mert – bocsánat a kifejezésért – ők le sem szarják, egyszer sem keresik, még telefonon sem, nem hogy személyesen. Az iskolában, ahol dolgozom, nap mint nap találkozom gyerekekkel. Ez számomra elég is, pár perc után ugyanis terhessé válik a jelenlétük, számomra a saját magam által kitalált feladatok, mint a mosogatás és a főzés, sokkal fontosabbak. A férjem nem tud egyetlen gyereket sem elképzelni, akit nevelőszülőként nevelhetnénk, ezzel ellentétben én négy-öt gyermeket is simán el tudok képzelni, mert nekem nem igazán kell a pénzzel foglalkoznom, mondhatom, hogy a férjemet arra tartom, hogy dolgozzon és legyen pénz. Remélem, a tanfolyam végére magam is rájövök, milyen extra szopás tud lenni egy labilis lelkületű gyerek felnevelése a beteges, hitetlen férjemmel, aki a háta közepére sem kívánja az egészet."

Akik nem jártasak a nagyüzemi főzés belterjes világában, valószínűleg nem tudják, hogy ott egy kisebb beosztásban dolgozó személy számára a létező legnagyobb megtiszteltetés az, ha ő keverheti a Főfazekat. Egy konyhai kisegítő vagy egy előkészítő szakácssegéd számára ezt a fényes pillanatot szinte lehetetlen elérni, hiszen a keverésre alapból a főszakács jogosult, azután a helyettes főszakács, majd a szenior szakácsok, a középvezetők, az alszakácsok, a friss okleveles, végzett tanuló szakácsok és így tovább. Történt egyszer, hogy Kati, a mindössze harmincéves, előkészítő szakácssegéd éppen a tíz éves munkaviszonyát töltötte be, amikor a főszakács ütemes, ruganyos léptekkel lépkedett be a konyhába, különös mosollyal és ünnepi arckifejezéssel, kezében a Nagy Keverő Fakanalat függőlegesen tartva és azt, mint egy mazsorettbotot, ütemre fel-le mozgatva, énekelte:

Ka-ta-lin, Ka-ta-lin, Ka-ta-lin,
Kavarja!
Ka-ta-lin, Ka-ta-lin, Ka-ta-lin,
Kavarja!

Közben mindenki együtt, ütemre tapsolt.

Majd a meglepetéstől és a megtiszteltetéstől teljesen elpiruló és zavarba jövő Kati kezébe nyomta a fakanalat és Kati öt egész percen keresztül keverhette a levest.

Mennek be az emberek a gyárba a szilveszter utáni, első munkanapon. Mindenki mondja mindenkinek, hogy "Boldog új évet kívánok!" és hasonlókat, van aki egy egész jókívánságlistával áll elő, például az egyik, hívő ember beleszövi Istent, Jézust, bővölködést, kenetet, stb. Csak Pokrócz Józsi bácsi nem kíván semmit: ő csak köszön és kész. Kérdőre vonják, hogy miért nem kíván senkinek semmit és miért nem köszöni meg illő módon a sok jókívánságot.
Azt mondja erre Józsi bácsi:

- Eleve, tavaly ugyanazok kívántak boldog új évet, akik idén, aztán mi lett belőle... Meg aztán én nem is hiszek abban, hogy a szavaknak teremtőereje lenne. Hülyeség. A szavak csak szavak: nem lesz attól se jobb, se rosszabb, még akkor sem, ha őszintén akarják. Arról nem is szólva, hogy ezek csak gépies kívánságok, jó esetben is csak egy-két ember akad, aki komolyan azt szeretné, hogy én boldog legyek. És végül: nekem nem alapelemem a boldogság. Azt sem tudom, milyen az. Évente van néhány nap, akkor is mondjuk fél óra, amikor nem fáj semmim, nem aggaszt semmi, nincs problémám, jó a közérzetem, jó a kedvem, nézek valami szépet, hallok valami kellemeset. Erre esetleg mondhatjuk, hogy ez már valami boldogságféle, még ha nem is teljesen az. De most őszintén, kik azok, akik folyamatosan a boldogság állapotában vannak? Mert hogy én nem, az biztos.

- Apu! Hány óra van? - kérdezi az apukáját, a népszerű meteorológust, a kislánya.
- Hát olyan négy és tizenegy óra között lesz körülbelül öt-hat óra múlva, hatvan-hetven százalék valószínűséggel. - feleli az apuka.
- Milyen válasz ez? - ráncolja a szemöldökét a kislány.
- Ez, kislányom, nem egy szimpla válasz, hanem annál sokkal több és értékesebb volt: egy valódi jóslat. Tudhatnád, ez a munkám, ehhez értek a legjobban: időjós vagyok.

Kultstáb 2022.01.04. 23:27

Obszcén mese

Kedves Gyerekek!

Ma este a bé betű jegyében egy kibaszott jó mesét mondok nektek. Történt egyszer, hogy Baszó Barnabás, Baszó Balázs és Baszó Bandi, a három elbaszott barát, bebasztak egy baszadék szar barackpálinkától és elindultak az egyik távoli diszkóba baszni. Igen ám, de útközben felbaszták magukat valami baszakodáson és addig basztatták egymást, mígnem egy baszott nagy buldózer elbaszta őket. Rábasztak.

Ezzel a mai mesének vége, aludjatok jól, álmodjatok szépeket!

Az időutazó 2010-ből elutazik 2030-ba, hogy csodát lásson. Úgy tippeli ugyanis, hogy ennyi idő után mindenütt robotok, önműködő autók, önfenntartó épületek és elképesztő társadalmi fejlődés vár rá. Ehhez képest lepukkant utcák, elhanyagolt városrészek, megfásult, bús, agresszív emberek várják, minden ember maszkban járkál és láthatóan nincs semmijük. Az időutazó nem tudhatta, hogy Orbán mindazoknak az ELLENKEZŐJÉT csinálta meg, mint amit a 2010-es választási kampányában ígért és amivel megnyerte a választásokat. Jól átverte a szavazóit, az utolsó 8 évben pedig visszaélve a törvényalkotási joggal, a teljes ellenzéket megsemmisítette, az országot kiléptette az Unióból, magát pedig királlyá választatta, a lezárt országban pedig azt csinált, amihez csak kedve volt. Hát így járt szegény időutazó, visszamenni nem bírt, mert elkapták, és mivel nem tudta igazolni, hogy felvette a 25 védőoltást a közel 100 Covid-variáns ellen és még csak a közmunkás igazolványát sem bírta felmutatni, beledobták a Nemzeti Savtartályba.

- Jani bácsi, igaz az, hogy magának beszűkült a szókincse? - kérdezi az unoka a nagyapjától.
- Nem mondanám... Sőt, pont azzal lettem híres, hogy a verseimben én használom a legtöbbféle szót.
- Cseszheted, - szól Endre, a náluk vendégeskedő barát - mert nem az a lényeg, hogy hányféle szót halmozol fel egy versben, az attól még nem lesz jó. Olyan ez, mint egy zenei együttes: hiába vannak benne kilencen vagy még többen, hiába használnak rengeteg hangszert, attól még az nem garantál semmit sem. Ugyanúgy a bonyolult kotta és a bonyolult dallamok sem. Sőt! Nagyon gyakran a fordítottja igaz. (És itt Endre mond egy csomó példát, hogy milyen zenékből lett sláger és milyen előadókból lett világsztár.) Látod, én például átlagban kevesebb szót használok, mégis sokkal elemibb, sokkal átütőbb, sokkal hatásosabb verseim vannak, mert amiket én írok, az odabasz rendesen, míg a te verseid közel sem érik el ugyanazt a hatást, mint az enyéim.

Egy családi összejövetelen társasjátékot játszanak: a játék az egész asztalt betöltő, harmincötezer forintos, táblás játék, aminek a végigjátszása három óra hosszáig is eltart vagy akár még tovább is. Igen ám, de a nagy tekintélyű nagybácsi lesz a játékban az utolsó és nem tudja helyén kezelni a vereséget: először csak a játékot söpri le az asztalról, majd felborítja az asztalt, végül üvöltözve tör-zúz, földhöz csapkodja az ételeket és már éppen az üvegvitrinnek ugrana neki, amikor a belép a család leghiggadtabb tagja és így szól hozzá:
- Ugyan már! Hiszen ez csak játék! Pont az benne a jó, hogy itt a nyertes igazából nem nyer a szó szoros értelmében semmit és a vesztes sem veszít semmit. Itt mindenki ügyesedik, tanul és nincs semmiféle tétje a dolognak. Sőt, egyáltalán nem az a fontos, hogy nyerjen az ember.
- Hanem ugye az, hogy együtt legyünk és jól szórakozzunk? - kérdezi az egyik kisgyerek.
- Dehogy is te kis buta. Nem az a lényeg, hogy nyerjen az ember, hanem az, hogy első legyen. Hogy megnyerje a játékot!

- Tessék jönni, ön következik, Frankfurti úr! - hívja a csinos asszisztensnő a váróteremben várakozó Frankfurti bácsit a magánrendelő ajtóból.
- Milyen Frankfurti úr?! - kiált ok nélkül, mérgesen a nőre az öreg - Úr az, aki parancsol! Én nem Frankfurti úr vagyok, hanem Frankfurti bácsi! Parancsolom, hogy szólítson Frankfurti bácsinak! Parancsolom! Parancsolom!

Kultstáb 2021.10.03. 14:38

A húsz próféta

A Biblia valami okból elhallgatta, hogy a próféták nem tizenketten voltak, hanem húszan. A név szerint ismert prófétákon túl ott volt még Jenő, Ottó, Ronáldó és Zoltán, valamint a lányok: Anett, Bea, Edina és Erika. Ez a további nyolc próféta ugyanolyan jelentőségű volt, mint az ismert tizenkettő, sőt, ugyanúgy csak keresztnevük volt. Hogy miért hagyták ki őket a szentírásból? Nem lehet tudni.

Kultstáb 2021.09.27. 15:29

Angela Merkel

Angela Merkel fiatal korában mindent megfogdosott, de az akkori, első férje, egy goromba magyar, állandóan rákiabált:
- Angela! M'ér' kell?! Angela! M'ér' kell állandójan baszogatni mindent?! E!
Ezért Angela, hogy elkerülje a napi pofonokat, inkább összetette a két kezét maga előtt, mintha pillanatragasztóval össze lennének ragasztva az ujjai, így kibírta, hogy ne fogjon meg mindent és a vad férje is jól láthatta, hogy nincs oka rászólnia. Később, a válása után már nem volt szüksége ilyen óvintézkedésre, de úgy megszokta, hogy a mai napig ez a kéztartási mód jellemző rá.

Kultstáb 2021.09.27. 15:22

Csalsimi Kft.

Három férfi otthagyja a multicéget és saját, kis Kft.-t alapítanak. Később alkalmazottként csatlakozik hozzájuk néhány volt kollégájuk is. Reményeik szerint pénzügyekkel, befektetési tanácsokkal és lakberendezéssel foglalkoznának, amely tevékenységekhez alapvető a bizalom a vevők és a cég között. Hogy ez a bizalom erősödjön, kiteszik a reklámfelületre a cégnéven kívül azt az információt is, hogy a cég neve a saját nevükből lett képezve és hogy a korábbi munkahelyükön mi volt a beosztásuk, hogy a leendő ügyfél ezzel is közvetlenebbnek és szerethetőbbnek érezze a céget. Valahogy még sincs meg a kívánt bizalom, érdeklődés pedig egyáltalán nincs irántuk. Nem is értik.

Csalsimi Kft.

Csalfa Csaba (csapatépítő)
Sittes Simon (sikerkovács)
Mihaszna Mihály (mindenes)

Eloszló Ottó (elosztó)
Herpeszes Henriett (here)
Savanyú Sarolta (savanyító)
Fertőző Ferenc (feldolgozó)
Leköpött Levente (lepedék-előkészítő)

Kultstáb 2021.09.21. 10:32

Hannibal Lecter

- Hogy köszön Hannibal Lecter a börtönben?
- Szíjaztok!

- Mi a fő különbség egy testépítő és Jézus között?
- A testépítő szereti a feszítést és jól esik neki. Jézusnak nem.

Kultstáb 2021.09.16. 13:22

Távolságtartás

A macskák két csoportba sorolják az embereket: az egyik csoportba azok tartoznak, akik szolgálják őket: etetik, simogatják, megtisztítják a helyüket, játszanak velük, míg a másik csoportba azok, akik nem. Az első csoport hasznos, a második közömbös, nincs velük teendő, viszont azért egy biztonsági távolságot tartani kell tőlük, mert az igaz, hogy az ember lassú, lomha, esetlen, nem bír mászni, nem tud jól ugrani és esni sem, nem képes felmászni a tetőre, nem tudja kinyalni még a saját fenekét sem, egyszóval nagyon béna, viszont nagy a tömege, ezért veszélyes tud lenni, mert bele bír rúgni a gyanútlanul közel kerülő macskába vagy a falhoz bírja lapítani. Ezért a legfontosabb a  megfelelő távolságtartás.

Kultstáb 2021.09.16. 13:12

A felejtés ára

Összeszarta magát a bácsi. Sárika néni a felesége lehordja a sárga földig, hogy lehet valaki ennyire buta, figyelmetlen, igénytelen, bezzeg Micike, a cica, sokkal ügyesebb, mint az öreg, mert ő macska létére is tudja, hol a homok és mindig abba kakil... Erre a bácsi elkezd kacagni, hogy hahaha, még hogy a macska! Buta az a macska, mint a föld, ötöd annyi esze sincs, mint Csöpikének, a kutyának, mert a kutya az egy értelmes, hűséges állat. Persze Sárika néni sem hagyja annyiban, védi és dicséri Micikét, az öreg pedig a kutyát. Így pörölnek, vitatkoznak órák óta, hogy a cica vagy a kutya az okosabb, közben mindketten elfelejtik, hogy mi volt a kiinduló téma, ezalatt az öreg nadrágja még mindig tiszta szar, bűzlik az egész lakás.

Kultstáb 2021.09.16. 13:02

Ilyen a KRESZ

Mivel az autósok és a gyalogosok egymás ellenségei, ezért a KRESZ hoz egy új szabályt, hogy ezentúl az autósok és a gyalogosok megölhetik egymást, ha úgy látják jónak. Persze szenvedést nem szabad okozni a másiknak, de ha valaki gyorsan és fájdalommentesen öli meg közlekedési ellenfelét vagy esetleg többet is megöl egy nap alatt, akkor jutalompontokat és győzelmi zászlókat kaphat.
Persze kissé igazságtalan a harc, mert egy gyalogos mindig védtelenebb, mint mondjuk egy terepjáróval közlekedő autós, de nincs mit tenni, el kell fogadni a szabályt, ilyen a KRESZ.

Szólj hozzá!

Címkék: KRESZ

Kultstáb 2021.09.16. 12:55

Salsa-klub

- Gyere el velem a klubba, mert ott mindig van salsa! - kéri a nőt a sármos és rámenős férfi. Legalábbis a nő így érti és örömmel mond igent, mert nagyon szereti a táncos szórakozóhelyeket, különösen azokat, ahol kedvenc táncát tudja táncolni.
Azonban félreértette, mert a férfi valójában ezt mondta: "Gyere el velem a klubba, mert ott mindig van szarszag!". És valóban: erős, undorító, átható szarszag van az egész klubban.

"Mászkáló Márta és Pásztázó Pál: ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket." - akarja mondani az anyakönyvvezető, de ehelyett ezt mondja:
- Mászkáló Márta és Pásztázó Pál: ezennel há... há - há - háháháhá - és elkezd röhögni, hogy milyen hülye nevük van.

Kultstáb 2021.09.16. 12:39

Jézus könyve

- Ki vagy te? - kérdezték Jézust.
- Az én apám az Isten és én az Isten fia vagyok. - felelt Jézus, majd elmondta, hogy ő az egyetlen út az örök élethez, hogy aki őt követi, az Istent követi és aki őt nem fogadja el, az Istent nem fogadja el, mert ők egyek és ugyanazok, Isten Jézusban, Jézus Istenben él, övé a mindenség és ő a mindenség ura, a legnagyobb nevű, a leghatalmasabb. Majd így zárta beszédét:
- Itt ez a könyv, olvasd, tanuld, tanulmányozd, féld és tiszteld, mert én vagyok benne és a szavak Atyám szavai.
- Hát, baszki - válaszolt szájtátva a kérdező - én magam is egy nagyarcú, unszimpatikus bunkó vagyok, de ahogy te előadod magad, hát öregem, erre az arcoskodásra nincsenek szavak!

Kultstáb 2021.09.16. 09:37

Jótállási jegy

Egy férfi vett egy okosórát, de az pár hónap után nem csatlakozott a Bluetooth eszközökhöz. Pedig korábban semmi probléma nem volt vele. Mivel egy évnyi garanciát vállaltak rá, eldöntötte, hogy elviszi a vásárlás helyére.  Abban bízott, hogy kap egy újat vagy minimum megjavítják. Összeszedte az iratokat: a hivatalos számlát és a kitöltött jótállási jegyet, majd elindult a szaküzletbe. Ott kiválasztotta a sorszámosztó képernyőn a "Garanciális ügyek intézése" menüpontot és a kinyomtatott cetlivel várakozott. Úgy jó tíz perc után feltűnt neki, hogy mindenki más sorra került már, még azok is végeztek, akik jóval utána érkeztek. Igaz, ők nem panaszkodni jöttek, hanem vásárolni, de akkor is! Végül egy óra hossza után szólították. Elmondta a hibajelenséget, mire az eladó udvariasan, de teljesen elutasító stílusban így válaszolt:
- Hát, ha elromlott, hát elromlott. Nem tudok mit csinálni. Viszont látásra!
- Nem úgy van az! - hördült fel a várakozástól amúgy is feszült férfi - Itt van a jótállási jegyem, rá van írva, hogy egy évig érvényes!
- Igen - nézett rá a papírlapra az eladó - ide valóban azt írtuk, hogy jótállást vállalunk egy éven belül. Ez teljesült. A viszont látásra.
- Hogy-hogy teljesült?! Mi teljesült?!
- Az, okoska, hogy itt álltál egy jót, volt rá egy egész órád. Na, most már húzzál hazafelé, ne tartsd fel a sort, vagy szólok a kidobónak, az nem ilyen úriember, rádbasz egy akkorát, hogy megrokkansz!

Kultstáb 2021.06.04. 13:54

Ó, IÓ, CIÓ

A foglyok már nagyon várják az eseményt, ezért elkezdik írni a táblára:
Ó
A következő nap elé írnak egy I betűt:

Az azt követő napon elé írnak egy C betűt:
CIÓ
És végül, tíz nap elteltével végre teljes a szó, indulhatnak a vizsgálatok, a kivizsgálások és az eredményhirdetés.
A táblán pedig ott a szó, amit mindenki várt és aminek mindenki annyira örül:

INKVIZÍCIÓ

Kultstáb 2021.06.01. 07:26

Vitya jövője

Orbán Viktor a bukása után azt kapta büntetésül, hogy élete végéig egy kínai büfé konyhájában kenyérszeleteket vajazzon, zsírozzon, kenőmájasozzon egy lapos késsel és kizárólag annyi pénze lehet, amennyit ezzel a munkával megkeres, ráadásul élete végéig nem hagyhatja el a konyhát. Hogy ez biztos így legyen, egy megbízott őr naponta bement és ellenőrizte, hogy ott van-e és dolgozik-e. (Orbán munkaideje reggel 5-től délután 5-ig tartott, hiszen ők maguk szavazták meg, hogy erre van mód és igény.) Egyik nap ment az őr és érdeklődött a kínai főnöktől, hogy az őrizetes bent van-e és mit csinál. A kínai főnök a szokásos, kínai akcentusával így válaszolt:
- Obi ván. Ken Obi.

Kultstáb 2021.05.27. 10:22

Tusfürdő

Az évek óta raboskodó fogoly kap ugyan fürdési lehetőséget, de csak hideg víz van és azon kívül semmi: egyszerűen nem kap semmilyen tisztítószert, még egy darab szappant sem. A rabságának ötödik évfordulóján üzen neki a börtönigazgató, hogy jó magaviseletéért kérhet valamit e jeles napra. A fogoly jól végiggondolja, mi lenne a legjobb és azt mondja, hogy egy tusfürdő lenne, amire a legjobban vágyik. Bevezetik a szokásos, hideg, penészes, nyirkos zuhanyzóba, ahol csak egyetlen csőcsonk áll ki a falból, mint eddig mindig. Hiába néz körbe, nincs ott semmi más.
- Hol a tusfürdő? - kérdezi.
- Mindjárt lesz az is, csak előbb kezd hozzá a tisztálkodáshoz! - utasítják. Erre beáll a hideg víz alá és várja, mi történik. Az őr egyszer csak int és felkiált: - Tus!
Erre megjelenik a TV-ből ismert Csocsesz (aki többek között a Szuperbuli produkcióban is szerepelt) valamint a kísérő zenekar, akik a meztelenül, dideregve fürdő embernek játszanak egy tíz másodperces tust.

Indiai útja során a spirituális élményekre vágyó fiatal férfi bemegy egy buddhista kolostornak tűnő épületbe, ahol meglepődve látja, hogy egy kövér, szakállas férfi ül az asztalnál. Nincs ebben semmi elfogadhatatlan, de nem erre számított, mert ő úgy képzelte el a buddhistákat, hogy sovány, fakíralkatú, idősebb, filozófus tekintetű emberek, akik hozzá hasonlítanak. Viszont ez az ember negyven év körüli, legalább másfél mázsás, durva ábrázatú pasas volt.

- Elnézést, ön buddhista? - kérdezi a nagydarab pasastól.

- Az hát! - válaszol a nagydarab - Bud Spencerista vagyok! - és tenyérrel úgy nyakon veri a fiatalembert, hogy az nekicsapódott a falnak.

- Nézd, milyen szép, piros, nagy földieprek vannak a tányérodra szeletelve, finom Completa tejszínhabbal! Egyél bogárkám! Jó étvágyat! - így próbál jó napot és jó étvágyat szerezni Gáza bácsinak a felesége. Igen ám, de Géza bácsi az előző életében maga is földieper volt és emiatt nem étvágygerjesztő finomságot lát a tányéron, hanem brutálisan összekaszabolt, megcsonkított, kibelezett, saját vérükben megdermendt fiatalokat. Nem csoda, hogy étvágy helyett a hányinger fogja el és ráhány a tányérra.

Az én rózsám patikus,
Patikus,
Patikus,
Hogyha nagy a pofája,
Azt mondom, hogy: Kuss!

Az én babám könyvelő,
Könyvelő,
Könyvelő,
Hogyha van egy kis idő,
Egyből könyvel ő.

A babám rendszergazda,
R-gazda,
R-gazda,
Ezen kívül nincs haszna,
Ő egy mihaszna!

Hej!

Kultstáb 2021.04.09. 13:42

Szépítő effekt

Köztudott, hogy a mai, telefonba épített fényképezőgépek már tudnak szépítő effektet használni a kép elkészítése során, ami annyit tesz, hogy eltünteti a ráncokat, a pattanásokat, az egyéb bőrhibákat, csillogóbbá és nagyobbá varázsolja a szemeket, élénkíti a színeket. Mindez általában nullától tízig terjedő skálán állítható be, ahol a nulla jelenti az eredeti képet, míg a tízes a maximálisan retusált és effekteltet, azaz a legnagyobb szépítettségűt.

Igen ám, de Csaba bácsi annyira szép, hogy ha lefényképezik normál módon, azaz mindenféle szépítés és javítás nélkül, akkor is azt hiszi mindenki, hogy biztos agyon van retusálva a kép, mert ennyire tökéletes szépségű férfi nem létezik! És hiába próbálkozott Csaba bácsi előnytelen fényviszonyokkal, előnytelen beállításokkal, ócska fényképezőgépekkel vagy hiába grimaszolt, még úgy is nagyon-nagyon szép maradt. Ezért direkt az ő számára készítettek egy csúnyító effektet a telefonjába, amit ha maximumra állít, akkor már csak úgy néz ki, mint egy eszméletlenül jóképű pasi, amit még mindig nem igazán hisznek el, de így már legalább nem a világ legjobban kinéző emberének tűnik.

Kultstáb 2021.04.09. 13:24

Hogy köszönnek?

- Hogy köszönnek a pásztorok?
- Hogy?
- Juh napot kívánok!

- És a szolgálólányok?
- ?
- Jou napot!

- A sugárzástani intézetben?
- ?
- Jód napot kívánok!

- Hogy köszön a télkirálynő?
- Hogy?
- Hónapot!

- Hogy köszönnek a halálos betegnek a falusi rokonai este?
- Hogy?
- Hónapot kívánok!

- Hogy köszöntek Cicciolina, olaszországi hírességnek?
- Hogy?
- Ló napot kívánok!

- Hogy köszönnek a testépítők egymásnak?
- Hogy?
- Láb napot kívánok!

- Hogy köszönnek a tündérnek?
- Hogy?
- Kívánok!

Álszerénység nélkül, de nem túlértékelve önmagunk szerepét, egyszerűen csak közöljük:
* * * A mai nap a kultvicc.blog.hu havi nézettsége elérte az EGYMILLIÓ-t. * * *

Ez nélkületek/maguk nélkül nem jöhetett volna létre.

Ez a tény megerősíti a csapatot abban, hogy érdemes volt sok évvel ezelőtt elindítani a blog-ot és napi szinten fejleszteni, egy-egy viccen hetekig gondolkodni, javítani rajta vagy elvetni, hogy új lépjen a helyére, mert az eredmények igazoltak minket és az ország egyik legolvasottabb médiumává váltunk. Számunkra ez minden elvárást teljesítő eredmény és olyannyira lelkesítőleg hat a csapatra, hogy a zártkörű ünnepség után újult erővel vetjük bele magunkat a kultviccek alkotásába, megcélozva az egy nap - egy kultvicc teljesítményt, ahogy ezt a legtermékenyebb éveinkben is tettük.

Köszönjük!
A Kultvicc csapat valamennyi tagja és a hozzájuk kapcsolódó személyzet

Tarzan tölcsért formál a tenyeréből a szája elé és rázendít:
- Hááááiaiáá áó! Hó lári, hó-ó! Ó lári, hó-ó-ó-ó!
- Kurva anyádért óbégatsz?! Hajnal három van, te kretén! - kiabál valaki egy alsóbb emeletről.
- Tarzannak nem való a ketrec. - mondja Tarzan és következő héten elköltözik a tízemeletesből.

Egy buddhista házaspár nézegeti a boltban a lámpákat:
- Megvegyük? - kérdezi a feleség.
- Vegyük meg. - mondja a férj.
- Nem lesz ez túl drága? - aggódik a feleség.
- Vegyük meg! Úgyis csak kétszázszor élünk! - mondja a laza férj.

Kultstáb 2021.01.20. 08:17

Balambér

A híres versesztéta (merthogy ilyen is van) elszörnyedve látta az alábbi gyerekdalból való verssort:

"Balambér, Balambér, bolondul a kalandér"

Mert ugye egyrészt a név maga: nyilvánvaló, hogy kizárólag azért lett ez a keresztnév kiválasztva és nem mondjuk Jenő, mert erre rímelnek az "ér" végű szavak. Viszont helyesen a szó "kalandért" lenne és nem "kalandér", de akkor meg nem rímelne rendesen, mert a Balambér - kalandért rím igencsak béna és erőltetett.

Sokkal értelmesebb lett volna egy ilyen:

Megkérdeztem Balambért,
Mennyit ad egy kalandért?
Azt felelte Balambér:
Amennyit a kaland ér.

Ennek így van értelme és a nyelvi helyességről sem kell lemondanunk. Ezen kívül tanulságos és a későbbi, anyagiaktól függő, felnőtt életre is felkészíti a kis hallgatókat.

(Arról nem is szólva, hogy a Kultstáb tagjai egyöntetűen úgy tudták (ezidáig), hogy nem a "kalandér" hanem a "galambér" szó hangzik el az ismert Halász Judit számban, úgyhogy most mindenki kisebbfajta sokkot kapott a mellbevágó felismeréstől.)

Megkérik Chuck Norris-t, hogy meséljen el valami jó kis történetet, biztos rengeteget tud.

- Na jó - kezd bele Chuck - elmesélem az egyik kedvenc történetemet. Egyszer megkértem Bruce Lee-t, hogy mutassa meg nekem, hogy szokta készíteni a tojásrántottát füstölt sonkával. Meg is mutatta, ahogy azt kell. Megköszöntem neki. Mondta, hogy szívesen, barátom. Azután mégegyszer megköszöntem, mondtam, hogy köszönöm és egy jól irányzott mellénézést követően lesomtak egy akkorát Bruce Lee-nek, hogy annak bedagadt a fél arca és bekékült a szeme körüli terület!

- Elnézést, Norris úr, - szól közbe a riporter - de kik somtak le Bruce Lee-nek? Ez a rész, ne haragudjon, nem világos... Voltak még ott valakik önökkel?

- Hát én! - válaszol Chuck Norris, de annyira tisztelem önmagamat, a harcos Chuck Norris-t, hogy amikor az akcióimról beszélek, muszáj átváltanom királyi- és császári többesbe, mert én az erő és a technika királya vagyok, valamint a köríves-rúgások császára!

Egy reklám arról szól, hogy gyere ide és ide vásárolni, mert itt magad lehetsz. Elmegy Robinson Crusoe a megadott címre, de ott egy hajóra rakják és kiteszik egy lakatlan szigeten, de nem ám úgy történnek a dolgok a valóságban, mint a regényben, hogy ügyesen építget, termeszt, nyaral és bennszülöttekkel barátkozik, hanem pár nap alatt kiszárad, legyengül, megbetegszik és meghal.

Kultstáb 2021.01.17. 11:53

Választás

Három szakadt alkesz ül a kocsma előtt a járdán, a záróra után. Így szól az egyik:
- Hát a faszomat! A faszom! Én megyek oszt szavazok a fideszre, mer' az legalább megvéd a migránsoktól!
A másik így felel, miközben rángatja az első kabátját a karján:
- Szarok bele... Nem szavazok! Nem szavazok! Én nem! Érted?! Érted, geci?!
A harmadik egyszer csak elkezd beszélni:


- Elöljáróban: mennyi tapasztalás van a saját emlékeimben, és abból mennyire hatékonyan tudok levonni következtetéseket?
Láttam egyszer egy videót, ami azt próbálta meg bemutatni, hogy az egymás mellett lévő dolgok méretben (és ez csak egy fizikai idegvégződés!) hogyan arányulnak egymáshoz. Az ember a házhoz, a ház az utcához, az utca a kerülethez, a kerület a városhoz, stb. Jött a bolygó, a Nap, a naprendszer, stb. Ahogy megyünk kifelé, mindig tartható a picurka - behemót arány. És amikor azt gondolná a pre-amatőr csillagász, hogy na, akkor itt most már vége, ez koránt sincs így. Egyre nagyobb behemótok jönnek logaritmikus sorrendben! És persze ennek valahol az elején kullog a parlamenti demokrácia.
Más megközelítésben utóbbi egy üres szoba, rajta egyetlen kijárattal. Ha bent maradsz, nem változik semmi. De amint ki akarsz jutni, úgy bonyolódik a kép liánokkal, pókhálókból induló újabb pókhálókkal, egymásból születő újabb levél erezetekkel, meg mindenféle tetszőlegesen részletezhető fraktálokkal. Mint egy belégzésre és kilégzésre is egyaránt inkrementálódó, elágazásainál akár dimenzió átlépési lehetőséggel rendelkező végtelen labirintus.
A választásokat - és ez nem a fixa ideám - szerintem azért találták ki, hogy lefoglaljanak vele, hogy adjanak értelmesnek tűnő elfoglaltságot, és hogy ne akarjad elhagyni a helyiséget. Tesznek neked az asztalra (nem is üres a szoba, hoppá!) kólát, de rád bízzák, hogy Coca vagy Pepsi (harmadik utasoknak és a népi íróknak lidlis vagy sparos saját márkás, esetleg salgó cola vagy kofola). Ami mindezen túlmutat, az egy cicomás, úri életvitel, a maga megérthetetlen részletgazdagságával, csodaszép, lágy domborulatokkal megáldott, kosztümös dámáival, kardvívásban jeleskedő, ugyanakkor a technika vívmányaira is fogékony, az egyszerű emberekért felelősséget vállalni képes, több nyelvet beszélő, világot látott, szellemes és szerelmes lángra csak egyszer de akkor katartikusan lobbanni képes uraival egy üvegfal mögötti kirakat csupán. Amelyből bizonyos időközönként kitekint egy érdeklődő arc, aki látszólag rád néz, de mindenki ezt érzi, ugyanezt, aki még ott van a szobában, holott az üres, és rajtad kívül nincs benne senki, hogy tőled kérdezze meg, hogy melyik köntösében várja haza az urát: a csipkésben vagy a virágosban? És az uraság is szakértő elmeként számol veled, amikor azt próbálja meg kiszedni belőled, hogy vajon melyik lovával vágtasson haza: a deressel vagy a pejjel? És te beikszeled a legjobb tudásod szerint, mire a hölgy felveszi azt a köntöst, amit ő gondol (lehet, hogy egy opciókon kívülit), és az úr is felül egy lóra, de az is lehet, hogy velocipédre inkább vagy egy motorkerékpárra, netán elektromos rollerre, amely ráadásul még korszakidegen találmány is, de amúgy ez már végképp érdektelen ??
A nagy titok és tanítás az, hogy ilyen helyzetekben felfelé és befelé mindig van kivezető út, de egyik irány sincs rajta a képernyőnkön. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nonszensz.
Az a féle demokrácia, ahol minden egyes tag egy menürendszerből kiválaszthatja a neki tetsző (esetleg random módon tetsző, mert még azt sem tudja, mi tetszik) következő lépést, azt működésképtelennek tudom csak elképzelni. Ezzel szemben, ha van egy olyan autokrácia (pl. az Isten és az ember viszonylata), amely a felelősség és a bizalom viszonylatára épül, szintén nehezen elképzelhető, viszont a létező legjobb dolog lenne. A hajó menne, ahova kell, mialatt én lubickolok a fedélzeti medencében, olvasgatok a könyvtárszobában.

Az első alkesz és a második összenéz, majd az első megszólal:
- Hát... Ez nagyon szép beszéd volt. Ilyet utoljára a Sátántangóban hallottam, Irimiástól.
Erre a harmadik leveszi a kalapját, enyhén biccent a fejével:
- Irimiás vagyok.

 

Kultstáb 2021.01.10. 20:03

Cimkézés

Géza bácsi és felesége kocsonyát kapott a rokonoktól. Egy-egy tálban volt, a tálak külön-külön műanyag zacskóba voltak csomagolva és a két tál teljesen egyforma volt. Géza bácsi tűnődött, hogy meg bírja-e enni egyszerre az egész tál kocsonyát. A felesége így nyugtatta:
- Nem baj, ha nem bírod megenni. Ebben az esetben tedd vissza a hűtőbe, csak írd rá a zacsidra a nevedet alkoholos filctollal, így nem fogjuk összekeverni.

Igen ám, de Géza bácsi félreértette és a herezacskójára írta rá a nevét!

Kultstáb 2021.01.08. 11:05

Vérzik az orrod?

Egy munkahelyen az egyik, különösen jó humorú ember így szól a kollégájához:
- Mi történt? Neked vérzik az orrod?
- Hol? - néz le az ingére a másik, szemével keresve a vért.
- Itt ni! - mondja a jó humorú ember és ököllel, teljes erőből bebasz a másiknak az arcába, pont az orrát eltalálva annak, úgy, hogy azután csakugyan dől belőle a vér. Jót nevet mindenki.

Kultstáb 2020.12.25. 18:06

Karácsonyi KV

A rendőr felesége húslevest főz és a forró víz tetején kiváló, barnás-sárgás habot leszűri, majd a WC-be önti, viszont a WC-t elfelejti lehúzni.
Jön haza a rendőr, bemegy a WC-re és elkezd vizelni a kagylóba. Lenéz és látja ám a vastag habszerű akármit.
- Jó túrós a faszom! - kiált fel és büszkén kihúzza magát. (Azt hiszi, hogy ez jó dolog.)

Kultstáb 2020.11.26. 10:02

Távolságtartás

- Te, komám, te védekezel a COVID-19 ellen?
- Igen.
- Oszt hogy?
- Mindenkivel magázódok. (Merthogy távolságot tart.)

Míg korábban a halottlátó asszonyok kerestek jól és gyakorlatilag munka nélkül megéltek, csak a képességükből, pusztán abból, hogy elmondták, mit és kit látnak, addig mostanában a víruslátó asszonyok iránt nagy a kereslet, főleg a COVID-19 látó asszonyok iránt. Ezek közül is a tisztánlátók a legfizetettebbek, mert nincs szükség bizonytalan és csak hosszú idő után eredményt adó tesztekre, hanem a COVID-19-et tisztánlátó asszony csak odanéz és látja a vírust, sőt, azt is látja, hogy mennyi van belőlük és hol, milyen eloszlásban. Magyarul: nem csak bináris igen-nem választ ad, hanem komplett mennyiségi és minőségi adatot szolgáltat, akár 3D térképen is ábrázolva azokat. Vagy mondjuk megy a permetező bácsival és szól, hogy "Még oda is sercintsen, pisszentsen egyet, Józsikám, mer' ott még nagyon vannak."

Kultstáb 2020.11.26. 09:41

A kívánó tyúk

A tyúk hatalmas csalódottsággal veszi tudomásul, hogy hiába kért a jótündértől szünetmentes tápellátást, nem azt kapott, hanem egy, a számítástechnikában használt, szünetmenetes tápegységet. Mit kezdjen ezzel? Ő egy tyúk. Akkumulátor, FET-ek, vezetékek, kondenzátorok... Még nézni is értelmetlen, nemhogy birtokolni.

Kultstáb 2020.11.17. 11:23

COVID-19

Hírek 2050-ből, amikor már harminc éve tart a COVID-19 járvány és egy teljes generáció maszkban nőtt fel:

"Egy szatír a parkban a fix maszk helyett egyetlen mozdulattal eltávolítható maszkot viselt, majd egyetlen mozdulattal eltávolította azt, amint hatvan éven felüli gyalogosok értek a közelébe. Így láthatóvá vált az orra, sőt, néha még a szája is! Ez a szörnyű viselkedés már csak azért is elfogadhatatlan és érthetetlen, mert az obszcén jelenetet harminc év alattiak is láthatták, akik életük során még soha sem látták más ember orrát vagy száját, ezáltal súlyos megrázkódtatáson és lelki traumán estek át. A bestiális bűnelkövetőt az elfogása után az Operatív Törzs napalm általi halálra ítélte. Az elkövető kegyelemért fordult Orbán Viktor királyhoz, aki természetesen elutasította ezt, oszt jónapot."

Az egyik fideszes parlamenti képviselő, aki nem annyira ismert, mert nem igazán van reflektorfényben és nem szokott hozzászólni a parlamenti vitákhoz, kissé össze van zavarodva, mert az a sok maszk, a fáradtság, meg minden megzavarta és amikor felszólal Jakab Péter és azután válaszol Orbán Viktor, összekeveri a két embert: amíg Jakab Péter beszél, elismerően bólogat, néha még be is kiabál, hogy "ott a pont!", majd a végén lelkesen, nagyon elégedett arccal, látványosan, széles karmozdulatokkal, nagyon hangosan, két tenyérrel tapsol. Amikor Orbán Viktor válaszol, akkor viszont arcokat vág, "na, ez sík hülye" kifejezéssel néz körbe, legyint és a végén taps helyett a két tenyerébe temeti az arcát, fejét csóválva, hogy miért ilyen kegyetlen a sors, hogy neki ennyi hülyét végig kell hallgatnia.

süti beállítások módosítása