Egy hívő asszony és a vallásokat eleve ellenző férje éldegélnek, amikor az asszony az ötvenes évei körül kitalálja, hogy gyerekek kellenének a házba és ennek a legjobb módja, ha nevelőszülőkké válnak, így lesz gyerek is, még pénzt is kapnak érte. Igen ám, de ehhez tanfolyamot kell végezniük és ahhoz pedig, jelentkezésképpen, egy motivációs levelet kell írniuk. Az asszony meg is írja a levelet, a következőképpen:
"A férjemmel 8 éve vagyunk házasok. Sajnos nincsen gyermekünk. Eredetileg én óvónő szerettem volna lenni, de aztán más irányba fordult az érdeklődésem és könyvelő lettem. A gyermekek szeretete azért megmaradt és az évek során sok kisebb és nagyobb gyermek felügyeletével voltam megbízva az ismerőseim, barátaim, rokonaim gyermekei közül, amit rendkívül élveztem. A legembertpróbálóbb feladat ezek közül az volt, amikor négy fiútestvérre vigyáztam rendszeresen péntek délutánonként hajnalig, amíg hazaértek a szüleik. A férjem is sokat foglalkozott az unokaöccseivel és az unokahúgommal. Rendkívül jól kezeli a gyermekeket. Mérnökként fél évet egy középiskolában tanított informatikát. Azalatt a fél év alatt sikerült elnyernie az év tanára címet. Igazából nem szeretném gyermekek nélkül leélni az életet. Az iskolában, ahol dolgozom, nap mint nap találkozom gyermekekkel, de az csak egy nagyon pici része a napnak. A férjem még nem tud egy gyermeknél többet elképzelni, akit nevelőszülőként elvállalunk. Én négy gyermeket is simán el tudok képzelni, de remélem, hogy a nevelőszülői tanfolyam végére jobban kikristályosodik ez a hivatás és annak minden nehézsége és szépsége előttünk."
Majd megkéri a férjét, hogy nézze át ő is a fogalmazást és javítsa ki az esetleges helyesírási és stilisztikai hibákat. A férj meg is teszi, ami a szöveg minimális megváltoztatásával jár:
"A férjemmel 8 éve vagyunk házasok. Sajnos nincs igényünk a tisztaságra és a rendre, ezért bárhol is éltünk, a környezetünk egy rendetlen, poros raktárra hasonlított vagy méginkább egy ócskapiacra. Sokáig óvónő szerettem volna lenni a férjem pedig űrhajós. Később rájöttünk saját korlátainkra és mindketten olyan szakmát választottunk, amire alkalmasak vagyunk. Természetesen még így sem vittük sokra, de ebben a rendszerben, ahol úgysem viheti semmire az ember, ezt elfogadható kompromisszumnak tartjuk. A gyerekek szeretete megmaradt, bár saját meglátásom szerint igyekeznek távol tartani tőlünk a gyerekeket. A férjem is sokat foglalkozott az unokaöccseivel és az unokahúgommal, de megbánta, mert – bocsánat a kifejezésért – ők le sem szarják, egyszer sem keresik, még telefonon sem, nem hogy személyesen. Az iskolában, ahol dolgozom, nap mint nap találkozom gyerekekkel. Ez számomra elég is, pár perc után ugyanis terhessé válik a jelenlétük, számomra a saját magam által kitalált feladatok, mint a mosogatás és a főzés, sokkal fontosabbak. A férjem nem tud egyetlen gyereket sem elképzelni, akit nevelőszülőként nevelhetnénk, ezzel ellentétben én négy-öt gyermeket is simán el tudok képzelni, mert nekem nem igazán kell a pénzzel foglalkoznom, mondhatom, hogy a férjemet arra tartom, hogy dolgozzon és legyen pénz. Remélem, a tanfolyam végére magam is rájövök, milyen extra szopás tud lenni egy labilis lelkületű gyerek felnevelése a beteges, hitetlen férjemmel, aki a háta közepére sem kívánja az egészet."
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
