Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy családi összejövetelen társasjátékot játszanak: a játék az egész asztalt betöltő, harmincötezer forintos, táblás játék, aminek a végigjátszása három óra hosszáig is eltart vagy akár még tovább is. Igen ám, de a nagy tekintélyű nagybácsi lesz a játékban az utolsó és nem tudja helyén kezelni a vereséget: először csak a játékot söpri le az asztalról, majd felborítja az asztalt, végül üvöltözve tör-zúz, földhöz csapkodja az ételeket és már éppen az üvegvitrinnek ugrana neki, amikor a belép a család leghiggadtabb tagja és így szól hozzá:
- Ugyan már! Hiszen ez csak játék! Pont az benne a jó, hogy itt a nyertes igazából nem nyer a szó szoros értelmében semmit és a vesztes sem veszít semmit. Itt mindenki ügyesedik, tanul és nincs semmiféle tétje a dolognak. Sőt, egyáltalán nem az a fontos, hogy nyerjen az ember.
- Hanem ugye az, hogy együtt legyünk és jól szórakozzunk? - kérdezi az egyik kisgyerek.
- Dehogy is te kis buta. Nem az a lényeg, hogy nyerjen az ember, hanem az, hogy első legyen. Hogy megnyerje a játékot!

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr4216801066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása