Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Köztudott, hogy a mai, telefonba épített fényképezőgépek már tudnak szépítő effektet használni a kép elkészítése során, ami annyit tesz, hogy eltünteti a ráncokat, a pattanásokat, az egyéb bőrhibákat, csillogóbbá és nagyobbá varázsolja a szemeket, élénkíti a színeket. Mindez általában nullától tízig…
Egy ember február végén felhívja a fülészetet, hogy időpontot kérjen a szakrendelésre. A telefon a szokott módon kicseng, majd kurva hangosan (legalább száz decibeles hangnyomással) beleüvölt a fülébe:- A FÜLÉSZETET TETSZETT HÍVNI! ERRE AZ ÉVRE MÁR NEM TUDUNK IDŐPONTOT ADNI! A JÖVŐ ÉVI IDŐPONTOK…
A telefonok fejlődése (történeti áttekintés):
2019: A telefonok előlapján, felül, úgynevezett sziget található, ahol a fényképezőgép lencséje, világító fényforrás, stb. elhelyezhető.
2020: A szigetek megszűnnek, a teljes telefon előlapja a kijelzőből áll, a kamera, ujjlenyomat olvasó mögé van…
Az elővigyázatos ember vett a mobiltelefonjára védő tokot. Hogy a tok ne sérüljön meg, beletekerte folpackba, az egészet pedig egy piros-fehér kockás abroszba. De így meg úgy se látta, hogy ki hívja, ezért inkább otthon hagyta a polcon!
Egy pesti cégnél telefonon érdeklődik egy vidéki ügyfél, hogy kivel tudna beszélni megrendeléssel kapcsolatban. Mondják neki, hogy a Vas Henriettet keresse, ő náluk a titkárnő, ő intézi az árajánlat küldéseket és a megrendelések rögzítését. Igen ám, de vidéken nem szokás…
Mozgólépcsőn utazik a tömeg, mindenki várja, hogy felérjenek a kijárathoz. Egy ember leejti a telefonját, ami hangos csattanással esik a lépcsőre. A három-négy sorral mögötte utazó srác felkiált:
Na, mi az, odatört az android?
A férfi mérgesen hátranéz, de a srác…
Felháborodott vevő viszi vissza a telefonját a mobilboltba. Amikor az ő sorszáma jön, odalép az egyik pulthoz.
- Mi a probléma? - kérdezi az eladó
- A probléma az, hogy nem működik a tegnap vásárolt mobilom kijelzője! Tessék, nézze meg, tök sötét!
- Mutassa csak - mondja…
Egy férfi új telefonszerződést köt egy szolgáltatónál. Az ügyintéző sorolja a jogait,
többek között azt is, hogy elállhat a szerződéstől, indoklás nélkül, 3 napon belül. Mondja a férfi:
- Á, nem fogok elállni.
Két nap múlva megjelenik, hozza vissza a telefonját.…
Brezsevicsnének csöng a telefonja, felveszi:
- Halló.
- Helló.
- Halló!
- Helló!
- Ki szórakozik?!
- Helló!
Egy ember nagyon vágyik egy telefonra, ki is szemelte azt, heteket, hónapokat töltött a kiválasztással.
Megérkezik a következő fizetése, boldogan megy el megvásárolni a rég vágyott készüléket.
Igen ám, de valamiért egyáltalán nem jön be neki, megbánta az egészet!
Tanárnőnek csörög az egyik mobilja, miközben a gyerekek dolgozatot írnak. Felveszi, a szerelő az, időpontot egyeztetne, Daktáryné már várta a hívást. Miközben beszél, csörög a másik mobilja is, egy ismeretlen hang szól bele:
- Hálló, mágá rendelt ámerrikából kurrvát?
A…