Petőfi, kezében a verspapírral, kiállt a tömeg elé és zengő hangon, dagadó mellkassal, emelt fejjel, büszkén elszavalta a Nemzeti dalt. Azt a verset, ami reményei szerint felgyújtja a tüzet a szívekben, aminek hatására a nép ledobja a rabláncot és mindent elsöprő erővel szembeszáll elnyomóival.
Igen ám, de olyan nagy volt a zaj, fújt a szél is, az eső is esett, hogy szinte senki sem hallotta a verset. Csak néhány embernek tűnt fel a költő, akik így reagáltak rá:
- Óu, te! De kis gilisztás vagy!
- Ki ez a gizda?
- Vigyázzá' geci, 'mer megcsúszol oszt leesöl...
Illetve az egyik, közelben álló férfi, aki hallotta a vers címét, köpött egy nagyot, mert azt hitte, valami fideszes, nemzeti konzultációról van szó...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
