Egy nyilvános WC-ben dolgozott egy vécésnéni, aki roppant háklis volt arra, hogy senki ne tartózkodjon a helyiségben, amíg ő takarít. Az alatt be is zárta a létesítményt, és kirakott egy halálfejes „BELÉPNI TILOS” táblát. Ezt tudta is mindenki a környéken, nem is próbálkoztak a bejutással, mert tudták, hogy annak félelmetes következményei lennének. Nem így Romhányi József, aki egy nap épp a haverjaival tartott hazafelé az egész éjszakás tivornyából, és pont akkor lépett működésbe a másnaposság ellen éhgyomorra bekanalazott korhelyleves.
– Egy életem, egy halálom, én most biza bemegyek ide! – mondta a költő haverjainak.
– Énéé, nem vagy normális! – mondták ők.
– Na, csak figyeljetek! – és egy cédulát csúsztatott be az ajtó alatt. Fél percen belül nyílt is az ajtó, a Rímhányó bebocsátást nyert, és sikerült civilizáltan elvégeznie a dolgát. (A vicc mesélésekor itt tarthatunk egy kis hatásszünetet, és amikor már mindenki oldalát kifúrta a kíváncsiság, hogy hogyan sikerült bejutnia a nagy rímfaragónak, elárulhatjuk, mi volt a cédulára írva: „Ha nem enged be most fosni, akkor mehet fost mosni.”)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
