Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy férfi rendszeresen távolsági busszal ingázik a munkahelyére. A végállomáson a sofőr mindig így búcsúzik az utasoktól: „További balesetmentes utazást kívánok!”Elgondolkodik ezen ez az ember: ez egy meglehetősen minimalista jókívánság. Sőt, szigorúan véve még jókívánságnak sem nevezhető, hiszen…

Marosfalvi bácsi nyugdíjprémiumot kapott. Mivel már régóta meg kellett húznia a nadrágszíjat, hogy kijöjjön kevéske nyugdíjából, ezúttal elhatározza, hogy kirúg a hámból: beül a sarki kifőzdébe, és a kedvenc ételét rendeli: szalontüdőt zsemlegombóccal. A baj csak az, hogy a szakács egy bukásra álló…

– Mit mond az ács, amikor azt látja, hogy a helyiség kupolás teteje, amelyiknek a javításával megbízták, igen rossz állapotban van?– A terem buráját!

Felkel a család vasárnap reggel. A gyerekek beszaladnak a szülőkhöz, majd pár perc meghitt kuckózás után mind kimennek a konyhába reggelizni. Az anyuka szendvicseket ken, kávét, kakaót stb. főz, az apuka borotválkozik, a gyerekek kergetőznek. Mindenki nagyon vidám. Majd leülnek, és elkezdik…

Kultstáb 2022.09.14. 18:00

Az imposztor

Egy ember egy kicsit hasonlít a "Szomszédok" című, a szocializmusban nagyon népszerű sorozat egyik kitalált alakjára, Vágási Ferencre. Gondolja, meglovagolja ezt a hasonlóságot (ami egyébként nagyon minimális, de ő úgy érzi, szakasztott Vágási Ferenc) és mindenhol bemutatkozik, ahol egyébként nem is…

Kultstáb 2022.09.13. 13:00

SOS

- Mit kiabál a buzi, ha veszélyben érzi magát?- Mit?- Jaj! Seggség! Seggség!

Pistikét felhívja telefonon az egyik kis barátja, de Pistike anyukája veszi fel a telefont: – Szia, Lajoska, persze, hogy átmehet hozzátok a Pistike sárkányt eregetni! – mondja neki, mert tudja,hogy kisfiának ez az egyik kedvenc játéka, plusz addig se otthon rontja a levegőt. Pistike át is megy,ám…

süti beállítások módosítása