Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az ötvenéves faszi a mutatvány után fél órával elindul haza.
- Mingyá' jaj mingyá' idehányok e! - motyogja hangosan. Erre a szembe jövő mozambiki házaspár, a gyerekekkel és unokahúggal együtt a földre vetik magukat és riadtan néznek az ég felé és körbe körbe tekergetik a fejüket. Az ő nyelvükön ez a mondat szó szerint azt jelenti, hogy "Vulkánkitörés lesz, meneküljetek, vigyázzatok!"

A társkereső oldalakon van néhány szakszó, amik nem úgy értendők, ahogy azokat az általános magyar nyelv szabályai szerint gondolnánk. Az alábbi, rövid szótár segít ennek az értelmezésében. Bal oldalon a társkeresőkben található szakszó olvasható, a kötőjel után jobb oldalon a magyar jelentése:

Nők által használt szavak, kifejezések és helyzetek:

Ha csak a szemei láthatóak a fényképen - Kövér.
Nőiesen telt - Kövér
Nőies idomokkal rendelkező - Kövér
Nevetést, vidámságot kedvelő - Kövér
Utazást kedvelő - Elvárja, hogy a pénzeden évente többször vidd el nyaralni
Mások által csinosnak tartott/mondott - Csúnya
Olvasni szerető - Csúnya
Számomra fontosak a belső értékek - Csúnya
Önmagára igényes - Gazdag pasit keres, akit lehúzhat
Érzékeny - Hisztis picsa
Keresztény értékeket valló - Humortalan, mindenért szekáló szentfazék
Rendszerető - Házsártos, zsarnok
Energikus - Nincs melle
Egészséges életmód híve - Nem tud és nem is akar főzni
Aktív, életvidám kisfiam van - Kretén gyerek, börtönben ülő apától

Férfiak által használt szavak, kifejezések és helyzetek:

Mackós alkatú - Kövér
Szüleit szerető - Anyjával él, nincs lakása, nincs autója, nincs pénze
Néha dohányzom - Cigizik, mint az állat
Néha fogyasztok alkoholt - Hülye haverjai vannak, botrányosan be szokott rúgni
Számomra fontos a belső érték - Neki már bárki megteszi
Nem vagyok divatmajom - Igénytelen, topis, büdös
Tiszteletet adok és várok - Úgy szájba vág, hogy meghalsz
Egzisztenciával bíró - Öreg
Szabadúszó - Munkanélküli
Társaságkedvelő - Másokra akaszkodó, irritáló alak
Barkácsolni szerető - Magának való, rendetlenségben, koszban él
Konzervatív értékrendű - Unalmas fasz

 

Kultstáb 2018.12.20. 06:00

Leküldi?

A kocsmában nagy szenzáció van: egy ötvenéves faszi, aki törzsvendégnek számít, azt állítja, hogy leküld egymás után öt pohár egydecis páleszt. Mondják, hogy az kizárt. A kocsmáros kiméri az öt pohár italt, a faszi fogja az első poharat és így szól:
- Ezt most leküldöm. - és szertartásos mozdulatokkal köröz párat a pohárral, majd szájához emeli a poharat, lehúzza a pálinkát és lecsapja a poharat a pultra.
Rövid idő múlva így tesz a második pohárral is, majd a harmadikkal is!

Egy testes, idős nő lelkendezve mondja:
- Szerencsém lesz!
- Miből gondolod, Sacikám? - kérdezi a szomszédasszony.
- Azért, mert kutyaszarba léptem, majdnem elcsúsztam rajta, teljesen belekenődött a cipőm talpába!

Másnap:
- Na, szerencséd lett? - kérdezi egy nap után ugyanaz a szomszédasszony.
- Nem lett. - mondja Sacika.

(A Csillagok háborúja ős-trilógia sikerén felbuzdulva később készítettek három előzménytörténetet, ami bemutatta, mi történt korábban, megmagyarázva, más kontextusba helyezve a szereplők életét és jellemét. Mindez annak ellenére elkészült, hogy sokan azt mondták, úgy volt jó az a három rész, ahogy volt és félő, hogy egy elsősorban anyagi haszonért készülő folytatás aláássa a korábbiakat övező, szinte misztikus rajongást. A kultvicc blogban az előző nap megjelent "Szuperhős a repülőn" történetünk akkora sikert aratott és a megjelenés után annyian hívták a kultstábot, hogy mi történt, miért repült a pilóta, tényleg szuperhős volt-e, nem is értik az egészet, stb., hogy úgy döntöttünk, mi is egy előzménytörténettel tesszük világossá és érthetővé a tegnapi viccet, bízva abban, hogy ezután már mindenki nyugodtabban fog aludni. Íme tehát a kompromisszumok nélküli, a minőséget nem rontó, hanem még tovább fokozó előzménytörténet.)

Egy repülőgép irányíthatatlanná válik, meredeken emelkedni kezd, szinte függőlegesen. A pilóták ráeszmélnek, hogy menthetetlen a helyzet, nem fogják tudni megoldani ezt a szitut. A kapitány ekkor azt mondja, hogy ha már meg kell halni, akkor most van itt az alkalom, hogy kipróbálja, milyen supermanként repülni. Kinyitja az ajtót, kinyújtja a karját, és ordítva a mit sem sejtő utasok közötti padsoron átsuhanva szeli át az utasteret.

A kapitány, a meredeken emelkedő repülő pilótafülkéjébe kapaszkodik, kinyújtja a kezét, majd, elengedi az ajtót, és mint egy szuperhős, repül át az utastéren.
Az egyik utas valamiért belebokszol, amikor elrepül mellette, emiatt elkezd pörögni!

Pista bácsi háza mellett leszállnak a földönkívüliek. Ezek olyan lények, akik összehasonlíthatatlanul okosabbak és értelmesebbek, mint az ember, ami érthető is, hiszen akárkik eleve nem bírnának ide jutni egy másik galaxisból. (Figyelem! Nem szimplán egy másik csillag bolygójáról, hanem egyenesen egy másik és nem is szomszédos galaxisból! Elképesztő! Aki nem tudja készségszinten, mint jelent ez, az nagyon gyorsan nézzen utána!)
Szóval leszálltak és két tipikus ember alakját felvéve bekopogtatnak Pista bácsihoz. Pista bácsi nézi, ki a fasz jött ilyenkor, délután kettőkor.
- Kik maguk?! - kérdezte.
- Földönkívüliek vagyunk. - válaszolták a földönkívüliek tökéletes magyarsággal.
- Na, az jó, mert hogy én is az vagyok, mer' nem megyek a fő'dre! Se kapá'ni, se kaszányi! - mondta egy fokkal barátságosabban az öreg.
- Nem úgy értjük, hanem hogy idegen lények vagyunk egy idegen csillagrendszerből.
- Azt akárki mondhassa! - mondta megvetően Pista bácsi és köpött egy nagyot. - Próbára teszem és lebuktatom én magukat, a szélhámos kurva anyjukat maguknak! Tessék! Itt van e, 3 TB-os HDD. Nézzék át, de bájtonkint, oszt mongyák meg nekem, hogy hány 33 57 96 78 42 hexa szekvencia fordul elő rajt', de úgy, hogy az egyes bájtok között tetszőleges számú, egyéb értékű bájtok is lehetnek. Kapnak rá három napot, avviszontlátásra!
- Megtettük. - felelt az idegen, mielőtt Pista bácsi becsukta volna az ajtót. - 3840 az előfordulások száma.
Pista bácsi meglepetésében csak ennyit tudott szólni: - A gecibe! A büdös gecibe már!

A biológiai Nobel-díj átadása után az egyik jeles tudós panaszkodik az ítélő bizottságnak:
- Tisztelt Bizottság! Mindenki tudja, hogy én kezdtem el az adott tárgykörben a kutatást. Azt is, hogy öt évig adatokat gyűjtöttem, hogy több ezer órát foglalkoztam elméleti sejtmodellezéssel és gyakorlati DNS kísérletekkel. Az alapokat én fektettem le, és nem akarok panaszkodni, irigy sem vagyok, de azért mégis megkérdezem: hogyan kaphatott egy olyan ember Nobel-díjat, aki tized annyit sem foglalkozott a témával és kizárólag az én eredményeimet és publikációimat felhasználva ért el eredményt, ráadásul ezek az eredmények az én eredményeimet meg sem közelítik, szóval hogy kaphatta meg ez a személy a legrangosabb elismerést, míg az én nevemet meg sem említették?
- Azért, - feleli a bizottság elnöke - mert nyomi vagy!

A Fidesz-KDNP év végi évértékelő és jutalomosztó rendezvényt tart, ahol csak a legmagasabb tisztségű és a legkiválóbb tagok jelenhetnek meg, zártkörű a rendezvény.
Másnap a takarítónő döbbenten látja, hogy valaki odaszart a szőnyegre. Hatalmas adag, bűzlő, félfolyós a szar, az embert a hányinger kerülgeti tőle. Jobb ötlet híján a mozgássérült gondnok kutyájára fogják az egészet és a bíróság a gondnokot egymillió-ötszázezer forint bírsággal sújtja, fellebbezésnek helye nincs.
(Azt az érvet, hogy a kutya súlya kisebb, mint a fekália súlya és hogy a kutya azon az éjszakán be sem juthatott volna a terembe, elutasítják, mert egyrészt lehet, hogy a kutya több alkalommal, szándékosan ugyanoda ürített, ezzel gyűjtve a mennyiséget, szándékosan kárt okozva, másrészt ha be sem juthatott, akkor nyilvánvalóan segítői voltak és a gondnok jól felfogott érdekében fizesse be a büntetést, kérjen elnézést és nagyon húzza meg magát, mielőtt további vizsgálatot folytatnának ezen a szálon, hogy mindez hová vezet, kik és honnan segíthették ezt a tervszerűen megvalósított, államellenes tettet, mely a Fidesz-KDNP tekintélyét volt hivatott csökkenteni, ami természetesen nem sikerült.)

Két óvodás beszélget.
- A Télapó, az a nagy, kövér ember, hogy bír felmászni az első emeleti ablakunkhoz? - kérdezi az egyik.
- De ha még fel is mászik, hogy tudja betenni az ajándékot a csizmámba a csukott ablakon keresztül? - folytatja a másik.
- Inkább azon kellene elgondolkoznotok, hogy miért ad nektek mindenféle értékes dolgot, csak úgy, érdek nélkül, a semmiért! - mondja szigorú arccal az óvónéni, aki megszokta már, hogy az életben semmit sem kap ingyen, mindenért elvárnak tőle valami ellenszolgáltatást.

Kultstáb 2018.12.12. 06:00

Altató

Hét éves gyerek a nagynénjénél alszik. Az anyja mondja a nagynéninek, hogy a gyerek néha szeret akaratoskodni, mondjuk nem akar este lefeküdni, de olyankor nyugodtan ijessze meg egy kicsit, akkor egyből szót fogad.
Másnap mondja a nagynéni, hogy nem volt gond, lefeküdt a gyerek időben, de aludni nem akart, pedig előtte még meg is ijesztette egy picit, mert mondta neki, hogy ha nem fekszik le a mese után, akkor a sötétben jönni fog a pár hete meghalt nagybácsi, úgy halottan, rothadó hússal, kifolyó szemekkel és amikor már éppen elaludna a gyerek, a gennyes tenyerével befogja a száját, a másik kezén a mutató és a középső ujját a gyerek orrába dugja, de nagyon mélyen, nem hatja meg, hogy nagyon fáj és vérzik, hanem csak nyomja, nyomja, míg a gyerek meg nem fullad. Ezt mondta a nagynéni, merő jószándékból, de a huncut gyerek valami miatt még órák múlva is ébren volt.

Nagypapa az unokához: - Na, mit kérsz, kis unokám?
- Pejecet. - mondja az unoka.
- Jaj, ne már. Van itt annyi minden. Kérj valami mást! - kérleli a nagypapa.
- Pejecet! Pejecet! Pejecet! - hisztizik az unoka. A nagypapa megadóan sóhajt, nekifut, majd elperecel a hipermarket járólapján. Combnyaktörés.

Kezdő hívő beszélget a professzionális szintű hívővel:
- Igaz az, hogy Isten a szívünkben él? - kérdezi a kezdő.
- Igaz. - felel a profi.
- De hogy fér el benne? Ráadásul minden hívő szívében... Olyasmi, mint valami osztott intelligencia?
- Jaj, te kis buta! - kiált fel a profi, mert végre megérti a kérdést - Nem fizikailag él a szívünkben, hanem jelképesen, a szent szellem. Fizikailag fent, a mennyeknek országában lakik. Ott fent! - tárja két karját az ég felé.
- Igen, de az amerikaiak is az ég felé emelik a kezüket. Akkor vagy ők mutatnak rossz irányt, vagy mi, hiszen ami náluk a fel, az nálunk, a Föld túlsó oldalán pont a lefelé mutató irány.
- Márpedig ez így van! - mondja a profi - Az ég mindenkinek felfelé van és az Isten fent, a felhők felett él, ott tartózkodik. Eszedbe ne jusson lefelé mutogatni!
- Ez csak úgy lehetséges, ha Isten körbevesz minket, az egész Földet, azaz Isten egy gömbszimmetrikus alakzat, egy búra, mint mondjuk a légkör, csak azon is túl van és mi gyakorlatilag benne vagyunk Istenben, mint ha mondjuk lenyelt volna bennünket és a hasában élnénk.
- Na végre, hogy megértetted! - bólint elégedetten a profi.

Gyakori megoldás, hogy panellakásokban a fürdőszobában van a WC is. Az is gyakori dolog, hogy az automata mosógép kivezető csöve nincs közvetlenül a lefolyóba kötve, hanem a csövet a WC kagylóba lógatva, a WC-be engedik ki a használt mosóvizet. Egy férfi úgy járt, hogy miközben működött a mosógép, vizelnie kellett. Odaállt a WC kagylóhoz és elkezdett pisilni a WC-be. Ugyanekkor a mosógép is elkezdte kiengedni a vizet. Jött a vastag vízsugár a csőből, a férfi viszont azt hitte, hogy a vékony sugár jön a mosógépből és a vastag az ő vizelete, ezért így szólt meglepett hangon: - Jé, de vastag a faszom!

Kultstáb 2018.12.08. 06:00

Gábor-mánia

Egy cégvezető valami okból szimpatikusnak találta a Gábor nevet. A cégénél dolgozók egynegyedének Gábor volt a keresztneve. Amikor nézte az önéletrajzokat, ha meglátta, hogy egy Gábor nevű ember írta, azonnal felvette az illetőt és később is nagy becsben tartotta őket, minden hibájukat elnézte, a Gáborok azt csináltak nála, amit csak akartak, holott pont ők voltak a leghisztisebb és a legnárcisztikusabb emberek a munkahelyen. A többiek nem is értették, miért van ez a megkülönböztetett bánásmód ezen emberek felé, miért vannak a többiek fölé emelve. Nem jöttek rá, hogy egyedül a keresztnevük miatt.

A második világháborúban egy katona feláll, kinéz a lövészárokból, amikor az egyik vállát eltalálja egy golyó. Nem súlyos a sérülése, de vérzik és a csont felszínét is roncsolta a lövedék.
A katona így szól:
- Valószínűleg front van, mert hasogat a vállam.

Ismerős ez a mondat? "Korának egyik legműveltebb embere volt, kilenc nyelven beszélt, olvasott és írt." Amikor ki akarták hangsúlyozni, hogy valaki milyen okos és mennyire művelt volt, általában azt emelték ki, hogy hány nyelvet ismert, például egy felvilágosult, művelt, nagy tudású uralkodó.
Kevesen tudják, hogy ez ma is szokásban van: ha egy kiemelkedő programozóról beszélnek, nagyon gyakoriak az ilyen és hasonló mondatok: "Imre hat programnyelven írt és nyolc programnyelven olvasott!", "Zoltán az assembly nyelv elsajátításával megszerezte azokat a szilárd alapokat, melyekre építve további negyven programnyelven tudott!"

Kultstáb 2018.12.05. 06:00

Jézus trükkje

- Hogy lehet az, hogy Jézus magára vette az emberek betegségeit, míg ő maga továbbra is úgy nézett ki, mint egy szertornász rockzenész?
- Egyszerű. Átvette például egy súlyos hasmenésben szenvedő ember baját és egy krónikus székrekedésben szenvedőjét is. Így a két betegség kioltotta egymást, nem lett semmi baja. Tudatosan, párba állítva vette át a betegségeket: magas vérnyomást - alacsony vérnyomást, hiperaktivitást - lustaságot, zsíros bőrűséget - száraz bőrűséget, depressziót - mániát, nagy orrot - kis orrot, soványságot - kövérséget, stb.

Szülők beszélgetnek a gyerekek étkezésével kapcsolatban megnyilvánuló engedékenységről és szigorról.

Mondja az engedékeny szülő:
- Tudom én, hogy nem helyes, de most mondjam azt a gyereknek, hogy nem ehet a szobában vagy az ágyon vagy az autóban? Megengedem nekik.

Következik a kevésbé engedékeny:
- Ehetnek a szobában, de csak tálcán és ha leesik a morzsa, össze kell szedniük. Mondjuk autóban csokit nem szabad enni, csak cukrot. Csokit csak néha.

Következik a szigorú:
- Nálunk a konyhában lehet csak enni, arra való a konyha. A szoba nem konyha! A konyhában van evés, máshol nincs. Ha TV-t akarnak nézni, az is van a konyhában, nézhetik ott.

Jön a negyedik, még szigorúbb:
- Na ne! Evés közben nincs TV nézés! Beszélgessenek egymással vagy velem. Se TV, se telefon!

Az ötödik még ennél is szigorúbb:
- Nálunk evés csakis a konyhában lehetséges és evés közben tilos megszólalni, kivéve, ha közvetlen életveszély elhárítását szolgálja a megszólalás.

A hatodik csak nevet:
- Túl lazák vagytok. Nálunk háromszor, mindig azonos időpontban van étkezés. A gyerekek lefeküdnek az ágyra hanyatt, a párom leszíjazza őket, ne mozogjanak, majd lenyomja a torkukon a gyomorszondát és 1 perc alatt kész is az étkezés. Addig nincs se beszélgetés, se felesleges mozgás, nálunk rend van. - mondja mosolyogva.

Kultstáb 2018.12.03. 06:00

A szenzáció

Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone és Chuck Norris együtt forgatják Magyarországon a legújabb közös filmjüket. Az egyik nap úgy döntenek, hogy adnak maguknak egy szabadnapot, kíséret nélkül kimennek a belvárosba, beülnek egy nagyobb áruházba, hadd örüljön a köznép, hogy élőben láthatja őket. Persze megbeszélik előre, hogy nem mindenkit engednek be, a kötélkordonon belül majd csak néhány kiválasztott tartózkodhat, politikusok, előre kiválogatott, szép gyerekek és adnak aláírásokat, lehet közös fotózást tartani velük, mert ez mindig megtérül, az ilyesminek rendkívül nagy a reklámértéke.
Így is történik, a vártnál sokkal nagyobb tömeg gyűlik össze. A sztárok rutinosan várják a találkozót, nem lesz gond. Amikor kinyitják a kapukat, a tömeg megindul feléjük, de szinte rájuk sem nézve elrohannak mellettük. Nem értik, mi történik. Végül a tömeg után mennek és látják ám, hogy a nép extázisban ünnepel, valamit nagyon látni akarnak, mindenki fényképeket készít, mosolyog, lelkesen éljenez.
Chuck Norris megkérdezi az egyik fényképészt: - What is going on here?
- Uncle Csaba is 47 years old today and he have stopped smoking. - feleli a fényképész.

A csirkék dicsekednek a baromfiudvarban, igyekeznek egymást túllicitálni:
- Nekem van a legnagyobb combom! - mondja az első és egyik lábát előretéve befeszíti a combizmát.
- Az nem nagy szám! Nekem viszont a legnagyobb mellem! - mondja a másik és kidomborítja a mellét.
- Nekem a combom és a mellem is nagy! - mondja a harmadik és büszkén felemeli a fejét.
- Nekem is, de nem csak hogy nagy, hanem formás is! - mondja a negyedik és táncoló mozdulatokkal, büszkén járkál körbe-körbe.
Erre bejön a háziasszony: - Nézd már, ennek a négy csirkének milyen szép nagy melle és combja van! - állapítja meg elégedetten és levágja mind a négyet a vasárnapi ebédhez.

Egy mikroelektronikai gyárban dolgozó forrasztónő panaszkodik a munkatársnőjének:
- Végre, egy év után el tudtam menni két hét szabadságra. Gondoltam, milyen jó lesz, két hétig gondolnom sem kell a forrasztásra, hanem csak napozok, sétálgatok egész idő alatt... És tudod mi történt? Két hétig, folyamatosan ÓNOS eső esett!

- Mit mond a tréfás nagymama a Dulcolax végbélkúpnak, amikor a végbelébe tolja?
- ?
- Azt, hogy hajtás pajtás!

Egy férfi NEM borotválja magát OTT.
Szőrös!

Egy férfi jelentkezik egy hirdetésre, ahol azt írják, egy napi munkáért százezer forint üti a markát.
A feladat ásás, nehéz fizikai munka, nagyon el is fárad a végére, de ennyiért megéri.
Amikor a nyújtja a kezét, veszettül elkezdi csépelni egy robot!
Kiderült ugyanis, hogy félreértette! A forintot ő úgy értette, hogy fizetőeszköz, pedig a forgató-csépelő rinocéroszmancs-utánzat T1000-ből képezték.

A hentes annyira magyaráz, annyira kapkod, hogy a hússal együtt elvágja az ujját, de észre sem veszi, mert annyira magyaráz és annyira kapkod!

Több fiatal durván összeveszik azon, hogy melyik zenei irányzat a legjobb. Mivel nem bírnak megegyezni, eldöntik, hogy felkeresik az igazságos Mátyás királyt, tegyen igazságot.
Így szól Mátyás király:
- Mindegyik jó lehet valamilyen szempontból, teljesen értelmetlen azon vitatkoznotok, hogy melyik a legjobb. Nincs ilyen, hogy legjobb zenei stílus, mert ez egy szubjektív műfaj. Gondoljatok csak bele: ha létezne olyan zenei irányzat, amiben nincs semmi jó, arra nem lenne érdeklődés és önmagától kihalna. Igaz-e?
- Igaz. Igaz. - bólogatnak kényszeredetten a csalódott fiatalok. Valami nagyobb igazságtételre vágytak.
- És most - folytatja Mátyás király - ennek örömére hallgassuk meg a világ legjobb zenéjét, a reneszánsz zenét! Táncoljuk, mulassunk!
A fiatalok úgy tesznek, mint ha imádnák a reneszánsz zenét, vigyort erőltetnek az arcukra és ugrálnak, mint a bakkecskék, mert tudják, Mátyás király nem lenne szívbajos, ha ki akarná végeztetni őket.

Kultstáb 2018.11.25. 06:00

Albérlet

Délelőtt:
- Jó napot kívánok! Olvasom a hirdetésben, hogy egy rossz állapotú, kétszobás, kis alapterületű panellakás egy tíz emeletes lépcsőházban, bútorozatlanul kiadó.
- Igen.
- Érdeklődöm, hogy mennyi a bérleti díja?
- 150 ezer forint per hó plusz rezsi és három havi kauciót kell fizetni.
- Nem sok ez érte? Hiszen nem lesz az enyém, még egy szeget sem verhetek a falba, maga meg egy csomót keres rajta és semmibe sem kerül magának, hiszen én fizetem a lakás fenntartási költségeit is!
- Nem sok. Örüljön, hogy ez is van.
- Igaza van. Legyen inkább 180 ezer / hó.
- Legyen. Hívjon este, mert mások is érdeklődtek.

Este:
- Jó estét kívánok! Én vagyok az, aki 180 ezret ajánlott a bérleményért...
- Már kivették. 220 ezerért. Akar esetleg többet ajánlani érte?

Rádió:
"Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot,
Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot."

Kultstáb 2018.11.24. 06:00

Vajk-rém

István király halála után néhány héttel a királysághoz tartozó szolgálók fejvesztve rohantak kifelé, egymást ellökve, a fekvőkön átlépve vagy megtaposva őket, a szembe jövőket magukkal ragadva. A helyi parancsnok kardját derekára csatolva indult, hogy megnézze, mi a riadalom oka. Nagyon bátor ember volt, ráadásul példát is akart mutatni, hogy legyen az bármi is, az ember nem ijed meg a saját árnyékától. Majdnem elsodorták őt magát is. Dühösen kiáltott rá a mellette elzúduló tömegre:
- Büdös parasztok! Hát mi az apátok faszától vagytok ennyire megrémülve? He?
Legtöbben nem is érzékelték, hogy szólnak hozzájuk, de páran válaszoltak, a rémülettől eltorzult, visító hangon:
- A rém! Jaj a rém! Itt a rém! Meneküljön, kinek kedves az élete! ÁÁÁ a RÉM!
- Milyen rém, te, hogy basznám az anyátokat?! Milyen rémtől vagytok úgy beszarva?! Mondjátok hát he! - próbálta nyugtatni az embereket a parancsnok. Majd annyit bírt kivenni a hangzavarból, hogy Vajk. Aha! István királyunk szelleme. Valószínűleg visszatért és kísért. Ettől a parancsnok is nyelt egy nagyot, de töretlenül és sziklaszilárdan ment szembe a még mindig kifelé áramló tömeggel, be a trónterembe. Először nem látott semmit. Azután, mikor már a szeme megszokta a félhomályt és fáklyát ragadott, meglátta a trónszék karfáján a riadalmat okozó nádudvari vajkrémes dobozt. Olyan sebesen fosott be, hogy észre sem vette és sikítva futott a többiek után.

2 komment

Címkék: istván rém

Kultstáb 2018.11.23. 06:00

Facebook csoport

Egy ember egy Facebook-on lévő csoportba beírt egy humoros történetet. Maga a történet nem volt rossz, a többi között nem csak megállta a helyét, hanem egy jó erős négyes szintű volt, olyan, amit az ember elolvas és megállapítja, hogy vicces, szellemes. Maga az író is úgy érezte, hogy ez bizonyára sok embernek fog tetszeni, ezért írta le. Viszont arra nem számított, hogy ilyen kommenteket fog kapni:
"Eszméletlen jó, fél óráig sírva röhögtem!"
"Sírva nevetek!"
"Fetrengtem a röhögéstől!"
"Hát ez nagyon jó, szakadtam rajta!", stb.
Arra gondolt, hogy ezek az emberek vagy hazudnak és valóbán nem is nevettek hangosan, főleg nem sírva és nem hosszú percekig, vagy ha mégis, akkor meglehetősen alacsony az ingerküszöbük és valószínűleg azon is nagyot nevetnek, ha egy kutya vakkant egyet.

Egy nagyon idegesítő ember a munkahelyén állandóan, minden kollégájának azt mondja, hogy az ő munkájuk szar, minden ötletük szar, rajta kívül csak buta és szar emberek dolgoznak a cégnél, ő mindent jobban tud, sőt, csak ő tud bármit is, mert rajta kívül szart sem ér senki. Ez így megy hosszú évekig, mígnem egyszer egy új kolléga érkezik. Az idegesítő ember pár hétig békén hagyja, de azután odamegy hozzá is és beleköt, mondja az új kollégának, hogy te teljesen hülye vagy mindenhez, a  munkád szart sem ér, csak azért vagy itt, hogy még nagyobb legyen a szarrakás. Erre az új kolléga oldalra sem néz, csak mint a villám, a széken ülve, oldalara csap, lesom neki egy akkorát, hogy az idegesítő ember egyből hanyatt vágódik, nem kap levegőt, majd hány, fulladozik, közben izzad és úgy vezetik ki a többiek. Megszívta, nem tudta, hogy az új kolléga Bruce Lee, aki nem tűri, hogy ok nélkül ilyen hangnemben beszéljenek vele.

Kidobó a részeg bölcsészhallgatóhoz:
- Kérsz egy lángost?!
- Köszi, nem kérek.
(Mert azt hitte, hogy igazi lángost akar neki adni, mondjuk túrós lángost.

A még nagyobb siker érdekében a vicc mesélésekor álljon mögöttünk egy kigyúrt, erős ember, egy szemüveges, vézna gyerek fél-al-lábszárig érő, szűk nadrágban, aminek a térd és a comb része ki van szaggatva, titokzokniban és piros cipőben, kefeszerű hajjal és filctollal rajzolt szakállal, valamint egy pom-pom lány lángosnak öltöztetve.)

 

Kultstáb 2018.11.20. 06:00

Érzékszervek

- Hallottad, hogy Mezőtúron esett a hó?
- Nem. Nekem nincs olyan jó fülem.

A szakács ételt készít. Ez világos.
A fővilágosító fényt állít elő. Ez a fő.

- Mit mond a nagy pók a kis póknak?
- Nem tudom. Mit mond neki?
- Azt, hogy vagy spórolj, vagy költs el mindent szórakozásra, vagy ez is, az is, de ne feledd, hogy csak egyszer vagy fiatal és csak egyszer vagy középkorú, azután már b@szhatod.

Egy fiatalember örömmel mondja a feleségének:
- Holnap! Már csak egyet kell aludni és holnap folyósítják a lakáshitelünket!!! Azután újra lesz időm mindenre. De jó is lesz!!! Bárcsak már ma holnap lenne!

A következő nap savanyú arccal, letörten lép be az ajtón a bérleményébe és erőtlenül rárogy a bérelt heverőre.
- Mi történt? Nem folyósították a hitelt? - kérdezi sápadt arccal a feleség.
- Hát ahogy vesszük - felel réveteg arccal a férj - átnézték újra az iratokat és mondták, hogy minden rendben. Azután megkérdezték, hogy átutalással kérem a hitelt vagy készpénzben. Mondtam, hogy készpénzben. Erre bólintottak, hogy jó, és kitették az asztalra elém mind a tizenöt millió forintot.
- És? - kiált fel izgatottan a feleség.
- És azután kezet fogtak velem, mondták, hogy gratulálunk, ezennel megkezdjük a folyósítást, majd megnyomtak egy gombot, mire a pénz vízzé változott és lefolyt az asztalról.

Kultstáb 2018.11.16. 06:00

Családfakutatás

Kiderült, hogy Arany Jánosnak három kései, nem közvetlen, de rokoni kapcsolatban lévő leszármazottja van: az azóta már elhunyt Jacques-Yves Cousteau tengerkutató, a Tell Vilmos családi ágba tartozó Tell Izsák, valamint Alma, akit a Szomszédok című magyar sorozatban láthattunk. Ez a három ember megszervezett egy találkozót, ahová Jacques-Yves Cousteau elvitte az egyik névrokonát is. Szegény Alma annyira izgult a találkozó miatt, hogy a találkozó napján az izgalom és a hideg szél hatására teljesen kipirosodott az arca. Amikor egy hideg decemberben létrejött a találkozó, bizonyosságot nyert, hogy valóban Arany János rokonai, amit az akkori sajtó egy kétsoros vers formájában meg is írt a következőképpen:

Jacques, Jacques, Tell Izsák,
Piros Alma: Arany ág.

Kultstáb 2018.11.15. 06:00

Verssor-elemzés

Nem szerencsés, amikor keverten, vegyesen használnak két nyelvet, márpedig ez gyakran megesik. A mai időkben, az angol nyelv népszerűsége miatt, az angol és a magyar nyelvet szokták vegyíteni, mert vannak, akik humorosnak találják, hogy egy magyar mondatban van néhány angol szó is, amit  magyar szónak hallva tréfásnak tűnhet. Pedig ezek általában elég gyenge humorforrást eredményeznek, mégis sokan erőltetik ezeket a dolgokat.

Azt azonban kevesen tudják, hogy József Attila is próbálkozott ezzel, amikor a "Tiszta szívvel betörök" híressé vált sorát leírta. Eredetileg egy tudatmódosító szerről akart írni, egyfajta valós idejű élménybeszámolóként... Azzal kezdte, hogy a szer tiszta. Ezt le is írta. Azután, hogy szívni kell, ezt is leírta, törekedve a tárgyilagosságra. Közben természetesen próbálta is az anyagot és meglepődve tapasztalta, hogy igen nagy flash-ben volt része, amire csak azt tudta mondani, hogy "Ez igen!", de ezt már a fent leírtak szerint angolul kívánta kifejezni: well. Majd a végén, összegezett egy életérzést, amiben hitt, leírta, hogy az ő zenei ízlésének megfelelő irányzat soha sem fog eltűnni, mivel nem csak valami múló divatról van szó. Így nézett ki a verssor:

Tiszta. Szív...
Well!
Beat örök!

Később ezt félreértették és belemagyaráztak mindenfélét.

Két fodrász férfi beszélget:
- Te, mi az a péniszevő bogár?
- Még nem hallottál róla? Nem? Na, akkor elmesélem! Úgy néz ki, mint egy vándorpoloska, de ez rárepül az ember péniszére és hihetetlen sebességgel körberágja, előbb a bőrt, majd egyre mélyebben. Egy másodperc alatt akár két teljes kört is megtesz és kb. 3-4 kör után a pénisz leválik a gazdatestről, de ha időközben sikerül is agyoncsapni a rovart és nem válik le, még akkor is garantált a szerv elhalása, sőt, akár az elvérzés is. Ezért mon.. á áááá ÁÁÁÁÁÁ ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Indul a férj a munkába egy hideg, őszi reggelen. A felesége tréfásan így szól utána: - "A tökfödődet nem viszed? Vedd fel!" Nem tudja ugyanis, hogy a férj sapkája a kabátzsebében van. A férj viszont nem érti, mert tudomása szerint a tök szó bizonyos tájegységeken péniszt jelent, bizonyos tájegységeken pedig herét. Így viszont nincs értelme a födő szónak. Arra gondol, hogy a feleség a feddő melléknévre gondolt, azaz olyan személyre, aki már bírálta, hibáztatta vagy rosszalló szavakkal illette az ő péniszét. Ilyen pedig csak a földszinten lakó, idős néni volt, aki egyszer azt mondta neki, miközben ő ittasan hugyozta a ház falát, hogy az ördög csavarja le azt a haszontalan pöcsödet... Ezért, a feleségére hallgatva, becsenget az idős nőhöz és amikor az kinyitja az ajtót, gyorsan felveszi a mobiltelefonjába épített kamerával.

Kultstáb 2018.11.12. 06:00

A kihívás

Riporter: - Ön eddig is számos óriásprojektet valósított meg, olyanokat, amikről mások azt mondták, lehetetlen. Most viszont, finoman szólva is egy olyan elképzelése van, ami előtt az egész világ elképedve áll.

Elon Musk: - Én nem tartom lehetetlennek, bár tény ami tény, ezek mellett eltörpül minden más elképzelésem. Arról van szó, hogy megtanulok magyarul és a Frakk, a macskák réme rajzfilmsorozat első epizódját angolra fordítom, majd feliratozom és feltöltöm a Youtube-ra.

(Ebben a pillanatban a rutinos riporter, aki azt gondolta, őt már senki sem tudja meglepni, a hír hallatán ájultan fordul le a székről.)

Kultstáb 2018.11.11. 06:00

Magyaros kaja

Egy férfi húsz év külföldön élés után, Karácsony előtt, visszatér Magyarországra. Bemegy egy közepes, hagyományos étterembe, mert régi vágya, hogy végre magyaros, sertés tarját egyen és mindezt egy hosszúlépéssel (fehérbor szódával) öblítse le, mint annak idején, mert ahol eddig élt, ott egyáltalán nem lehetett magyaros ételeket kapni.
Mondja is a pincérnek, hogy egy tarját és egy hosszút kér. Kérdezi a pincér, hogy együtt kéri vagy egymás után. Mondja a férfi, hogy hozza ki egyszerre. A pincér közli, hogy nem lehet helyben rendelni, hanem csak kiszállítással. Itt csak felveszik a WEB-es rendelést és majd a futár kiszállítja. A férfi csalódott, mert ebédelni akart, de mondja, hogy vacsoraidőre, este hatra legyen kiszállítva és megadja a címét. Jó, mondja a pincér, de az extra-gyors kiszállítás feláras lesz, összesen pont egymillió forint. A férfi nagyon meglepődik, tudta, hogy sok minden megdrágult, de álmában sem képzelte volna, hogy ilyen árak vannak Magyarországon. Mondja a pincér, hogy nem olcsó, de ezért az árért már ajándék, masnis díszcsomagolás is jár. Kell a fenének a díszcsomagolás - morog a férfi és bosszúsan fizet. Mérgében elmegy és járkál Budapest utcáin. Mire hazaér, már elmúlt hat óra, el is felejtette az egészet, eszébe sem jut a rendelés. Így aztán nagyon meglepődik, amikor a szobájába lépve egy karácsonyfa áll a szobájában, alatta pedig egy-egy piros szalaggal a derekukon átkötve Tarja Turunen és Hosszú Katinka.

A négyszögletű kerek erdőben, ahol az állatok élnek, a szülészeti osztályon az alorvos jelent a főorvosnak:
- Bagoly főorvos úrnak tisztelettel jelentem, először jött Méhecske Melinda és szült. Azután jött Méhecske Mercédesz és szült. Majd jött Méhecske Melissza és ő is szült. Őt követte Méhecske Mónika és ő is szült. Végül jött Tücsök Tünde, aki állapotos, de még nem szült.
- Nahát! - lepődik meg Bagoly főorvos - Egy méhen kívüli terhesség!

Kultstáb 2018.11.09. 06:00

Kacagtató

Elindultak a királyfiak, a válogatott cigány legények, a szerencsevadászok, a pénzéhes csajok, szinte mindenki, mert megtudták, hogy a király annak adja fele vagyonát, aki megnevetteti Áder Jánost, aki még életében nem nevetett. Mindenki nagy reményekkel indult, de mindenki felsült: hiába csiklandozták, hiába próbálkoztak viccekkel, Áder még csak el sem mosolyodott, így az összes próbálkozóra rászáll a NAV, a Számvevőszék, a köztévé és elvesztek mind egytől egyig. Végül nem maradt más, csak egy egyszerű mészárosgyerek. Nem tudni, mi történt, mert nyolcvan évre titkosították a jegyzőkönyvet, de Áder úgy nevetett, hogy még a könnye is csorgott, a király ölelgette a mészárosgyereket és neki adta a fél országot.

Két hollywoodi filmrendező beszélget. Az egyik nagyon magyaráz:
- Hülyeség ez, hogy egy sci-fi filmre dollár százmilliókat költenek el. Főként a különleges effektekre. Az én filmem gazdaságos lesz. Például az idegenek - álcázásképpen - olyan tárgyakat használnak, amik a mi tárgyainkhoz hasonlítanak. Azért, hogy ne legyenek feltűnőek a földlakók számára. Így az egészet meg lehet oldani egy ruhacsipesszel, egy ceruzával, egy babzsákkal, egy edényalátéttel és ehhez hasonló, olcsó, egyszerű tárgyakkal.
- Jó, de mi lesz az akciójelenetekkel? Például amikor belép az ember a szobába, az idegen lény ráirányítja a fegyvert, amitől a földi ember atomjaira esik szét? Az ilyeneket hogy oldod meg?
- Egyszerű. Nem egy ember megy a szobába, hanem kettő. Az első belép az ajtón. Vágás. A második belép. Vágás. A második egyedül van a szobában és így kiált fel: "Jaj, egy idegen lény valamit a kollégámra irányított, amitől ő az atomjaira szakadt, az idegen lény pedig a falon keresztül távozott, mintha a falba lépett volna."
Így az egész film, mindenestől ki fog jönni ezred annyi pénzből!

Élelmiszerek főnek egymás mellett egy fazékban, rotyog a víz.
Így szól a tojás:
- Én tojás voltam. Lehettem volna csirke is, tyúk vagy kakas, de nem az lettem, hanem karriert csináltam: az angol királyi család egyik szendvicses kenyerén leszek felszeletelve!
Így szól a gombóc:
- Én vagyok a gombóc. Nem tudom, mi más lehettem volna, mert az alkotóim túl bonyolultak. A lényeg, hogy most gombóc vagyok.
Így szól a kétharmados kormányzópártból álló massza:
- Nem gondoltuk volna, hogy bárki bármit számonkér rajtunk, de ez a Pokol, úgy látszik, itt mások a szabályok.

Kultstáb 2018.11.06. 06:00

Jéká

Ilyen levelet ír egy nő: "Amikor azt írom, "nejed", az félregépelés lesz: "neked" - ezt akarom írni, csak a j a k betű mellett van."
A férfi nem érti, neki nem tűnt fel, hogy egymás mellett lenne ez a két betű, fogalma sincs, mit magyaráz a nő.

Kultstáb 2018.11.05. 06:00

Szellentés

Párbeszéd a strandon:
- Uram, maga miért fekszik a feleségem mellett a pokrócomon?
- Pardonnn... Én azt hittem, ez az én felségem. De akkor hol van az én feleségem?
- Ahhoz nekem semmi közöm, húzzon innen a picsába!
- Azért nem kell egyből mérgesnek lenni. Emberek vagyunk, tévedhetünk.
- Most már aztán elég legyen! Állj fel, te szarházi, mert baszok rád egy akkorát, hogy lefosod a bokádat!
- Jól van, jól van. Megyek már, csak előbb szellentek egyet... Pffff. Brrrfff. BBfffff! Ffffff!

Kultstáb 2018.11.04. 06:00

Bíróságon

Bíróságon a tanú:
- Esküszöm, hogy az igazat, csakis az igazat vallom, amíg ásó, kapa, nagyharang el nem választ!

Kultstáb 2018.11.03. 06:00

Kikérem magamnak

Pincér a vendégnek:
- Maga meg hogy néz ki? Pont úgy néz ki, mint egy rakás fos, amin seggszőr van és le van takarva egy koszos ronggyal!
- Kikérem magamnak!

Öt perc elteltével:
- Tessék uram, a koszos rongy.
- Köszönöm.

Kultstáb 2018.11.02. 06:00

A poloskák

Egy irodában dolgozó férfi mondja, hogy ő nagyon fél a poloskáktól, inkább ablakot sem nyit soha, nehogy bejöjjön egy. A férfi kollégái kiröhögik, mondják, hogy ugyan mitől fél, nem bántja a poloska, különben is mit tudna csinálni egy ilyen kis rovar, növényevők, stb. A férfi mondja, hogy nem tudja megmagyarázni, ő fél és kész. Erre az egyik kollégája váratlanul kinyitja az ablakot, amin berepül vagy tíz poloska. A férfi valóban ijedten nézi a rovarokat. Nem úgy a férfi kollégák: ők visítva, sikítva, ordítva, hörögve menekülnek, kirohannak az ajtón, futnak lefelé a lépcsőn, többen elesnek, gurulnak lefelé a lépcsőkön, egymáson taposnak, teljesen be vannak pánikolva a rémülettől.

Két gályarab beszélget:
- Te, ha mondjuk léket kap a hajó és süllyedni kezd, akkor kioldják a bilincseinket, hogy ne fulladjunk a vízbe az elmerülő hajón?
- Hülye vagy? Szarnak ránk!
- Hát akkor ez egy veszélyes munkahely. Kár volt ide jönnöm... - mondja a gályarab és megírja a felmondását.

Kultstáb 2018.10.31. 06:00

Hatalom

Belép a boltba egy ötven év körüli, sovány nő és affektálva szól a henteshez:
- Adjon nekem, de nagyon gyorsan, mielőtt a főnökéhez nem megyek panaszra, adjon nekem egy kanember sajtot.
- Az Camembert sajt, ráadásul itt csak húsokat lehet venni. - mondja a hentes.
- Engem ne oktasson ki, fiacskám, adjon egy feka sajtot! - mondja irritáló hangszínnel a nő.
- Ez itt húsbolt, ha húst akar, kérjen, ha sajtot akar, menjen a sajtos pulthoz! - mondja most már ingerülten a hentes.
- Na jól van, - rikácsol a nő - nem tudja maga, hogy én ki vagyok és hogy ki az én férjem!
Ezzel kimegy az ajtón és egy nagyot köp a falra. Megteheti, mert a férje az Állami Számvevőszék egyik alcsoportvezetőjének volt a katonatársa harmincöt évvel ezelőtt.

Egy cowboy kilép az ivóból, a lovához menne, mire egy másik cowboy lelövi a lovát.
- Hé! - kiált fel a cowboy - Még jó, hogy a kutyámat le nem lövöd!
Erre a másik lelövi a kutyáját is.
- Az anyád picsáját, még jó, hogy nem egyenesen engem lősz le! - mondja dühösen a cowboy és a dobókése után nyúl. Erre a másik egyenesen a szívére céloz és meghúzza a ravaszt. A pisztoly üresen kattan egyet, kifogyott a lőszer. Megszólal erre a pisztolyos cowboy is:
- Elég a békétlenségből. Ezt felejtsük el, legyünk inkább barátok.

Két férfi beszélget:
- Neked ki a kedvenc költőd? - kérdezi az egyik.
- Hát Ady! Egyértelműen ő a legjobb, a többi a nyomába sem ér. - feleli a másik.
Hogy ebben mi az érdekes? Az, hogy a válaszoló férfi maga Ady Endre volt.

Fiatal pár beugrik a taxi hátsó ülésére:
- Az Operába lesz a menet. - mondja a fiatalember.
- Jaj, de cool vagy, - nevet a fiatal nő - hogy mindig trollkodsz. Csak hülyül. Nem az Operába megyünk, hanem operálni fogják, mert a seggébe szorult a dekás páleszüveg.
A fiatalember zavarba jön: - Hát, őőő, ez momentán, ez momentán nem így van. Nem pálesz, hanem gömböckeserű...
- Engem ez nem érdekel - veszi át a szót a taxis - azt mondja, hová menjek!
- Menj egyenesen a legközelebbi hódházba, akarom mondni, kórházba. - nyeri vissza az önbizalmát a fiatalember. - Hajts!

- Vigyázzon, bácsi, mert leesik a kapja!
- Nem hallom, mert leesik a kalapom!

Kultstáb 2018.10.26. 06:00

Janus Pannonius

Így szól Holló úr:
- Én nem szeretem a verseket, de még én is azt mondom, hogy Ánusz Pannóniusznak veretes neve van!
A többiek nem mernek röhögni.

Kultstáb 2018.10.25. 06:00

Huzat a vonaton

Egy ember megfigyelte, hogy személyvonaton általában akad egy bunkó minden járaton, aki lehúzza az ablakot maga mellett, akkor is, ha kint tíz fok alatti a hőmérséklet. Így lehet, hogy neki jobb, mert nem lesz melege, de a huzat nem rá megy, hiszen ő az ablak mellett ül, hanem a menetirány szerint mögötte ülő emberekre, akiknek ez kimondottan kellemetlen, többen náthásak lesznek, de senki sem mer szólni, mert nem akarja magát kitenni a veszekedésnek vagy eleve nem olyan típusok, aki szólni akarnának vagy mernének, ezért inkább kabátot vesznek fel, fújják az orrukat. Így aztán a huzatot csináló, rohadt, bunkó, köcsög parasztja nagy nyugalomban pöffeszkedik az ülésen és vagy észre sem veszi, hogy tíz embernek tette tönkre az utazását és fázított meg, vagy nem érdekli, mivel nagy ívben szarik mindenki másra.

A megfigyelő ember azt mondta, hogy elég legyen ebből, igenis hogy utasítsák rendre az ilyen tahó barmot és húzassák fel vele az ablakot. Ez a bátor szokás elterjedt, így 2020-ra már nem fordul elő ilyen eset.

Egy ötven év körüli férfi áll egy nagyobb polc előtt, amin többek között egy kétliteres, letekert kupakú kólásflakon van. A férfi két kézzel fogja a kólásflakont, megdönti, szájához érinti. A kóla már majdnem a szájához ér, de akkor mindig visszabillenti, majd kezdi elölről, közben így gügyög a kólának:
- Te tója, te! Hát én mediszjak! Atajod, hogy megidalak? Jajajj! Menetülsz? Ne menetüjj, údisz mediszjak!
Egyszer csak belép a főnök:
- János, maga mit csinál?! - kérdezi döbbenten.
- Maga mondta, hogy menjen, János, igya meg a kólát! - feleli a férfi zavartan.
- Én nem azt mondtam, - dühöng a főnök - hanem azt, hogy "Hozza be a szódát!" Ért?
- Akkor elnézést kérek. Félreértettem. - mondja a megfélemlített alkalmazott.

Kultstáb 2018.10.23. 06:00

Csőrike

- Te tudod mi volt a Csőrike és Szilveszter rajzfilm sorozat utolsó része?
- Tudom.
- Mondd el légyszi!
- Szilveszter végre megfogta Csőrikét és megette. Nagyon szar volt, mert kevés volt az egész, nagy része toll volt meg egy hatalmas koponya, porcos talp, a testén szinte semmi hús, annak is a fele belsőség. Kár volt megenni, jobban járt volna, ha meghagyja játszótársnak.

Beszélget az egyszerű ember és a bonyolult ember. A bonyolult ember éppen egy filozófiai megállapítást tesz:
- Legtöbben bele sem gondolunk, hogy semmi sem tart örökké, azaz minden véget ér. Ebből következik, hogy mindenből van egy utolsó alkalom. Szó szerint, mindenből.
- Aha. Ezt én vágom. Ott van Bali, tudod, a fuvaros Bálint bácsi fia, na, az egy utolsó rohadék! - bólogat az egyszerű ember.
- Nem úgy értettem. Mondjuk veszel egy adott helyen kakaós csigát....
- Jaj, muszáj? Utálom, mint a szart! Nem lehetne mondjuk egy üveg pálinka?
- Akkor veszel egy adott helyen pálinkát. Hiába tűnik úgy, hogy ez még bármikor megtörténhet, mert lehet, hogy pont a mostani a legutolsó alkalom. Mert mondjuk meghalsz holnap. Viszont nem csak úgy érhet véget valami, hogy meghalsz, hanem úgy is, hogy mondjuk bezár a bolt vagy megszűnik. Vagy nem forgalmazzák többé a pálinkát. Azonban nem csak ilyen könnyen belátható esetek alkotják az utolsó alkalom fogalmát. Például volt egy jó barátod. Rendszeresen találkoztatok. Egyszer csak eszedbe jut, hogy már évek óta nem láttad. Lehet, hogy amikor utoljára láttad, hét éve, az volt tényleg az utolsó alkalom, mert esetleg soha sem találkoztok újra. Viszont akkor még nem is gondoltad, hogy ez az utolsó alkalom, amikor látod. Érted, miről beszélek? Bármit teszünk, bármi történik, lehet, hogy most történik utoljára. ...Mi történt, hová futsz?!
- Baszod, veszek három üveg pálinkát, mer' értem, amit mondtál, baszod!

Vasutas kimegy az állomásépület elé, a sín mellett felemeli az indító tárcsát, belefúj a sípjába és a vonat elindul, elmegy. Mikor megy vissza az épületbe, akkor veszi észre, hogy a tárcsát még mindig felemelt kézzel tartja. Így szól hozzá:
- Elnézést kérek, nem akartalak feltartani!

A cica és a poloska pont fordítva viselkedik.
A cica, amikor nagyon jól érzi magát, a hátára fekszik és az ég felé emeli a lábait.
A poloska pont akkor tesz így, amikor nagyon rosszul érzi magát.

- Jó napot kívánok, ez itt a modelliskola?
- Igen. A hölgy is modell?
- Jaj, dehogy is! Még csak az kéne!
- Értem... Nos, akkor miben segíthetek?
- Tudja, akácmézet vennék.

Két nagyon kövér kolléganő vitatkozik, a végén már mindketten dühösek, az egyik indulatosan mondja:
- Te mondod rám, hogy kövér vagyok?! Hát neked olyan vastag mindened, hogy amikor a kikötőben álltál, az éppen befutó hajó kötelét a bokádhoz kötözték!
- Te beszélsz?! A férjed mesélte, hogy amikor felé fordultál éjszaka az ágyon, azt hitte, egy olajoshordót akarnak rágurítani, ezért felugrott és visítva menekült ki a szobából.
Erre békítőleg megszólal a harmadik kolléganő, Cindy Crawford:
- Ne vitatkozzatok már. Senki sem hibátlan, mindannyiunknak vannak kisebb hibái, arról senki sem tehet, ha picit ducibb, attól ugyanannyira értékes.
- Nézd már! Megszólalt a kóró! - mondja dühösen az első dagi.
- Ja, biztos nem adtak neki enni, attól ilyen kis girhes. - veszi át a szót a második. Ezután elfelejtve a korábbi nézetletérésüket, egymás mellett állva, maximális egyetértésben, csípőre tett kézzel szidják a harmadik kolléganőjüket.

Egy férfi otthon, a tükör előtt ezt mondja:
˝Azt hiszed nem látlak? Hát látlak! Neeem látlak?! DE! Látlak!˝

˝Hölgyeim és Uraim! Csimpánzinvázió várható! Kérem, bezárkózzatok˝
Ezt mondja egy férfi otthon, a tükör előtt.

Dévényi Tibor retró Három kívánság műsort tart a régi siker felidézéseként. A rendező kifejezett kérése, hogy minden ugyanúgy történjen, mint évtizedekkel ezelőtt. Dévényi elővesz egy labdát és így szól, kissé ripacsos stílusban:
- Na, gyerekek, aki a legjobban tapsol, annak dobom a labdát és aki elkapja, az itt a helyszínen kérhet valamit mai szárvendégünktől, Kikitől, az Első emelet együttesből!
A gyerekek tapsolnak, de Dévényi látja, hogy egy eleve unszimpatikus fiú a középső ujjával az orrát túrja, fikázik, majd a fikás ujját felfelé mutatja, miközben valami trágárságot kiabál. Dévényinek sem kell több, kicseréli a labdát egy kisebb medicinlabdára és teljes erőből a fiúhoz vágja. Igen ám, de nem jól céloz, ezért egy aranyos, hosszú hajú lány fejét találja el, aki megszédül, kisebb fajta agyrázkódást kap és zavart, ködös tekintettel néz, nem tudja, mi történik, miközben folyik a szájából a véres nyál, mert a nyelvére is ráharapott szegény.

Csaba bácsi találkozik a jó tündérrel, aki azt mondja, hogy teljesíti egy kívánságát.
- Minden legyen olyan, amilyennek elképzelem. - mondja Csaba bácsi.
- Az nem jó - csóválja a fejét a jó tündér - mert másokkal és a világgal nem rendelkezhetsz, csak saját magaddal kapcsolatban kérhetsz!
- Akkor azt kérem, hogy bárkinek a helyében lehessek bármikor, úgy értem, hogy én én maradok, de a másik ember testében, azaz mindenki azt hiszi, hogy ő ő, közben ugye én vagyok. Kiegészítve azzal, hogy ha valami történne a testtel, mondjuk meghalna, akkor automatikusan kerüljek át egy másik testbe. Így egyúttal meg van oldva az örök élet is.
- Ja, hát ez sem teljesíthető. - mondja a jó tündér - Mert a kívánságod csak tizenkét órán át tarthat. Úgyhogy ne ilyen globális dolgokban gondolkozz, hanem egyszeri és rövidlejáratú kívánságban.
- Szeretnék egy jó kocsmában beszélgetni és együtt lerészegedni Ady Endrével! Ez belefér a tizenkét órába, nem?
- Hát a tizenkét órába belefér, de csak valós időben, a jelenben lehet. Ady meg ugye a múltban élt. - magyarázza a jó tündér.
- Akkor ugyanezt szeretném Vágó Istvánnal.
- Ezt lehetne, de olyat nem teljesíthetek, amit akár önerőből is meg tudnál valósítani. Sajnos a szabályok engem is kötnek. - tárja szét kezét a jó tündér.
- Akkor szopjál le! - mondja mérgesen Csaba bácsi.
- Jó. - bólint a jó tündér.

Két filozófus beszélget:
- Mi a fő különbség a tücsök és a hangya között?
- Az, hogy Fekete Pákó a hangya szót ki tudja mondani, de a tücsök szót nem. Ebből következik, hogy a hangya könnyebb, mint a tücsök, mely méréssel is bebizonyítható.

A hangya egész nyáron gyűjtögetett, a tücsök egész nyáron bulizott. A szarvast mindez nem érdekelte, mert beleakadt az agancsa egy drótkerítésbe és arra gondolt, ha nem bírja kiszabadítani magát, akkor a végén még el fog pusztulni. Pár nap múlva így is történt: a szarvas szervezetében olyan irreverzibilis változások következtek be, melyek hatására megszűntek az életfunkciói.

Kultstáb 2018.10.11. 06:00

James Bond

A James Bond filmek eredetileg sokkal emberközelibbek lettek volna, amelyek illeszkednek a valós élethez. Azonban különböző megfontolásokból rendre kihúztak szinte minden ilyen jelenetet, főként azért, mert állítólag rombolja a főhősről kialakult, pozitív képet. A teljesség igénye nélkül itt látható néhány, törlésre ítélt jelenet:

- JB egy olyan étteremben ebédel, ahol nem kielégítően mosogatták el az étkészletet. Mivel erre érzékeny, aftát kap, a szájüregében három is keletkezik, ami fájdalmas és később akadályozza a normális étkezésben és a beszédben. Például a paradicsomlevest egy héten keresztül meg sem bírja enni.

- JB bevásárol a Tescóban, ahonnan egy újrafelhasználható, zöld szatyorral jön kifelé, mint mindenki más, több száz méteren keresztül viszi magával, mint mindenki más, és így ül a Bugattijába, a szatyrot a lába közé téve.

- JB influenzás lesz, ami öt napig kínozza. A sok náthától minden papírzsebkendője szétázik, megszáradva porlad és szétmállik, ezáltal gusztustalanná válik az egész orrfújás. Az orrát kimarja a nátha, csupa vörös.

- JB elmegy egy koncertre, ahová nem engedik be, mert a QR kódos, otthon nyomtatható jegyről kiderül, hogy másolat és valaki már belépett vele.

- JB új öltönyt vesz, aminek a nadrágszára hosszabb tíz centiméterrel. El kell vinnie egy idősödő varrónőhöz, aki felhajtja, gombostűvel rögzíti és mondja, hogy négy nap múlva érte lehet jönni.

 

Munkások arról beszélgetnek, kinek milyen munkahelyi ártalma lett a munkában eltöltött évtizedek alatt. Kezdi a vasúti kalauz:
- Én otthon is csak akkor bírok írni, ha a fiam rángatja az asztalt.
Folytatja a tanár:
- Én otthon is mindig magyarázok mindent és másnap visszakérdezem.
Következik a programozó:
- Annyira beszűkült a látásom a monitornézéstől, hogy nem veszek észre semmit a környezetemben.
Megszólal a politikus férfi:
- Szerelmes vagyok a miniszterelnök úrba.
Végül jön a vasúti kalauz:
- Én otthon is csak akkor bírok írni, ha a fiam rángatja az asztalt.

Kultstáb 2018.10.09. 06:00

Fecske nagypapa

Egy óvodáskorú gyerek értetlenkedik a nagyapjával, nem bírja megérteni, hogy eszik meg a rovarokat és a kukacokat a madarak. A nagypapa végső kétségbeesésében elkezd csapkodni a karjaival, mondja, hogy én vagyok a fecske, néz jobbra-balra, majd a szájával felvesz az ázott járdáról egy gilisztát és lenyeli.

- Édesanyám, főzzön nekem tejbegrízt! - kérte anyját a legkisebb szegény gyerek.
- Főznék én fiam, - csapta össze a kezét az anya - de tele van a gríz mindenféle bogarakkal.
- Nem baj, Édesanyám, annál finomabb! - mondta a gyerek.
- Ej, ne beszélj már bolondokat! - korholta az anyja - Hát mi vagy te? Tán valami madár?
- Bartosista vagyok. - mondta büszkén a fiú.

Poldi bácsi észrevett egy plakátot, amit egy fa lombjai közé fújt a szél. A plakát az Empire State Building-et ábrázolta. Mivel nagyon bántotta a szemét a szép zöld fán éktelenkedő plakát, addig verte a szöges végű botjával, míg végül a plakát leesett. Gyorsan rálépett, el ne fújja a szél, majd összegyűrte és a kukába dobta.

Pár nappal később utazott hazafelé a villamoson, amikor leült vele szemközt egy rosszarcú, gyanús, huszonéves fiatalember, aki éppen unatkozott és megszólította Poldi bácsit, hátha sikerül belekötnie.
- Hé, öreg, maga mit dolgozik?
- Parkőr vagyok. - válaszolt Poldi bácsi.
- Ne basssz!... - mondta meglepődve a fiatalember, mivel azt gondolta, hogy az öreg azt mondta, hogy Parkour. - De gondolom, csak a padról ugrik le néha, nem, nagyfater? Trükökk azok nincsenek, mi?
- Fiatal koromban elég sok trükköt tudtam, de még most is. Nem rég például az Empire State Building-el volt egy kalandom...
- Ne vetítsen már! Mit kezdett maga az Empire State Building-el?
- Ott volt a fejem felett, ott magasodott.
- Jaja, vágom milyen!
- Más nem volt nálam, csak a botom. Használtam a botomat és egy idő után már a lábaim alatt volt az egész, én pedig álltam rajta. Nagyon elégedett voltam.
- Ááá! Hazudik góré! Maga engemet verébnek néz! Megüssem?! - mondta dühösen a fiatalember. Erre több utas, akik évek óta ismerték Poldi bácsit, rászóltak, hogy szégyellje magát, mert Poldi bácsi az egyetlen ember, aki soha életében nem hazudott, még csak nem is füllentett, amit ő mond, az úgy van. Ezen a fiatalember igencsak meglepődött és életében először talán tényleg meg is illetődött, mert tiszteletteljesen így szólt:
- Hát ezt nem néztem volna ki belőled, tesa! Bástya vagy, hallod! Riszpekt, hatalmas nagy riszpekt.

Kultstáb 2018.10.06. 06:00

A drogbáró

Szórakozóhely, a srác a friss kapcsolatát először viszi el ilyen helyre. (Ha itt még nem nevet a közönség, akkor mondjuk azt, hogy a srác csak azért vitte el a lányt, mert úgy gondolja, hogy ez a kötelessége, a lány meg azért ment el csak, mert ő is ugyanezt gondolja.)
Egy-két ital lecsúszik, oldott a hangulat. (Ha itt még nem nevet a közönség, mondjuk azt, hogy a srácnak kellett ez az alkoholmennyiség ahhoz, hogy elviselje ezt a helyzetet)
Egyszercsak odalép hozzájuk egy nagyon kövér faszi, sombreroban, mögötte két másik, egykedvű srác. Mondja a duci, teljesen monoton hangon, egykedvű, bamba tekintettel:
Pnzdet ddide, ndet elvszm.
A srác mondja, hogy nem érti, erre a beszélő megismétli ugyanezt, de akkor sem érti. Odalép az egyik fószer, aki eddig a háttérben volt, és mondja:
Kapd össze magad haver, ez itt egy mexikói drogbáró, és a pénzedet akarja, meg a nődet.
Ja!

Kultstáb 2018.10.05. 06:00

Misikét keresem

- Csókolom! Misikét keresem.
- Te ugye a barátja vagy?
- Igen. Lejöhet játszani Misike?
- Sajnos Misike meghalt.
- Hány éves volt?
- Hetvenhárom.

Kultstáb 2018.10.04. 06:00

Magáé a kóla?

Bocsásson meg uram, magáé a kóla?
Nem.
Akkor megiszom.
Jó.

Szólj hozzá!

Címkék: kóla

Kultstáb 2018.10.03. 06:00

Vegyük újra

A hatvan éves, Nobel-díjas, rendkívül ismert és elismert tudóst, professzort kérdezi a riporter egy TV-ben interjúban:
- Tudomásunkra jutott, hogy önnek vagy egy igen meglepő szokása, mely mostanra az élete részévé vált. Beszélne erről néhány szóban?
- Igen meglepett ezzel a közléssel, - válaszol a tudós, az arcán igazi meglepetéssel - nem gondoltam volna, hogy ezt is tudják rólam.
- Bizony tudjuk, - felel a riporter - mert mi igen alaposan felkészülünk a riportalanyból, az ön esetében pedig különösképpen.
- Hát jó - bólint a professzor - elmesélem. Tíz éve történt. Érdeklődésképpen és azért is, hogy az egészségi állapotomat ily módon is nyomon követhessem, a székletemet állandóan megfigyelem és erre a legalkalmasabb a fenéktörlés utáni, papíron megmaradó széklet-kenet. Egy alkalommal azt figyeltem meg, hogy pala-réteg-szerű, lemezkés a székletem a papíron, melyből farosthoz hasonló képlet állt ki. Kíváncsiságból a számhoz érintettem, majd megrágtam és lenyeltem. Bár nem esett jól, mondhatom azt, hogy semleges érzelmet váltott ki belőlem és enyhe undort is, rászoktam. Egy év múlva már rendszeresen ettem a székletemet, természetesen már nem csak papírról, hanem papírral együtt, néha külön tányérra helyezve. Ma már ott tartok, hogy barátaim és híres emberek ürülékéből rendszeresen fogyasztok, és ha kell, fizetek érte, akár nagyon sokat is. Ettem már, kérem, tini lányosztály széklettől kezdve, rokkant hajléktalan férfi szakállba ragadt székletét is...
- Állj! Állj! Professzor úr! - kiált a riporter - Én arra a meglepő szokására gondoltam, hogy lefekvés előtt mindig leírja öt mondatban az adott nap lényegét.
- Jaj... - szól zavartan a professzor - vágják ki és vegyük újra.

Egy férfi 5 év, 9 hónap és 9 nap után újra metróra ül. A tömött metrón ülnek az emberek egymás mellett, mindenki fásult, fáradt, csak a metró zúgása hallatszik. Egy koszos, büdös, nagy szatyrokkal ülő ember hangja töri meg a csendet:
- Faszomat.

Az ingerült sebész kiront a rendelőből a váróterembe és rákiált egy hatéves gyerekre, aki a cipője orrával az előtte lévő szék lábát rugdossa:
- Majd ha az a jó kurv@ anyád lesz ügyeletben, akkor rugdosd a széket! Megértetted?!
- Csak unatkozik, játszik... - kel a gyerek védelmére egy nagymama.
- Jó, majd én sem szólok, ha már a maga beleivel játszik! - felel a sebész és visszamegy a rendelőbe. Ekkor veszik észre, hogy csupa vér lett a kilincs és az ajtó.

Így szól a jótündér a legényhez:
- Mondd el, mi az a három dolog, amit kívánni szeretnél!
- Ne legyen főnököm, mert elegem van belőle, hogy egy életen át mások hülyesége szerint kelljen élnem. A második kívánságom, hogy legyek nagyon egészséges. A harmadik, hogy nyugodt, boldog életem legyen.
A jótündér rövid gondolkodás után így szólt:
- Realitás faktor 95%, önzetlenség 20%, kreativitás 30%, fantázia 10%. Nos, ezek nem túl nagy kívánságok és könnyen teljesíthetők. Ennek ellenére nem teljesítem egyiket sem. Na, csá!

Egy külföldi turista útbaigazítást kér Magyarországon. Mivel csak japánul, kínaiul és egy kicsit spanyolul tud, ezért Japán-Magyar szótár segítségével kikeresi a megfelelő magyar szavakat, leírja, majd igyekszik jó kiejtéssel felolvasni:
- Tgye ujjamangan e uzanni vár várja?

Két székely gyalog megy dolgozni, egy óra hosszáig tart az út.
- Feldobom: zöld, leesik: piros. Mi az? - kérdezi az egyik.
A másik nem szól semmit.

Sámson rendkívüli erejének titka - mint köztudott - a hajában rejlett. Ez azonban tévedés. Valójában - mint sokkal kevésbé köztudott - az ereje a rendkívül dús fanszőrzetében rejlett. Ezt egyszer leborotválta, mert a nagy melegben kipállott a combja töve, a heréje és a f@sza. ...Másnap megverte két kis gyökér a diszkó előtt.

Csaba bácsi egy külföldi nyaralása során egy helyi pizzériában ült és az elfogyasztott pizza és sör után elment az adott vendéglátóegység WC-jébe. Amint belépett az ajtón és jobbra nézett, egy olyan szinten kigyúrt és férfias embert pillantott meg, közvetlenül maga mellett, hogy első meglepetésében magyarul köszönt neki, hogy "Jó napot kívánok." Ezután másodpercekig csend volt, mire a macsó férfi mozgásából rájött, hogy csak a saját tükörképét látja! Valamelyik marha közvetlenül a bejárati ajtó melletti, szűk előtér jobb oldali falára szerelt egy teljes fal nagyságú tükröt.

Kölcsey Ferencről köztudott, hogy egy nagyon humoros, bohém, kópé ember volt. Állandóan viccelt és közben kacsintgatott. Azt már kevesebben tudják, hogy emellett duhaj, bulizós, pénzszóró ember is volt, előfordult, hogy fizetésnap után egy hétig táncteremről-táncteremre, buliról-bulira járt, csajozott, mulatozott. Persze a pénze elég gyorsan elfogyott. Jobb ötlet híján elment az egyik tehetősebb haverjához vendégségbe, hogy pénzt kérjen. Ahogy illik, dicsérte a háziasszony főztjét, mondta, hogy ilyen gyönyörű gyerekeket még soha sem látott, nem is érti, hogy lehetnek a házigazda gyerekei ennyire csodálatosak, édesek, tündériek. A házigazda legrosszabb viccein is percekig hahotázott. Jópofáskodott, hízelgett, ahogy csak bírt. Az est végén megemlítette, hogy pénzre lenne szüksége. A házigazda elküldte, hogy hagyja békén, neki sincs. Pedig volt neki. Szegény Kölcsey így járt a második-, sőt, a harmadik haverjánál is. Végül a negyedik sem adott neki pénzt, de megkérdezte tőle:
- Te, Ferikém, miért nem spórolsz egy kicsit vagy valami?
- Mire Kölcsey így válaszolt: - Tudod, én csak költöm a pénzt, mert én KÖLCSEY vagyok és nem GYŰJCSEY!

A zsidó, az arab és az afrikai arról beszélgetnek, ki hogyan emlegeti az ex-csaját, akivel haraggal szakított.
- Én Concorde-nak hívom. - mondja a zsidó.
- Én rongybatekertnek. - mondja az arab.
- Én szardarabnak. - mondja a néger.
Meghallja ez a Házastársi és Kapcsolati Jogvédő Ombudsman és felelősségre vonja őket, miért nem moderálják magukat és miért nem mutatnak nagyobb tiszteletet a nőkkel szemben. Erre mindhárman durván letorkolják, hogy te meg hogy nézel ki, el lehet húzni a rákba, kövér köcsög!

Kultstáb 2018.09.23. 06:00

Eredeti Biblia

2035-ben megtalálták az egyetlen és eredeti Bibliát. Bőven okozott meglepetést. Többek között négy fő dolog derült ki belőle, amitől nagyon sok hívő lehidalt:

- Jézus 157 cm magas és 93 kg volt. Ezért az összes ábrázoláson meg kellett változtatni a kinézetét.

- Az Úr azt mondta, úgy viselkedj másokkal, ahogy elvárnád, hogy ők viselkedjen veled és semmi több. Nem beszélt semmiféle szent háborúról, parancsokról és vallási irányzatokról, sőt, hangsúlyozta, hogy nincsenek kiválasztott népek, mindegyik ugyanolyan számára.

- Az Úr világosan elmagyarázta, hogy nincs élet a halál után, semmilyen formában és soha. Erről ő tehet, mert nem sikerült megoldania a tudat elmentését. Úgyhogy csak ezért képmutatóan élni, fizetni, kényszeres szabályoknak megfelelni értelmetlenség.

- Az Úr nem Ádám oldalbordájából teremtette a nőt, hanem Éva szarából teremtette a férfit, ezért minden nőnek joga van úgy beszélnie a férfivel, mintha a seggéből húzta volna ki.

 

1 komment

Címkék: biblia 2035

Az időutazó bokszoló elhatározza, hogy visszamegy a múltba és az akkor huszonöt éves Bruce Lee-t úgy leveri, mint a büdösszart. Nehogy már egy 160 centis, 60 kilós mitugrálsz az ő ellenfele legyen! Ugyan már! Odamegy és lesom neki egy akkora maflást, hogy összeesik, mint a hajlakkal lefújt szúnyog! Az utolsó pillanatban meggondolja magát, hátha mégis tudott valamit a kis csávó, ciki lenne, ha nem bírná lecsapni, ezért inkább kikapcsolja az időgépet és lefekszik aludni.

Haldoklik az öreg milliárdos, a rokonai és a hívei feszülten figyelik, mert néhány nappal korábban azt ígérte, hogy elárulja a legnagyobb titkot, amire ő jött rá egyedül és ami garantálja a sikert. Végül megszólal:
- A légy és a szúnyog ha pihen, akkor is készen áll a menekülésre és tizedmásodpercek alatt elrepül az őt agyoncsapni készülő ember elől. Azt hiszitek létezik olyan módszer, amelyik mindkét rovar ellen egyformán hatásos? Nem létezik. A légy gyors, egy messziről indított ütés elől képes elrepülni, viszont a lassú mozgást figyelmen kívül hagyja, azt nem ítéli veszélyesnek. Tehát a légy agyoncsapásának módja: lassan, felülről a háta felé közelítsd a légycsapót, de lassan, nagyon lassan és csak kb. 15-20 cm-ről indítsd meg a csapást. Így nem marad ideje elrepülni és tízből tízszer agyon tudod csapni. Viszont a szúnyoggal ezt meg se próbáld, mert amint megközelíted, bármilyen lassan is teszed, a szúnyog elrepül, már akkor is, amikor még csak 30-40 cm-re vagy tőle. Viszont a szúnyog csak lassabban képes repülni, mint a légy. Esetében a jó módszer, hogy ne közelítsd meg, hanem legalább fél méterről indítsd az ütést, maximális sebességgel. - fejezte be a milliárdos és meghalt.
Mindenki azon tanakodott (még évek múlva is elemzéseket, könyveket írtak róla), hogy kiket vagy miket kell érteni a légy és a szúnyog között, mit jelképez a sebesség fogalma és az elpusztítás szimbóluma alatt az üzleti megsemmisítés áll vagy mondjuk egy erkölcsi csapás, stb. Holott a milliárdos tényleg, konkrétan a légyről és a szúnyogról beszélt, őt ez érdekelte, ezt tartotta fontosnak.

Két ember azon vitatkozik, hogy melyik telefon a jobb: egy csúcskategóriás iPhone vagy egy csúcskategóriás Samsung. Mindkettő a saját telefonját dicséri és a másikét becsmérli. Már-már összeverekednek, amikor odalép egy harmadik ember és békítőleg így szól:
- Ugyan már, ne legyetek már ennyire gyerekesek! Nem mindegy, hogy ki telefonja a jobb? Még ha el is lehetne dönteni, akkor sem lenne értelme, mert ti csak megvettétek a telefonokat, de azon kívül semmi közötök hozzá. Értitek? Ha egy áru jó, az nem a te érdemed, mert nem te tervezted, nem te írtad a programját, nem te vitted sikerre a céget és semmi közöd az egészhez. Ugyanígy, ha egy áru gyenge, az sem a te hibád, ugyanezen okok miatt. Ti csak a vevők vagytok, olyan dolgokkal próbáltok rivalizálni, mint a gyerekek az én fiatalkoromban, hogy kinek a magnója a jobb. Pedig egyiké sem a márka, csak megvettetek valamit, lehet, hogy még jól le is nyúltak vele titeket a sok túlárazott, felesleges holmival. Vegyétek már észre magatokat!
- Itt azért többről van szó - felelte az egyik vitatkozó -  én ugyanis az Apple főmérnöke vagyok, ez a szarcsimbók pedig a Samsung főmérnöke. Szóval, mehet a bunyó?

Egy embernek elege lesz belőle, hogy a legtöbb ember képmutató, álszent, játssza a nagy hazafit, közben ahol tud lóg, kárt okoz, sikkaszt, stb. Azt vallja például, hogy a másik emberhez addig kell jónak lenni, amíg él, nem pedig a halála után a temetőbe kijárni és beszélni a sírhoz, mert azzal már semmire sem megy. Ugyanezen elvek mentén, számára pl. a himnusz csak egy gyengébb vers, semmi különös, semmi szent, mert nem a himnusz a lényeg, hanem hogy ki mennyit tesz ténylegesen a hazájáért, hogy él, mire tanít másokat. Ezért, tanításképpen, hogy lejöjjön a lényeg, a mondandójának a magja, direkt kifigurázza a himnuszt, a következőképpen:

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bő seggel,
Nyújts feléje védő szart,
stb.

Szerencsétlenségére pont azokkal találkozik össze, akikről beszélt: az álszent, magyarkodó, csak szavakban élő emberekkel, akik "Meggyalázta a Himnuszunkat!" mondat skandálása közben meglincselik.

Egy turista látja, hogy két csuhába öltözött ember nagyon durván veri egymást. Szétválasztja őket és kérdezi, miért verekedtek. Azok így felelnek:
- Tudod, fiam, mi barátok vagyunk. Másként értelmeztük az Úr szavát és mivel nem jutottunk igazságra, jobb érv helyett arra gondoltunk, hülyére verjük azt, aki képtelen a helyes bibliaértelmezésre. Ezért ő éngem ütött, én pedig őtet.

"Ha itt ilyenek a barátok, milyenek lehetnek az ellenségek?!?" - gondolta a turista és elszaladt a helyszínről.

- Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken! - parancsolta a tükörnek a gonosz mostoha.
- Hőmérséklet 26 Celsius-fok, relatív páratartalom 47 százalék, akkumulátor töltöttség 80 százalék. - válaszolta az okostükör.

Első randin a lány megemlíti, hogy amikor felkel, első dolga, hogy betesz egy csésze Nescafét a mikrohullámú sütőbe. Erre a pasi kijavítja, hogy nagyon téves a SÜTŐ kifejezés, mert amit a köznép "mikrohullámú sütő" néven emleget, az pont a sütésre a legalkalmatlanabb. Javasolja, hogy használják inkább a mikrohullámú melegítő vagy még inkább a mikrohullámú áthevítő kifejezést, ami helyesen adja vissza a készülék funkcióját, hiszen mindenki erre használja, míg például cukrász sütemény vagy kenyér sütésre senki sem. Erre az addig angyalként mosolygó lány nagyon dühös lesz és elkezd fejhangon, visítva ordibálni:
- Ki a kurva anyád vagy te, hogy felül akarod bírálni milliók szakszó-használatát?!  Meg mi az, hogy használjuk inkább ezt vagy azt a kifejezést?! Használjuk?! Mármint hogy én is?! Az apád faszát, te erőszakos kis pöcs! Játszod itt az agyadat... Azt hiszed, nem tudom, hogy működik a magnetron?! Ennyire nem lehetsz kretén! Húzz a picsába, látni sem bírlak! - üvölti és belenyúl a táskájába, majd erőből a rémült pasi hátához vág egy magnetront. (Véletlenül pont az volt nála.)

A lakáshiteles adóshoz kijön a behajtó cég és mivel pénzt nem találnak, elviszik a TV-t, a számítógépet és még a mikrohullámú sütőt is. Már mennek lefelé a lépcsőházban, amikor az adós észreveszi, hogy a FAX készüléket nem vitték el. Utánuk kiált:
- Hát a FAXom nem kéne?

Egy nagyon koszos, büdös, ittas, maga alá piszkított hajléktalan odalépett Krúdy Gyulához:
- Hé, góré... Hé, főnök... Hé, adjon már a jó  isten áldja meg, hallod, adjál már ilyet e, ilyen aprót, ötszázat, kenyérre kell, hallod.
- Erre Krúdy elővett ötszázat és így szólt: - Tessék. - majd a hajléktalan zsebébe dugta a pénzt.