Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A speciális nevelési igényű Jenőke a speciális fejlesztőintézetben furcsán kezd el viselkedni az egyik fejlesztőpedagógussal. A hölgy eddig Jenőke kedvenc óvónénije volt, ám a gyermek egyik pillanatról a másikra kitüntetett makrancossággal kezd viseltetni irányába, sőt, még kavicsokkal is megdobálja. Mind a fejlesztőpedagógus, mind a szülők értetlenül állnak a jelenség előtt, holott a titok nyitja roppant egyszerű: Jenőkének az anyukája minden este mesét olvas, most éppen A gyűrűk urát. Aki olvasta a regényt, emlékezhet a lépegető-beszélő fákra, akiket enteknek hívtak. A szóban forgó napon pedig a speciális fejlesztőintézetben kivitték a gyerekeket a játszótérre, majd amikor indulni kellett vissza, az óvónéni odaszólt a tétovázó Jenőkének: „Gyere Jenőke, mit ácsorogsz ott, mint egy faszent?”
Pedig Jenőke azért ácsorgott – nem mellesleg épp egy fánál – mert igazából az a fa egy ent volt, és Jenőkének már majdnem sikerült rávennie, hogy jöjjön vele a speciális fejlesztőintézetbe. Erre jön itt ez a nőszemély, és ok nélkül sértegetni kezdi Jenőke újdonsült barátját. Innen volt tehát a barátságtalan viselkedés. Mert megsértődött a fa Jenőkére, Jenőke pedig a fejlesztőpedagógusra.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr9618064998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása