Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A matekfaktos Robika a számok rendezett világában otthonosan mozog, a szeszélyes női nem
köreiben azonban nem igazán ismeri ki magát. Pedig közeleg egy hatalmas buli az országos
matekverseny lezárásaként, amit Robika természetesen fölényesen megnyert. A versenyre az ország
minden szegletéből érkeztek versenyzők, köztük lányok is. De mivel ők is matekosok, számukra egy
országos matekbajnoki cím nem képvisel semmilyen hozzáadott értéket. Robikának tehát mást kell
kitalálnia. Valahonnan úgy rémlett neki, hogy a lányok szeretik a titokzatos pasikat. Így amikor a
táncparketten odalép a kiszemeltjéhez, csak így mutatkozik be:
– A nevem R.
– Kend R? – fordul hátra a lány, aki valamelyik eldugott zsákfaluból érkezett, igazi tenyeres-talpas
parasztlány volt, több füle volt, mint foga, és kilógott a kapanyél a szájából. Ráadásul, ha nem is
szándékosan, de ilyen humorosat mondott (Kend R – kender). Nem csoda hát, hogy a táncparketten
általános derültség lett úrrá.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr3717923969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása