Egy férfi egyedül sétálgat a hűvös, ködös erdőben, gondolkozik az élet változatosságán. Egyszer felnéz és legnagyobb döbbenetére egy óriási medvét pillant meg mintegy száz méterre. Igen ám, de a medve is észreveszi, két lábra áll és óriási üvöltést hallat, majd négykézlábra ereszkedve teljes erőből, ordítva, morogva, csattogó fogakkal fut az ember felé. Az ember látja, hogy itt az élete a tét, ahogy csak bír rohan a medve elől, de a medve nagyon gyors, vészesen fogy a távolság. Ekkor az ember egy folyóparthoz ér és mivel nincs más esélye, a hideg vízbe veti magát és úszik befelé, a túlpart irányába. De az a rohadt medve is tud ám úszni, nem is akárhogy, ezért habozás nélkül a vízbe ugrik, folytatva az üldözést. A folyó nem túl széles, az ember eléri a túlpartot és megpillant egy egyenes törzsű fát, ami pont alkalmas a mászásra. Habozás nélkül elindul, mászik felfelé. A medve megáll egy pillanatra, majd elindul ő is felfelé a fán, az ember után. Hiába óriási nagy állat, fürgén mászik a fára, dühödten vicsorog, csattognak az óriási fogai. Az ember - aki természetesen mindvégig üvöltött félelmében - rájön, hogy nincs tovább, nem tud már tovább felfelé mászni és a távolság egyre fogy közöttük. Már-már a mélybe vetné magát, amikor a medve az utolsó három méternél megáll, vár, majd lemászik a fáról és elballag. Az ember el sem hiszi, hogy megmenekült. Még órákig nem mer lejönni a fáról, majd óvatosan lemászik és folyamatosan jobbra-balra-hátrafelé nézegetve rohan hazáig. Másnap délben kap egy rövid levelet a következő szövegel:
"Elnézést a zavarásért.
Maci"
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
