Egy férfitől mindenki tartott, pedig kis, sovány, nyápic ember volt, buta is volt, semmiben sem tűnt ki, de a nagynénje a tanácsnál volt osztályvezető és mindenki attól félt, hogy ha nem megfelelően viselkedik a férfivel, akkor ő szól a nagynénjének, aki jelenti a pártnak és ők csúnyán megjárják. Így aztán mindenki tisztelettel beszélt vele, nevettek a viccein, helyeselték minden szavát. Egyszer csak ennek vége szakadt, mert elterjedt a városban, hogy meghalt a nagynéni, így emberünknek már nincs hatalma. Nosza, a sok, ezidáig elnyomásban élt ember egyszerre bátor lett, keményen megmondták a véleményüket, csendre intették, beszóltak neki, és úgy kezelték, ahogy mindig is kellett volna egy ilyen mitugrálsz, okoskodó, önmagában értéktelen embert. Így telt el három nap, amikor az ember mondta, hogy "Főnök, hazamegyek hamarabb, mert érkezik a nagynéni." A főnök már éppen válaszolt volna, hogy nem mész te sehova, amikor torkán akadt a szó és nyelt egy nagyot. "A nagynéni?" - kérdezte. "Igen, ő." - felelte az ember. "Ezek szerint él??" - sápadt el a főnök. "Él hát. Miért ne élne?" - csodálkozott emez. A főnök egyből mézesmázas lett, elnézést kért az okvetetlenkedésért és mondta, hogy természetes, menjen csak. A többiek hasonlóan tettek: nyitották előtte az ajtót, további szép napot kívántak neki, egymást túllicitálva kedveskedtek vele. Nem tudták, hogy nem a nagynénje érkezik, mert ő valóban meghalt, hanem egy Nagyné nevű, teljesen jelentéktelen nő, az ember pedig csak azért mondta a "ni" szócskát a neve után, mert azt akarta mondani, hogy "Ni, eszembe jutott, hogy ma érkezik Nagyné!", de elrontotta még ezt az egyszerű mondatot is.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
