Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A legtöbb ember nem is tudja, hogy volt egy magyar Bear Grylls is, mivel nem ismerhette Imre bácsit, aki főként csak az ismerősei körében volt ismert és népszerű. Ő volt az, aki hasznos tanácsokkal látta el az embereket, egyik alkalommal például az akkor még csak kisiskolás Csabát is. Egy sáros földúton kellett végigmenniük, a betonúttól egy tanya bejáratáig. A sáros föld nagyon ragadt a cipőtalphoz, és ilyen esetben nem elég arra vigyázni, hogy ne csússzon el az ember és lehetőleg ne süllyedjen bokáig a sárba, hanem arra is, hogy speciális járástechnikát kell alkalmaznia. Ugyanis, ha úgy jár, mint ahogy normál esetben szokott, a talpára ragadt, több centis, oldalra is kiálló sárréteggel akaratlanul is összekeni a nadrágját. Ezért folyamatosan kisebb terpeszállásban kell lépkedni előre. Ahogy Imre bácsi megfogalmazta: "Úgy menj, mint ha nagy lenne a tököd!"

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr7214699684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.