Egy nosztalgia zenekar országos turnét tart, kisebb falvakban és kisebb városokban lépnek fel, fő céljuk az egyszerű ember szórakoztatása és a viszonylag nagy bevétel elérése. Terveik szerint a műsoruk végén megénekeltetik a közönséget, hogy:
"Egy kis édes félhomályban
mennyi, mennyi, mennyi, mennyi, mennyi vágy van,
mennyi álmunk, mennyi csókunk ég!"
Meghallja ezt egy szervező az egyik faluból és dühösen felhívja őket:
- Megőrültek maguk?! Milyen szöveg az, hogy "félhomályban"?!
- Mi a baj vele? - kérdezi értetlenül a zenekar managgere.
- Az, hogy egy normális, egyszerű ember soha sem mond olyat, hogy -ban vagy hogy -ben. Ezt már tudhatnák! Filmekben is, amikor be akarják mutatni az egyszerű parasztot vagy az egyszerű gyári melóst, akkor jön a műparaszt, mű-egyszerű, műbeszéd és azt mondja a filmbéli munkást játszó színész azzal a mesterkélt, paraszti kiejtésével: "Bemegyek a gyárba, mert a műhelyben van az aláírási címpéldány". Hát ez hülyeség! Nálunk ezt így mondják: "Bemegyek a gyárba, mer' a műhelybe' van a papír." Érti? Semmi -ban! Ezt itt nem fogják így elénekelni!
- Nem baj, - mondja a manager - majd így fogja énekelni az énekesünk:
"Egy kis édes félhomályba'
mennyi, mennyi, mennyi, mennyi, mennyi vágy van,
mennyi álmunk, mennyi csókunk ég!"
- Dehogy fogja így! Azért az meg milyen rímpár már, hogy "félhomályba" és "mennyi vágy van"? Ezt azért észre fogják venni, hogy nem jó, és verekedés lesz, amiért lenézik az egyszerű embert. Majd átírom úgy, hogy rímeljen is, de énekelhető is maradjon.
Végül, az átírás után, ilyen lett:
"Egy kis édes félhomályba'
mennyi, mennyi, mennyi, mennyi, mennyi mályva,
mennyi álmunk, mennyi csókunk ég!"
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
