A hatvan éves, Nobel-díjas, rendkívül ismert és elismert tudóst, professzort kérdezi a riporter egy TV-ben interjúban:
- Tudomásunkra jutott, hogy önnek vagy egy igen meglepő szokása, mely mostanra az élete részévé vált. Beszélne erről néhány szóban?
- Igen meglepett ezzel a közléssel, - válaszol a tudós, az arcán igazi meglepetéssel - nem gondoltam volna, hogy ezt is tudják rólam.
- Bizony tudjuk, - felel a riporter - mert mi igen alaposan felkészülünk a riportalanyból, az ön esetében pedig különösképpen.
- Hát jó - bólint a professzor - elmesélem. Tíz éve történt. Érdeklődésképpen és azért is, hogy az egészségi állapotomat ily módon is nyomon követhessem, a székletemet állandóan megfigyelem és erre a legalkalmasabb a fenéktörlés utáni, papíron megmaradó széklet-kenet. Egy alkalommal azt figyeltem meg, hogy pala-réteg-szerű, lemezkés a székletem a papíron, melyből farosthoz hasonló képlet állt ki. Kíváncsiságból a számhoz érintettem, majd megrágtam és lenyeltem. Bár nem esett jól, mondhatom azt, hogy semleges érzelmet váltott ki belőlem és enyhe undort is, rászoktam. Egy év múlva már rendszeresen ettem a székletemet, természetesen már nem csak papírról, hanem papírral együtt, néha külön tányérra helyezve. Ma már ott tartok, hogy barátaim és híres emberek ürülékéből rendszeresen fogyasztok, és ha kell, fizetek érte, akár nagyon sokat is. Ettem már, kérem, tini lányosztály széklettől kezdve, rokkant hajléktalan férfi szakállba ragadt székletét is...
- Állj! Állj! Professzor úr! - kiált a riporter - Én arra a meglepő szokására gondoltam, hogy lefekvés előtt mindig leírja öt mondatban az adott nap lényegét.
- Jaj... - szól zavartan a professzor - vágják ki és vegyük újra.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
