Kultstáb 2018.06.29. 06:00

'70-es évek

Négy férfi, akikben az a közös, hogy az 1970-es években születtek, arról beszélgetnek, hogy mik voltak azok a médiatörténeti dolgok, amiket gyermekkorukban félreértettek vagy emlékezetes volt számukra.
- Volt a rádióban egy olyan műsor, aminek az volt a címe, hogy "Ki nyer ma?" és az akkor népszerű Kossuth Rádió komolyzenei műsora volt. Ha jól emlékszem, minden nap volt és csak 5 percig tartott. Na, én azt, hogy ki nyer ma, nem is tudtam, hogy mit jelent és azt sem tudtam, hogy három szó, hanem úgy gondoltam, hogy egyetlen szó, hogy kinyerma, de nem zavart, hogy nem értem, mert a körtéfa című dalból sem értettem semmit, mondjuk hogy mi az a könnyűjáró kis menyecske pedig azt is gyakran hallottam.
- Hát igen - folytatta a második férfi - én pedig az akkoriban a TV-ben sugárzott rajzfilmek elején lévő szövegből, miszerint rendezte William Hanna és Joseph Barbera, azt hittem, hogy ezek két csaj, Hanna és Barbara. Kiderült, hogy mindenki más is ugyanezt hitte, nem voltam egyedül ezzel a tévhittel.
- Annyira nem voltak még akciófilmek, hogy amikor az Az Onedin család című filmsorozat egyik részében Baines kapitányt hátba verték egy székkel és a szék széttört a hátán, de nem lett semmi baja, majd megfordult és leütötte a támadót, akkor egy hétig mindenki arról beszélt. Ugyanúgy, amikor Sandokan, a maláj tigris megölte az igazi tigrist, akkor két hétig az volt a téma mindenhol. Vagy hogy otthon minden fiú kipróbálta, hogy a kezét előre nyújtva és erőlködve, sikerül-e tárgyakat megmozdítania, mint Darth Vadernek. Vagy hogy nem tudtuk, hogy Mazsola zöld színű, mert mindenkinek csak fekete-fehér tévéje volt.
- Amikor én voltam kisebb gyerek - folytatja a negyedik - akkor még nem volt PlayStation 4, csak PlayStation 3. Futott azon is a GTA5, de tök béna volt... - ekkor elhallgatott, mert rájött, hogy vége, hiába sikerült beépülnie a csapatba, most lebukott, mert kiderült, hogy nem is a '70-es években született.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr314044168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.