Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Meghal a híres dietetikus és a mennyországba kerül, ahol lehetősége adódik, hogy röviden beszélhessen magával az Úrral. Így szól az Úrhoz:
- Te Uram, ki mindenkinél hatalmasabb vagy, ura vagy Földnek, Égnek, minden teremtményednek, kit félünk és imádunk (és még vagy tíz percen át így megy tovább: hízeleg, nyal neki ezerrel, majd rátér a lényegre), gyújts fényt egyszerű tudatomban és mondd meg nekem, mi az igazság! Mondták nekem azt, hogy az ember a paleolit étrendre teremtetett, hiszen az ősember is ezen élt. Mondták azt is, hogy az ember növényevő, hiszen a fogai eleve nem is lettek volna alkalmasak állatok megölésére. Ugyanakkor előszeretettel fogyasztunk csokoládét és mekis sültburgonyát. Ezt Te is tudod, Uram, hiszen Te mindent tudsz, sokkal jobban, mint bárki élő és valaha élt vagy valaha életre hívandó ember. Mondd meg hát nekem (ezt nem érzi túl patetikusnak, ezért módosít rajta: nékem) mondd meg hát nékem, hogy amikor megteremtetted az embert a Te nagy hatalmaddal és a Te nagy kegyelmeddel, akkor eredendően milyen étrendre alkottad meg őt?
- Így felet erre az Úr:
- Hát először is: ne tegezz! Másodszor: én az embert a vándorpoloskák emésztésére terveztem és úgy alkottam meg. Az a vicces benne, hogy minden szart megesztek, kivéve a vándorpoloskákat, mert azt nem. Pedig az utóbbi esztendőkben küldtem nektek számos példányt. Na, itt a vége a konzultációnak, húzzál!

komment

Címkék: tudós

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr1412711044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

verschränkung 2017.08.11. 20:08:22

Egyre kevesbe igaz ratok a "nem vicces viccek" motto.
süti beállítások módosítása