Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az időutazó bokszoló kitalálja, hogy visszamegy 1981-be és előadja a Markos-Nádas Kőbe zárt lélek című kabaréját, egy évvel korábban, mint ahogy azt először hallhatták, ezáltal hatalmas sikere lesz. Így is tesz: visszamegy 1981-be, lefizeti a rádiókabaré akkori szervezőjét, hogy hadd adhassa elő utolsóként a saját számát. Ígéri, hogy bomba siker lesz. El is kezdi, de a közönség csak foszlányokban nevet, többen fütyülnek, bekiabálnak, hogy ez szar, meg hogy ebben semmi eredetiség nincs. Az időutazó bokszoló nem érti mi lehet a gond, hiszen a szöveget jól megtanulta és kizárt, hogy ami 1982-ben abszolút közönségsiker volt, az 1981-ben ennyire ne találtasson elfogadásra. Végül rájön: az időgépet elfelejtette beállítani és nem ment vissza az időben, hanem jelenleg is 2017-ben van! Benézte.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr6512484605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása