Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Putyin ellátogat Amerikába, ahol Obama fogadja, elég komoly témákban folytatnak megbeszéléseket. Tanácsadói figyelmeztetik Obamát, hogy vigyázzon, mert Putyin eléggé hiú, nárcisztikus ember, ne hozza kínos helyzetbe, például említse meg, hogy csodálja a judo tudását, mert mindkét fél érdeke a könnyed, görcsöktől mentes párbeszéd. Tudom, tudom, válaszolja Obama. A találkozó kezdeti pontjaként, még a tárcsalások előtt, meglátogatják a legnagyobb amerikai képtárat, ahová mindenki szövetpapucsban lép be, tiszteletüket kifejezve a két elnök is. A papucsokat a helyszínen kapják meg. Obama kérdezi Putyint, hogy hányas a lába. Harmincnyolcas, válaszol Putyin. Nem semmi, mondja Obama, az enyém negyvenötös és akaratlanul is kihúzza magát. A tanácsadói oldalba bökik, mire Obama, hogy oldja a súlyát a meggondolatlan reakciójának, viccelődni próbál: Nem minden a lábméret, mert köztudott, hogy a kis ember nagy bottal jár, gondolom, a rúdja jó nagy az elnök úrnak. Putyint úgy meglepi ez a mondat, hogy akaratlanul is válaszol: igen, tizenhárom centiméter. Nahát, felei Obama, az enyém is... Csak éppen huszonhárom! A tanácsadók nem tudnak segíteni, mert úgy röhögnek, hogy nem bírnak megszólalni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr958861580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása