A falu fenegyereke, a harminc éves Kálmán állandóan csak rosszalkodott. Egyszer oda ment hozzá Ödön bácsi és így szólt:
- Kálmánkám, nagyon szépen kérlek, a saját érdekedben és a falu békéje érdekében, hogy ne piszkáld a galambok kloákáját.
- Kálmán egyből dühbe gurult: - Ki meri nekem ezt mondani?! Mi?! He?! Tán csak nem te te ... (és itt nagyon csúnyákat mondott Kálmán...).
- Dehogy is én - próbálta nyugtatni Kálmánt Ödön bácsi - hanem Hargitay művész úr mondta. Itt járt, a mi falunkban és ő szólt emiatt.
- Erre Kálmán elsápadt, de csak egy pillanatra, majd még vörösebb fejjel üvöltött az öregre:
- Még hogy Hargitay művész úr... Mit keresne ő itt, a mi ... (nagyon csúnya szavak...) falunkban?! - azzal Kálmán fogta magát, lecsavart egy óriási pofont az öregnek és azért is elindult a galambdúcok felé. Amint közelebb ért a térhez, felnézett és olyat látott, hogy azt soha sem felejti el: maga Hargitay művész úr állt a legnagyobb galambdúc mellett és egyenesen őt nézte. Mondanom sem kell, hogy Kálmán sikítva, visítva futott el és közben még össze is fosta magát!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
