Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kultstáb 2014.12.07. 18:00

A záróbeszéd

Egy híres, jó nevű középiskola évzáró ünnepségén, a legnagyobb kánikulában beszédet tart az igazgatónő. A beszéd a szokott, unalmas mederben folyik, kicsit talán hosszúra is nyúlik. Az igazgató asszony kicsit megbicsaklik, belekapaszkodik az állványba, de int a segítségére sietőknek, hogy semmi baj, a meleg miatt van, folytatja, mindjárt vége. Amikor elkezd újra beszélni, megváltozik a hanghordozása, és a stílusa is, összetépi a papírját, és láthatóan furcsa állapotban, valami zavaros dologról kezd motyogni, majd átmenet nélkül üvölti, hogy milyen kurvák a lányok az iskolában, tanulás helyett azon jár az eszük, hogy kit tudnak lepippantani. Hisztérikussá váló hangon szidja tovább a lányokat. A diákok döbbenten figyelnek, a háttérben álló tanárok viszont sírva röhögnek, egymást bökdösik hahotázva!

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr1006419077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csajokespasik · https://csajokespasik.blog.hu 2014.12.12. 06:00:20

nagyon képszerű, kiváló darab!! :))
süti beállítások módosítása