Kultstáb 2017.07.25. 18:00

Az időgép

Egy tudós férfi, aki egész életét a tudománynak szentelte, ötven éves korára elkészítette a működőképes időgépet. A gépnek volt két hátránya: csak a múltba lehetett vele utazni, csak egyetlen egyszer, és nem vihetett semmit sem magával (pont úgy, mint a Terminator című…

Elmegy a negyven év körüli férfi Amerikába, szerencsét próbálni. Eltelik két év. A rokonai semmit sem tudnak róla, mit dolgozik, hogy él. Annyit tudnak, hogy Hollywood környékén lakik. Az anyja kérleli, hogy menjen haza, hiszen milyen jó dolga volt odahaza, mindenki becsülte, mint…

Harrison Ford németül tanul. Azt kell mondania, hogy Freizeitbeschaftigung, azaz szabadidőtevékenység. Azonban hiába fut neki háromszor is, mindig helytelenül ejti ki. A többiek röhögnek, az idős tanárnő megunja és egyest ad neki, beírja a naplóba.

Harrison Ford németül tanul. Azt kell mondania, hogy Freizeitbesch!

Az 1990-es években két, izgatott, tizenhét év körüli lány lép be a nyilvános telefonfülkébe, bedobják a pénzt és hívják a tudakozót: - Csókolom, meg tetszene tudni mondani Eddie Murphy telefonszámát? - Majd ezután feljegyzik a számot egy papírra és tárcsáznak. Nem tudni,…

Leonardo DiCaprio és Robert De Niro a dohányzó teremben barkochbázik. - Ki a világ legjobb színésze? - kérdezi DiCaprio. - Engem is beleértve? - kérdez vissza De Niro. - Igen. - válaszol DiCaprio. - Hát, akkor szerintem én. - mondja somolyogva De Niro. - Hát nem, apukám, mert én! -…

Kultstáb 2016.06.16. 18:00

Színházban malőr

Egy színpadon, az előadás közben a Hamletet játszó színész valószínűtlenül nagyot esik, úgy, hogy, maga mögött hagyja a ruháját, ami egy kupacban leesik, és ő pedig alsónadrágban gurul le majdnem a közönséghez. Megszólal a Lear királyt alakító színész: - Na, ez…

Egy nyugdíjas, könyvtáros hölgy így szól a szintén nyugdíj mellett dolgozó kolléganőjéhez: - Képzeld, tegnap itt volt az a híres, fiatal színész. Tudod, amelyik a Rómeót játssza a színházban. - Igen tudom ki az. És? - Erre az első hölgy közelebb hajol és suttogva mondja: -…

Zsúfolásig megtelt az aréna, harmincezres tömeg várta az ország legnépszerűbb humoristáját. A humorista azonban útközben súlyos közúti balesetet szenvedett, így nem érkezett meg. A szervezők között kitört a pánik, hiszen a jegyek meglehetősen sokba kerültek, arról nem is…

A már évek óta visszavonult pornószínésznő ballagott hazafelé az áruházból, ahol csemegepultosként dolgozott. Egyszer csak a sötétben egy lakótelep ablakán át erős nyögéseket hallott. Felnézett, és a földszinti, nyitott ablakon át azt látta, hogy körülbelül négy-öt…

Két színész beszélget a buszmegállóban: - Te kit játszottál legutóbb? - Hamlet-et. És te? - Én is!

Egy magyar film eljut a legjobb külföldi művészfilm kategóriában az Oscar-díj átadóra. Hatalmas dolog ez, az egész magyar sajtó kint van, feszülten várják, hogy hátha elhozza az első helyet, nagy dicsőséget szerezve ezzel. Sajnos nem nyer a film, egy másikat választott a…

A Hidrogén elmegy színésznek. Így szól hozzá a rendező: - A szereped szerint te leszel a Nitrogén. - Oxigén! - válaszol a Hidrogén.

Két férfi beszélget a Balatonnál: - Ki a vasutasok kedvenc színésze? - Nem tudom. - Charlie Sheen! - Hú, ez nagyon ott van! Ez a poén nagyot ütött! De én még jobbat tudok. Ki a francia villanyszerelők kedvenc színésze? - Nem tudom. - Horst Tappert!

Egy színész felkeresi a kritikust, aki nagyon rosszat írt róla a múltkor, és mondja neki: - Ha még egyszer ilyen rosszat írsz rólam, nagyon megbánod! - Elnézést, ha sértő volt – feleli a kritikus – de az igazat írtam. Csapnivaló színész vagy. - Miért, te milyen kritikus…

Chuck Norris és James Bond ülnek a szaunában. Így szól neki Chuck: -         Te, ne hozzak neked mindjárt valamit felrázva és nem keverve? -         Mindjárt én rázlak fel és keverek le neked, ha nem…

Kultstáb 2013.06.21. 10:14

Budapesti statiszták

Statisztáknak tart eligazítást a rendezőasszisztens egy budapesti forgatáson: - Egy kis figyelmet kérek, hölgyeim és uraim. Na szóval vegyük át még egyszer. Akármilyen közel is kerül önökhöz a Színész a forgatás során, önök nem szólíthatják meg semmiképpen. Akármit…

David Hasselhoff nyaral az Adria partján, egyszer csak felismeri őt egy fuldokló nő a vízből és üdvözli: -         Help! Help! Maga vízimentő volt, láttam a tévében, segítsen, ha ember a…

Richard Gere felhívja a dalai lámát: - Atyám, miért csinálok mostanában ostoba filmeket? Mire a tibeti szent: -         Ha két tál rizst ehetsz, akkor is viselkedj úgy, mintha csak egy tállal…