A kezdő humorista faggatja a profi humoristát, mi a titka annak, hogy a közönség állandóan tapsol, sőt, mindig vastapssal záródik a humorestje. A profi így válaszol:
Néha nem mennek jól a dolgok, a közönségnek van úgy, hogy nem tetszenek a poénok. Vagy mert már hallották azokat, vagy mert nem is jók igazán, vagy mert én csak egy öreg ripacs vagyok, ezernyi oka lehet. Ilyenkor mindig van pár bevált módszer a tarsolyomban. Pl. elindulok a színpadon és úgy teszek, mint ha megbotlottam volna. Ha ez sem válik be, fingok egyet, nézegetni kezdem a talajt, majd felváltva a cipőm talpát és azt mondom: Már megint ezek a békák! Ha ez sem segít, akkor eléneklem a Nem csak a húszéveseké a világ című slágert és a nana-ná, nana-ná, nana-narana-nná résznél ütemre tapsolok, amibe a közönség is bekapcsolódik. Ha mindez nem lenne elég, akkor intek a zenekarnak, akik rákezdenek a Kakalin, kakalin kezdetű slágerre, miközben én ütemesen tapsolok és fel-alá járkálok. Ha erre nem kezdenek el tapsolni, akkor már semmire sem!

Szólj hozzá!

Címkék: vicc

Kultstáb 2018.01.18. 18:00

Szia Máté!

Szia Máté!

- Felség, kifogytunk a készletünkből. Kérem, küldjön 300 ezer dollárt, mostanában igencsak szűkölködünk.

- Ne legyen inkább 400 ezer?

- Gondolja, hogy az elég lesz?

Kultstáb 2018.01.16. 18:00

Ki nyula?

- Ez kinek a nyula?

- Nem az enyém.

- Az övé?

- Igen.

Kultstáb 2018.01.15. 18:00

A F. lapot

- Sanyi bácsi, hozzam a feszítőlapot?
- Hozzad.

Egy férfi megbeszéli a munkatársával, hogy elmennek este bulizni valahova.

Hallja ezt egy másik kollega, és félrehívja őt, megkérdezi bizalmasan:

- Te, biztosan el akarsz menni a Józsival este?

- Igen, miért?

- Hát… ő nagy csajozógép…

- Tudom, ezért megyünk, lehet, hogy felszedünk valakit, jól érezzük magunkat, élményeket gyűjtünk.

- Hát, te tudod… ezt nem tudtam rólad, de nem zavar.

(félreértette az, akitől kérdeztek, mert csajozógépet hallott, de a mondat így hangzott valójában: agresszív, ha iszik, és el fog verni)

Mit mond a műanyag kutya?

- Bauxer-Brexit!

- Bauxer-Brexit!

Hogy hívják a műanyag kutyát?

- Bauxer

Kultstáb 2018.01.09. 18:00

Mit mond a brit béka?

Mit mond a brit béka?

- Brexit! Brexit!

(a vicc mesélésekor nézzünk gyorsan jobbra, balra, fel, le, majd mondjuk megint:

- Brexit!

Egy nő kilép a lépcsőház kapuján, amikor elkezd felé futni egy hörgő, meztelen ember. A nő menekül, de a férfi száz méteren keresztül üldözni, majd lemarad. A nő nagyon meg van rémülve, mert tudja, hogy ebben a kora reggeli órában úgysem segítene neki senki. Másnap reggel a jelenet megismétlődik és így megy egy teljes héten keresztül. A nő úgy dönt, hogy még a halál is jobb, mint ez az állandó rettegés, egész eldönti, hogy legközelebb nem fog elfutni. Így is történik.
- Mit akar, maga rohadék, hogy dögölne meg?! - kiált rá a közeledő férfire, a félelemtől remegő hangon.
- Kérem, hallgasson meg! - mondja a férfi kellemes hangon - Megfigyeltem, hogy itt lakik az első emeleten és magának van a legerősebb WIFI routere a környéken, ráadásul soha sem kapcsolja ki. Nagyon kérem, adja meg a jelszót, hogy reggelente itt az ablak alatt megnézzem, kaptam-e leveleket. Csak öt perc lenne reggelente és kifizetem az előfizetése felét.
- Hát erről van szó? - csodálkozik a nő. - De akkor miért rohant utánam meztelenül?
- A férfi végignéz magán és őszinte meglepetéssel felkiált: - Jaj, észre sem vettem! - és mint egy legyezővel, igyekszik eltakarni a tenyereivel a péniszét.

 

Fiatal nő az első munkanapját tölti egy hatalmas multicégnél. Miniszoknyát vesz fel, kirúzsozza a száját és igyekszik nagyon szexisen lépkedni, mint egy párduc. Ugyanis megmondta neki az időutazó bokszoló, hogy látta tíz évvel később és akkor már elismerten ő volt a cég legszexisebb nője.

Idős parasztbácsi téblábol a recepció előtt.
- Segíthetek valamiben? - kérdezi a csinibaba.
- Hát, izé, kezitcsókolom, a tornára gyüttem vóna.
- A legyen neked is feszes popsid edzésre, Marcival? - kerekedik ki a recepciós lány szeme.
- Arra hát.
- Negyedik emelet balra, a VIP teremben. Odatalál?
- Igen. Köszönöm.

Az etikus rocksztárhoz odalép egy nagyon szép lány a koncert után és így szól:
- Nagyon tetszik, ahogy gitározol! A kedvencem vagy, imádlak! Tehetek érted valamit az öltözőben?
- Hány éves vagy? - kérdezi a rocksztár.
- Tizenkilenc. - feleli a lány mosolyogva.
- Akkor sajnos nem lehet, - válaszol sajnálkozva a rocksztár - mert én már negyvenhét éves vagyok, túl nagy a korkülönbség, ráadásul dohányzom is és a passzív dohányzás különösen károsan hat egy fiatal szervezetre.

Kultstáb 2017.12.19. 18:00

A nyelvész szólt

Ezt hallgassák meg! - szól a nyelvész és elénekli ezt:
˝A csitári hegyek alatt régen leesett a hó.
Azt hallottam, kisangyalom, véled esett el a ló.
Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet?
Így hát, kedves kisangyalom, nem lehetek a tied.˝
- Hogy miért énekeltem el? - folytatja - Azért, mert nyilvánvalóan mindenki számára ismerős ez a dallam és a társított szöveg. Viszont azt kevesen gondolták végig, hogy a ˝Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet˝ sor mit jelent. Mert jelentheti azt, hogy miután kitörted a kezedet, ezután mivel fog engem megölelni, mert hogy a törött kezeddel nem bírsz, az biztos. Viszont azt is jelentheti, hogy a leány a csökkent értelmi képességű legénynek megmagyarázza, hogy azt a kezedet törted ki, amivel engem szoktál megölelni, hogy a legény is megértse. Viszont azt is jelentheti, hogy azért törte ki a kezét a legény, mivelhogy ölelgette a lányt és meglátta ezt a konkurens, erősebb legény és kitörte a kezét ennek a legénynek a fonó előtt, azaz az ölelés az ok és a kéztörés az okozat, megmagyarázza neki a lány, hogy mi az oka, amiért eltörték a karját. Negyedikként viszont az is lehet, hogy nem véletlenül használja a lány a ˝kitörted a kezedet˝ kifejezést az ˝eltörött a karod˝ helyett, ezzel egyértelműsítve, hogy a legény szánt szándékkal törte el saját végtagját. Ugyanakkor felmerül a kérdés, mennyit ér az olyan társas viszony, amikor a lány ripsz-ropsz faképnél hagyja a legényt egyetlen kartörés miatt?

Minek örült Robinson Crusoe a szigeten? Hát annak, hogy nála minden nap fekete Péntek volt!
(A koncentráltan maximális hatás elérése érdekében (lash effect) a vicc előadásához, ha időnk engedi, fessük ki mind a húsz körmünket feketére és a szemünk fehér részét - ameddig tűvel elérhető - szintén tetováltassuk feketére. Ha találunk tizenhárom férfit, aki hajlandó feketére festve és teljesen meztelenül ugrándozni a színpadon, még humorosabb lesz a vicc prezentálása, mert az intelligensebb nézők a péntek tizenhárom kifejezésre asszociálva a mellettük ülő hölgyek fülébe suttogják, hogy PéntekTizenhárom, ezáltal maximumra fokozva az amúgy is fergeteges hangulatot.

Kultstáb 2017.12.17. 18:00

Az imádott bohóc

A bűvész így szól a cirkuszban a közönséghez:
- Ne azt figyeljék, mit mondok, hanem azt nézzék, amit teszek.
A műsor végén pedig így zárja a produkciót:
- Ne azt nézzék, mit tettem, hanem azzal törődjenek, amit mondok!

Kultstáb 2017.12.16. 18:00

Nyílt napon

Egy szakközépiskola igazgatója a nyílt napon, többek között ezt mondja a beszédében:
- Nálunk magas létrafokú szagemberképzés folyik, mint a víz. Akarom mondani: magas fogú. Odatehetős elevenszülők gyermekeit várjuk, hogy hozzák az innovációt az innovatív izé... Ö... ö... ö... (Belezavarodik!)

Szólj hozzá!

Címkék: suli

- Hová mennek a kacsák, ha diszkózni akarnak?
- Nem tudom.
- Hát Libanonba. Érted: LIBAnonba! Nekik az a külföld. És mit keresnek a libák a kacsák diszkójában?
- Nem tudom.
- Hát kacsacsőrű emlősöket! Érted. Csőröznek!

Kultstáb 2017.12.10. 18:00

Még te beszélsz

Még te beszélsz, hogy milyen nehéz ismerkedned?! Azt hiszed talán, hogy a bélféregnek könnyebb? Hát elmondom neked, hogy sokkal nehezebb! Nem tud hirdetést feladni, nem tud chat-elni, mivel nem használnak térképet, meg sem tudja határozni, hogy helyileg hol is van az a férfi vagy nő, akinek a belében él. Hiába a nagy jólét, a fincsi kaja korlátlanul, a télen-nyáron egyenletesen meleg szállás, ha egyszer egyedül él és még csak ki sem tud nézni, hogy nézze a csajokat, mert nincs rá módja, ott kell lennie bent, a sötétben, tök egyedül. Gondolkozz egy kicsit, mielőtt elkezdenéd sajnáltatni magad!

 

 

Kultstáb 2017.12.09. 18:00

Így fair

Általános iskolás gyerekek rosszalkodnak az iskolában, a pad alá hajolva a tanári asztal alá belesnek néha-néha. Felkiált Bandika:
- Láttam a tanító néni bokáját. - Meghallja ezt a tanító néni, mérges lesz és így kiált Bandikára:
- Takarodj ki a teremből és be se gyere fél óra hosszáig, addig lesz időd elgondolkozni rajta, hogyan kell viselkedni matematika órán!
- Rövid idő múlva Béluska is lehajol, beles az asztal alá és felkiált:
- Láttam a tanító néni térdét! - Ezt is meghallja a tanító néni, még mérgesebb lesz és így kiált Béluskára:
- Takarodj ki a teremből és be se gyere egy óra hosszáig, addig lesz időd elgondolkozni rajta, hogyan kell viselkedni matematika órán!
- Ekkor Móricka is elindul kifelé... Mert ő is látta a tanító néni bokáját és úgy érzi, ha Bandikának ezért ki kellett mennie fél órára, akkor neki is ugyanaz a büntetési tétel jár ugyanazért a bűnért, akár lelepleződött, akár nem. Így igazságos.

Kultstáb 2017.12.08. 18:00

A sztár

Egy férfi nézegeti magát egy tükör előtt, mosolyog elégedetten, magára mutat, és mondja:

Sztár vagy!... Sztár vagyok…

Így szól a falu sámánja az egybegyűltekhez 2017 nyarán:
- És most megidézem az esőistent, hogy adjon esőt és vessen véget a szárazságnak. Ugyanakkor megköszönöm adományaitokat, mely remélhetőleg elegendő lesz esőisten kiengesztelésére, ugyanakkor továbbra is kérem bőkezű adakozásotokat esőisten munkájának elismeréseként, így biztosítva a fohászom nagyobb eredményességét. Akkor kezdem is: Voháhá-hoháhá-vohu! Hovoháhá-eháhá-vohu!
- Mit csinál a bácsi? - kérdezi egy döbbent arcú kisfiú az apukájától.
- Ne is törődj vele, hülye. - feleli az apuka.

Kultstáb 2017.12.06. 18:00

Bazídium

Kérdezi a királyfi a jóságos, vasorrú bábát:
- Mit tegyek, ha nem tudok megfelelni a királykisasszony apjának a kérésére?
- Ó, hát akkor állj kézen, érints meg a nyelveddel egy bazídiumos gombát, csettints negyvenhetet és kiáltsd ezt: gyököcske, köbgyököcske, bibeszár, bibelevél, dezoxiribonukleinsav. Vigyázz rá, hogy mindeközben a pulzusod maradjon hetven és nyolcvan között.
- Ez szörnyen nehéznek tűnik... Mi van, ha nem sikerül?
- Hát akkor - folytatja kacagva a jóságos, vasorrú bába - nagyon úgy tűnik, hogy csak rangon aluli párkapcsolatban lehet részed.

Egy ember azt hallotta, hogy az újév olyan lesz, amilyen az óév Szilvesztere. Kéri az urat, hogy ez váljon valóra és tényleg olyan legyen az elkövetkezendő egy év, mint ami most van, Szilveszter éjfélkor, és ezt senki és semmi ne akadályozhassa meg. Arra gondol, hogy ugyanolyan békés, nyugodt, szerettei körében eltöltött és meghitt legyen mindig. Az úr azonban félreérti és ezért az embernek egy éven át, vigyázzban állva a himnuszt kell énekelnie!

Szólj hozzá!

Címkék: buli

Kultstáb 2017.12.04. 18:00

Szeretlek

- Szeretlek! - mondja a romantikus lány a kevésbé romantikus alkatú pasijának.
- Én is. - feleli a pasi.
- Ez már fejlődés, hogy legalább mondod, - állapítja meg a lány - de az igazi az lenne, ha magadtól mondanád!
- Attól, hogy nem mondom, attól még úgy van, tudod jól.
- Igen, de annyira jó lenne, ha magadtól mondanád!
- Rendben van - egyezik bele a pasi - majd szerdán magamtól mondom.
Elérkezik a szerda és a pasi odamegy a lányhoz, megfogja a lány állát, a lány szemét a saját szeme felé fordítja, tíz centiméterről belenéz és így szól:
- Szeretem magamat!