Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy ember annyira tisztelte a főnökét, hogy mindig csak a lehető legnagyobb tisztelettel beszélt róla, mindig pozitív példaként hozta fel és többször kihangsúlyozta, hogy az ő főnöke már talán nem is ember, hanem egy felsőbbrendű entitás. A többiek mondták, hogy hülyeség, meg hogy egy faszt, az is csak egy ugyanolyan ember, mint a többi, ugyanolyan büdöset szarik, stb. Ő viszont makacsul kitartott a véleménye mellett és ha nagyon támadták, akkor csak hallgatott. Mikor meghalt a főnök, az ember kérte, hadd lehessen jelen a főnöke boncolásán. Megengedték neki. Ekkor derült ki, hogy neki volt igaza: a főnökének egészen más szervei voltak, mint egy embernek, sőt, a legtöbb szervét még csak azonosítani sem tudták. Még az is kiderült, hogy a főnök testét nem szén atomok alkották, hanem germánium atomok! Hoppá!
(Magyarázat a kevésbé iskolázottak számára: a geránium ugyanúgy négyszeres kovalens kötés létrehozására képes, mint a szén, ezért elméletileg alapja lehetne egy nem szén struktúrára épülő létformának.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr338367308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása