Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy nagyon előnytelen külsejű, határozatlan férfi sokat szenved amiatt, hogy a lányok nem állnak le vele, és csak kinevetik. Főleg a kollegináira mérges, mert mindegyik csak gúnyolja, holott ő mindegyiknél próbálkozott. Egy csapatépítő tréning alkalmával hajótörést szenvednek az Adrián, és egy lakatlan szigeten találják magukat. Térerő persze NUUKKKUUUU (Vicc mesélésénél ezt így mondjuk, hangosan, és körbenézve), így hát be kell rendezkedniük arra, hogy bizonytalan ideig itt kell élniük, talán évekig is. Pont így történik, hosszú hetekig egy hajó sem vetődik arra. Ja, azt elfelejtettem az elején mondani, hogy csak nők vannak rajta kívül a szigeten. Szóval, amikor megbarátkoztak a gondolattal a hajótöröttek, hogy ez lesz az otthonuk, elkezdenek más szemmel nézni a pasira, aki nem csak egy pasi, hanem az egyetlen pasi most már. Ő pedig ki is használja a szitut, nem dolgozik semmit, hanem azzal motivál, hogy megkaphatja őt az a nő, aki helyette elvégzi a rábízott feladatokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr997987785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása