Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kultstáb 2015.09.01. 18:00

A túrós lángos

Egy tíz éves fiútól megkérdezik, hogy mit kér Karácsonyra. Azt válaszolja, hogy csak egy szép nagy, túrós lángost. Csodálkoznak ám a szülők, de megveszik neki. Kérdezik tőle, hogy nem érzi-e magát csalódottnak, nem bánta-e meg, hogy ilyen kis ajándékot kért, amit ráadásul már meg is evett. A fiú azt mondja, hogy nem, mert ez volt a legszebb ajándék a számára. Ahogy telnek az évek, minden Karácsonykor ugyanúgy túrós lángost kér. Már negyven éves, és még akkor is. Sőt, 89 éves korában is. Persze folyamatosan kérdezgetik tőle, hogy miért kéri minden Karácsonykor pont a túrós lángost, de mindig hárítja a kérdést és csak annyit mond: legyen ez az én titkom. 90 éves korában is megkérdezik tőle. Erre így válaszol:
- Hát, gyerekkoromban poénból mondtam, ezután meg azért, mert ezt egyfajta jófejségnek, jópofaságnak tartottam. Azt hittem, érdekes leszek tőle vagy valami ilyesmi... De már bánom, kurvára bánom...

komment

Címkék: ajándék

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr937596598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása