Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gusztáv bácsi megtanulta a focisták nevét. Először csak a híresebb csapatok játékosait ismerte név szerint, később szinte az összes magyar csapatét, végül már külföldi csapatok játékosait is tudta! De úgy ám, hogy mondjuk például a szlovák harmadosztály játékosait is ismerte vezetéknév és keresztnév szerint. A foci rajongók szinte Istenként tisztelték Gusztáv bácsit, mindenki a legnagyobb tisztelettel emlegette, ő volt a mindenek felett álló, legelismertebb személy. Viszont Gusztáv bácsi elvárta volna, hogy MINDEN EMBER ugyanúgy tisztelje, az is, akit momentán egyáltalán nem érdekelt a foci, mert meg volt róla győződve, hogy az ő tudása minden létező más tudásnál többet ér és a legfelsőbb rendű cselekedet az, ha valaki ismeri a focisták neveit. Ezért, ha bárki, bármiben vitatkozni mert volna vele, egyből letorkolta, hogy hallgasson, majd ha legalább annyi focista nevét tudja, mint ő, akkor szólhat, de addig kuss legyen!

A bejegyzés trackback címe:

https://kultvicc.blog.hu/api/trackback/id/tr647248709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása