Mary méri a krémest, a Vörösmatyi téren, szépen, nem nyomja meg a tetejét, elvitelre ügyesen fóliázza le a franciát, a rigójancsit, a női szeszélyt meg a sarokházat. Ekkor toppan be a bácsi. Aki szó nélkül tép a vécé felé, de Mary látja ám abban a lopva sandító tekintetben, hogy a bácsi nagyon jól tudja, bűnre készül. Bűnelkövetésre, illegális, fogyasztási szándék nélküli csészehasználatra. Free-ürítésre. Mary már pattan, dobja a Rákóczit, felkapja a felmosót, azzal ugrik az ajtó elé, azzal gátolná a behatolást, mint valami tisztaságmániás svájci gárdista.
- Eeeej, bácsi kérem, cukrászdámba betérni, nem sütizni és úgy ürítkezni? Teccik tudni jól, hogy ide csak a fogyasztóvendég léphet be, egyéb utcanép nem.
- De nagyon kell – nyöszörgi a bácsi.
- Nem érdekel – így Mary.
- De nagyon kell. Ráadásul nagydolog lenne
- Akkor pláne. Otthon fogyassza a saját vizét.
- Ígérem, nem húzom majd le…
- Erre nem is mondok semmit.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
